2017. április 9., vasárnap

Dobpergééééés!!!


Bizony, a második gyerekünk fiú lesz. :)
Ma voltunk egy 4D-s vizsgálaton, amit igazából ajándékba kaptam (magunktól nem mentünk volna ilyenre, Adélnál sem voltunk), mert járok egy családhoz korrepetálni a középiskolás fiukat és lányukat, ahol az apuka a szigetvári kórház szülész-nőgyógyásza. Ugyan már az Adélos terhességem alatt is jártam hozzájuk, de valamiért most gondolták úgy, hogy megérdemlem ezt a kis ajándékot. :) Örültünk is neki, mert a pécsi klinikán mindig 5 perc alatt lezavarják az ultrahangot, és eddig még a nemét sem tudták (vagy akarták) megmondani.

Azért vasárnapra esett a vizsgálat, mert a doki így lett beosztva ügyeletbe, és mondta, hogy itt majd lesz ideje megcsinálni. Mikor odaértünk, akkor pont műtött, és már 4-5 pár várakozott előttünk a folyosón, úgyhogy mi is várhattunk másfél órát, mire sorra kerültünk, már elég nyűgösek lettünk a végére, de a bent töltött percek kárpótoltak minket. :) A doki nagyon rendi volt, mindent, amit megnézett, elmagyarázott, megmutatott, bár igazából a felét sem értettük, mert annyira nem vagyunk pro-k anatómiából, de azért igyekeztük követni. A lényeget sikerült leszűrnünk, hogy kisfiunk lesz, mert láttuk a fütyijét, ami egész egyértelműen fütyi volt. :) Láttuk azt is, hogy miért érzem én mindig azt, hogy szétrugdos belülről: mert szétrugdos belülről. Konkrétan a szemünk láttára páros lábbal ugrált a hasfalamon. Vicces fiú. :) És még azt mondják, hogy a fiúk lusták... Aztán elidőztünk a csípőjénél, ahol a csípőlapátok egy kicsit másabb szögben állnak, mint ami a normális lenne, és ha kislány lenne, akkor csípőficamra lenne hajlamos, de így, hogy fiú, nem sok ok van aggodalomra, mert fiúknál nagyon ritka. Ez amúgy jelenthet még Down-kórt is, de megnéztük a combcsontját, ami nagyon egyértelműen kimutatta, hogy nem az (korábban egyébként a vérvizsgálat is azt mutatta ki, hogy nagyon alacsony a kockázat). Ha baj lenne, akkor a combcsontja kisebb lenne, mint a normális, de neki jóval nagyobb: 22 hetes pont a mai napon, amit minden testrészének mérése igazolt is, ám a combcsontja 23,5 hetes nagyságra utal. :O Csoda, hogy rugdos???

Most egyébként Zsolti a fellegekben jár, mert mindig is nagyon szeretett volna fiút, bár megbeszéltük, hogy simán kinézzük belőle, hogy csak lánya lesz. :) Szerencséjére nem így lett, azóta amúgy nem is lehet vele bírni. :) Én úgy voltam vele, hogy mindegy, mert mindkettőre egyformán vágyom, de most, hogy már tudom, egy kicsit pánikolok. :D Azt hittem, majd jobban fogok örülni neki, de ezek szerint legbelül másodikra is lányt vártam: egyrészt lányos anyukának tartom magam, másrészt könnyebb lenne a ruhák és nagyjából minden miatt. Pár nap múlva már valószínűleg megbarátkozom a dologgal, de most még vegyes érzelmeim vannak. :)
Akinek eddig elmeséltük, mind azt kérdezték, hogy mi lesz a neve, de előre szólok, hogy még nem tudjuk! :) Szándékosan nem gondolkodtunk rajta korábban, mert hajlamos vagyok meggondolni magam, de majd most belevetjük magunkat a gondolkodásba. :)

Kaptunk képet is, de az elmosódott babafejen kívül nem sok mindent látok rajta :D

2017. április 5., szerda

Végre gyógyultan

Az ultrahangos bejegyzés után sajnos még egy kicsit tartott a betegeskedés. Nekem ugyanis újra megfájdult a torkom, és vele együtt a fülem is. Mivel minden nap csak egy kicsit lett rosszabb, ezért gondoltam, hogy nem egy új betegséget kaptam el, hanem néhány baci túlélte az antibiotikum-kúrát, és most azok rendeznek partit bennem. Találtam itthon még egy kis gyógyszert, abból 2-3 napig szedtem még, amitől egyik pillanatról a másikra jobban lettem (szó szerint éreztem, amint a fülemben kiegyenlítődik a nyomás), és azóta gyógyultnak mondhatom magam. Szerintem lassacskán az orvosira is beiratkozok. ;)

Adéllal viszont csütörtökön mehettünk vissza a doktornénihez, de akkor már teljesen úgy tűnt, hogy gyógyult, hiszen semmi sem látszott rajta, a kedve és viselkedése is kezdett normalizálódni. Sajnos a doktornő azt mondta, hogy nem ilyen rózsás a helyzet, mert még mindig váladékos a füle, így még 3 napig kellett szednie az antibiotikumot. Ez pont szombatra esett, és vasárnaptól láttuk azt rajta, hogy na, most már tényleg gyógyult. Hihetetlen jó kedve volt, mindenen nevetett, mindenkit megnevettetett, bohóckodott, élvezte az anyán kívüli társaságot is, és öröm volt vele lenni. :) Szerencsére a jókedve azóta is tart. :) Ma voltunk a második kontrollon, ahol azt mondták, hogy jól sejtettük, teljesen meggyógyult, úgyhogy végre nem kell a 25 fokban is fülvédős sapit ráadnom, járhat olyan normális ruhákban, mint a többi gyerek. :D

Nemrég múlt amúgy másfél éves, és valamiért ez megint egy vízválasztó volt a fejlődésében. Egyik napról a másikra elkezdett sokkal jobban kommunikálni, mint azelőtt. Sokat mutogatott, kivárta, mire kitalálom, hogy mire gondol, és a legjobb, hogy elkezdett elmesélni dolgokat. Ha nem vagyok vele egy szituációban, amikor valami történik vele, akkor megkeres, és elactivityzi. Gondolom ez már annak is a jele, hogy nem tekint minket egy testnek, hanem ő már önálló kis lény. Ezt az is bizonyítja, hogy elkezdte megnevezni magát. Már kb. 3 hete mondogatja megállás nélkül, hogy DIDE vagy DEDE, de sosem értettem, hogy mire gondol - azért nem, mert nem feltételeztem volna, hogy ilyen elvont fogalomra kell gondolni! De igen, ez az ADÉLt jelenti, vagyis ha ő akar valamit csinálni, vagy az övé valami, vagy vele történt valami, vagy ő csinált valamit. Mióta amúgy rájöttem erre, azóta még bőszebben használja, és persze még jobban ki tudja fejezni magát. Új szavakat ezen kívül nem tanult meg mondani, továbbra is mindenki mama, de ugye most már engedi kitalálgatni, hogy az valóban mamát jelent-e, vagy esetleg apát, papát, nénit, akárkit. Engem nem nevez sehogy, pedig egy időben nyenye voltam, de az is csak akkor, mikor szólt nekem, de szerintem ez nem anyát jelentett, hanem csak a szólást. :)
Ja, és a gyógyulás eredménye lett az is, hogy már keresi az apja társaságát, imád vele játszani megint, és imádja a közös programokat, például hogy együtt szoktak begyújtani a kandallóba. :D


2017. március 28., kedd

Családi ultrahang

Úgy terveztük Zsoltival, hogy a hétfő délelőtt egy kellemes kis családi nap lesz, mert együtt elmegyünk a 18 hetes ultrahangra (ami a 20. hétre csúszott), Zsolti is elmegy a szájsebészeti kontrolljára (még tavaly ilyentájt volt egy foggyökércsúcs amputációja - jól hangzik, nem?), de a lényeg, hogy együtt leszünk és majd jókat mókázunk. 

Úgy indult a nap, hogy háromnegyed 5-kor Adél felsírt, de az első gondolatom az volt, hogy ez az óraátállítás előtt még csak háromnegyed 4 lenne. Sosem szokott így felsírni, ezért megijedtem és mentem is be hozzá, amivel jól kiszúrtam magammal, mert semmi baja nem volt, ellenben amint ki akartam jönni, iszonyatosan rázendített és féltem, hogy felébreszti Zsoltit, aki amúgy sem a sok alvásról híres mostanában. Az lett a vége, hogy lekuporodtam a kiságy mellé, és megvártam, míg elalszik, de az tartott egy órán keresztül, mert amint elaludt volna, rögtön felemelte a fejét, hogy megnézze, ott vagyok-e még. Nekem pedig hangosan korgott a gyomrom, fáztam, eldugult az orrom, és nem mellesleg aludtam volna. Mire elszabadultam onnan, már háromnegyed 6 volt, 6-kor amúgy is szólt volna az ébresztőm, úgyhogy ki is kapcsoltam, ne csipogjon, inkább elkezdtem a napot. Az egyik korrepetálásomhoz amúgy is el voltam csúszva a felkészüléssel, úgyhogy egy órát még szántam rá, elmentem boltba kenyérért, készítettem reggelit, majd 8-kor felébresztettem a családot, mert félő volt, hogy nem indulunk el időben. Adélnak nem nagyon jött be a korai ébresztő (ugye ő még mindig 7 órának érzi), és iszonyatosan kiakasztó volt egész délelőtt. Reggel a lakásban csak sírdogált, nyüszített és jött utánam a lakásban, de bármit csináltunk, semmi sem tetszett. 

Azért sikerült időben elindulnunk az ultrahangra, az autóban picit jobb kedve lett Adélnak, látszott rajta, hogy tetszik neki a felállás, hogy anya és apa is ott van, mert általában nincs ehhez szokva, mindig csak én viszem. Viszont ez a jókedv csak átmeneti volt, mert amúgy egész délelőtt volt miért hisztizni. :S Annyira nem vagyok ehhez hozzászokva, mert Adél nem ilyen. :S A klinikára érve kellett egy kicsit várni, majd mikor behívtak minket a dokihoz, Adél rendesen megijedt, és az apja kezében elkezdett ordítani, úgyhogy ki is zavartam őket, mert a doki nem hallotta, hogy miket mondok. :S Elég ciki volt. Hozzáteszem, Adélnak már 2 napja mesélem, hogy majd megyünk a doktorbácsihoz, aki anya pocakját fogja megvizsgálni, és megmutatja nekünk a kisbabát, és már nagyon várta, hogy menjünk, de a betegség maradványa még mindig ez a nagy anyaragaszkodás, ami ilyenkor előjön belőle. Remélem, hogy hamarosan elmúlik, mert Zsolti nagyon ki tud akadni tőle. Pláne, hogy azért is szeretett volna jönni ő is, hogy láthassa a kisgyerekét, de még az akció előtt ki kellett mennie Adéllal. :S 

Az ultrahang amúgy azt mutatta, hogy minden rendben, kis aranyosság van a hasamban, és természetesen fotót is kértem róla:


Kiérve próbáltam megvigasztalni Adélt, de még kb. fél óra múlva is szipogott, úgy felhergelte magát. Innen elmentünk a szájsebészeti klinikára, ott csak kiraktuk Zsoltit, akin látszott, hogy rendesen megviselte az ultrahangos sztori (nyilván, mert ő volt ott az ordító gyerekkel), és már nem volt túl kedves ő sem. Mi Adéllal elmentünk az Árkádba leparkolni, majd elbabakocsiztunk a TB-hez, ahol szerettem volna néhány kérdést feltenni a GYED-GYES témakörrel kapcsolatban, de a néni nem volt túl kedves, jól össze is zavart. :S Aztán kiderült, hogy vannak nekem olyan szakértő ismerőseim, mint pl. Imola, aki keni-vágja a témát, így rendet rakott a fejemben. :) Még a TAJ-kártyámat is megcsináltattam, mert a házas nevem óta nem értem el idáig. 

Visszaérve az Árkádba találkoztunk Zsoltival, akin látszott, hogy a kontrollon sem úgy mentek a dolgok, ahogy elképzelte, úgyhogy az ebédünk valami fantasztikus hangulatban telt - tudni kell Zsoltiról, hogy ha olyanja van, nem mondja el, hogy mi baja van, csak durcás. Ebédelnünk viszont muszáj volt ott, mert Adél már nagyon éhes volt. Kértem is egy menüt, amit gondoltam, hogy a 2 éhes gyerekemnek (Adélnak + a pocakomban lévőnek) elég lesz, de Adél olyan sokat megevett belőle, hogy nekem alig maradt. :D Mondjuk ez a sok betegség eléggé megviselte szegényt, fogyott is sokat, mert nem volt étvágya, remélem most már kezd majd visszapótolni. :) 

Ahhoz képest, hogy milyen idilli délelőttöt képzeltünk el magunknak, eléggé kiakasztó volt, otthon jól ki is bőgtem magam, mert addigra kicsit betelt a pohár, de utána már jobban voltam, és délután már jó kedvvel mentem el korrepetálni, ahol persze nem is tudtam használni azt az anyagot, amiből olyan lázasan készültem hajnalban, de ezen már igazán nem akadtam ki. :D 

2017. március 24., péntek

A képzés meddig tart?

Múlt hétfőn írtam utoljára erről a képzésről, de akkor még nem tudhattam, hogy kedden még mélyebbre szállunk Adéllal a pokol bugyraiba. Ugyebár én még mindig bőven beteg voltam, de egy kedves orvos ismerősömnek köszönhetően már nálam volt a gyógyulást hozó recept, mert a mi háziorvosunk annyira nem ért a témához, hogy amit adott gyógyszert, az semmit sem használt. :S Kedden pedig Adél megint lázas lett, egyre látványosabban köhögött, ami már nem száraz köhögés volt, hanem durvább és az orra is elkezdett folyni. A baj csak az volt, hogy a dokink szabin volt aznap, a helyettese pedig délután rendelt, pont alvásidőben. Mivel Adél utál az autóban aludni, ezért úgy döntöttem, hogy lerakom, és majd mikor felébredt, akkor gyorsan megyünk és talán 4-ig odaérünk. Sikerült is 15.40-re odaérni, viszont amikor beértünk, az asszisztens mondta, hogy a doki épp most viharzott el, mert ezen a napon megy máshová is ügyelni, és hamarabb el kell mennie. Amúgy ő a mi dokink asszisztense volt, aki most valamiért pont itt volt és mondta, hogy látja is Adélon, mennyire odavan (a szemei valami brutálisan néztek ki) és mivel másnap van március 15-e, ezért vigyem el a pécsi ügyeletre.

Jobb híján így tettem, úgyhogy szegénykémet rendesen megutaztattam betegen, mert amúgy a dokink Baksától fél óra út (Kozármisleny), onnan Pécs, és ugyebár onnan még haza. Az ügyeleten szerencsére még senki sem volt, csak utánunk kezdtek jönni a betegek, úgyhogy hamar végeztünk. A doktornő azt mondta, hogy az elhúzódásra való tekintettel ad Adélnak antibiotikumot, orrcseppezzünk, szívjunk és lázat csillapítsunk. A doki után elmentünk az Árkádba, ahol a gyógyszertárban mindkettőnk gyógyszerét kiváltottam, remélve a legjobbakat, majd elsétáltunk egy gyógyászati segédeszköz üzletbe, ahol korábban már jártunk, mert szerettünk volna infrás lázmérőt venni (biztos mindenki tudja, milyen az, mikor a lázas, nyűgös gyereked fenekébe nyomkodod a lázmérőt - botrány), hogy könnyítsük a helyzetünkön és telefonban mondták, hogy végre megjött, de nem olcsó (sehol sem kapok már egy éve, nem is értem a dolgot). Elsétáltattam a beteg gyerekemet ide, 16.50-re értünk oda, a kiírás szerint 5-ig vannak nyitva, erre már nem volt ott senki. Rendesen kiakadtam, hogy engem ma mindenki szívat. :S

Este el is kezdtük mindkettőnk gyógyszerezését, aminek köszönhetően másnap még rosszabbul lettünk. Pontosabban gondolom, hogy a tisztulás miatt mindkettőnknek annyira folyt az orra, hogy egész nap másból sem álltunk ki, ketten egy 100-as zsepit simán elfújtunk aznap. Aztán a következő 2-3 nap is még borzasztó volt, mert Adél csak akkor volt jobban, ha be volt gyógyszerezve a lázcsillapítóval és amúgy a kis lelkivilága is rossz lett, olyan anyás lett, amilyennek még nem láttam, rajtam és a 2 mamán kívül senki nem szólhatott hozzá, még az apja sem. :S Csütörtökön amúgy elmentünk a gyerekorvosunkhoz megint, hogy megmutassuk neki a leletet, amit kaptunk, meg hát magunkat is, és adott még néhány gyógyszert az antibiotikum mellé (köptetőt, hörgőtágítót), meg megjegyezte, hogy nekem is milyen jó hangom van, mert szinte semennyi nem volt, az is torzított.

Szombaton délután jött meg a fordulópont, amikor is Adél végre tudott aludni, előtte kb. 2 hétig borzasztóan keveset aludt magához képest, ez látszott is rajta: 3 és fél órás délutáni alvás jött és utána mintha kicserélték volna, sokkal jobban volt, vasárnap pedig már annyira annyira jól volt, hogy meg is beszéltük, hogy másnap elmegyünk a bölcsibe a Mackós foglalkozásra, amit már nagyon várt. Hétfőre tényleg már csak egy picit folyt az orra és a köhögés is inkább csak reggelre korlátozódott, és nem mellesleg én is jobban voltam már, a gyógyszer pozitív hatásait is kezdtem érezni.

Kedd este jött az újabb hideg zuhany. Mikor Adélt lefektetjük esténként aludni, akkor tudjuk, hogy reggelig 'szabadok vagyunk', semmi dolgunk vele, alszik, mint a bunda. Ehelyett 9-kor elkezdett sírni, de annyira, hogy nem tudtam megvigasztalni sem. A hasára gyanakodtam, mert sokszor görcsösen összehúzta magát, de nem volt itthon semmi görcsoldóm, így jobb híján fájdalomcsillapítót adtam neki, ami egyébként elég későn használt, fél 11-ig még sírt szegény. Már azon gondolkodtunk, hogy bevisszük az ügyeletre, mikor egyszer csak elaludt és reggelig aludt is. Reggel viszont megint sírva, görcsösen ébredt, de látszott, hogy még nem nagyon van magánál, el is aludt a kezemben, így bevittem az ágyunkba és hagytam még aludni. Hozzáteszem, ilyet még sosem csináltunk, Adél mindig a kiságyában aludt, nem is volt igénye másra, de ez nekem hatalmas élmény volt! Tudniillik a betegség elmúlása miatt nagyon fáradékony lettem, rengeteget tudtam volna aludni, de hát a sok-sok elhanyagolt és napi szintű házimunka nem hagyta. Meg hát ha Adéllal vagyok, akkor az sosem az pihenésről szól, mert mindig aktívnak kell lennünk, valamit mindig csinálni kell, most pedig úgy lehettem vele, hogy közben pihentünk. ^^ Mondjuk szerintem ő ebből nem sokat érzékelt, mert mikor felébredt már hőemelkedése is lett, doki persze megint csak délután volt.

Valahogy átvészeltük a napot, délután is hatalmasat aludt (fura egy betegség, amitől a gyerek még többet alszik), de megint hőemelkedéssel ébredt, úgyhogy rohantunk a dokihoz, aki mondta, hogy a füle nagyon csúnya, másnap mehetünk a fülészetre. Az a vicces, hogy előző nap voltunk nála kontrollon az előző betegség miatt, amikor szintén megnézte a fülét és még nem látott rajta semmit. Gondolom mostanra húzódott rá. :S Csütörtök reggel én már rég harci díszben ültem itthon, hogy induljunk, de Adél tényleg rengeteget aludt, konkrétan fél 10-kor ébredt fel (beteg gyereket pedig nem fogok felébreszteni), akkor is hőemelkedéssel, így elég nehéz volt az indulás, utána megint rohantunk a rendelésre, hogy még tudjanak fogadni. Odaérve kiderült, hogy rengeteget kell várni, de Adél nagyon édes volt. Leültettem egy székre a váróban és ő ott ült mellettem végig, 'beszélgettünk', nézelődtünk, főleg a többi kisgyereket, egy szavam nem lehet a jólneveltségére, fogalmam sincs sokszor, hogy ez miért alakult így. Aztán mikor bemehettünk végre, akkor jött az újabb hideg zuhany, mert a doki szerint hólyagosra gyulladt a dobhártyája, ami egy nagyon fájdalmas dolog, de muszáj volt rendbe hozni: felszúrta, érzéstelenítette, majd áttért a másik fülére. Mondta, hogy nem látja, hogy itt mi van, mert előbb ki kell tisztítani. Szóval ott meg tisztítás volt, utólag pedig kiderült, hogy azt a fülét nem is kell bántani. Belenézett az orrába, de ott meg a sok sírás után muszáj volt szívni, ami szintén nem lehetett kellemes. Mondták, hogy üljünk ki a folyosóra addig, míg hat az érzéstelenítő. Mikor újra bemehettünk, akkor Adél már annyira nem volt bátor kislány, mint korábban, csak sírt és nézett rám, hogy most ezt miért csinálom vele, elég félelmetes látvány volt. Még egy kenőcsöt kentek a fülébe, aztán írtak újabb antibiotikumot és mehettünk. Több, mint egy órát voltunk itt. :S Hazafelé megint bementünk a gyógyszertárba, meg boltba, és mire hazaértünk már mindketten hullák voltunk. Ebédeltünk és Adél ment is aludni, sikerült megint 3 és negyed órát aludnia, de (!) nem ébredt hőemelkedéssel és különösebben nem is látszott rajta, hogy megkínozták délelőtt.

Már a harmadik hete tart az, hogy folyamatosan orvoshoz hordom szegényt, amit ő nagyon hősiesen tűr, de már nagyon sajnálom. Minden alkalommal, mikor indulunk, akkor ő már mondja is, hogy áááá, mert megtanultuk, hogy a doktornéninek azt kell majd mondani, hogy belenézhessen a torkába - persze ott mondja is neki, csak nem akkor, mikor pálcával közelít a szájához. Amúgy egyre ügyesebb, egyre jobban hagyja magát megvizsgálni, bár a fülészet után lehet, hogy visszaesik majd a lelkesedése. :S Az anyás korszak még mindig erősen tart, amint hazaér Zsolti, Adél teljesen megváltozik, látszik, hogy nem érzi jól magát a környezetében, pedig a betegségek előtt imádta az apját és minden nap alig várta, hogy hazaérjen. :S Már csak ezért is várom nagyon, hogy vége legyen ennek a betegség-sorozatnak, mert annyira már nem izgi. Jövő héten kell visszamennünk a fülészetre, utána elnézünk a gyerekorvosunkhoz is és újra megkérdezzük, hogy mikor jöhetünk a másfél éves oltásra, mert az már jó ideje húzódik. :S

A Mackó Mocorgó foglalkozáson amúgy megdicsérték Adélt nagyon, hogy egyre szociálisabb, már csak nagyon keveset ült a 'szoknyám' mellett és voltak olyan játékok, amikor simán beült a nagyobb, bölcsis gyerekek közé. Csinálta mindig a feladatokat, nagyon büszke voltam rá. :)

2017. március 13., hétfő

Szuperanyu képzés

Az elmúlt egy hét nagyon igyekezett engem szuperanyuvá képezni, de én nem hagytam magam. :D Na, jó, ez nem igaz, igyekeztem nagyon, de azért most már örülnék neki, ha visszatérnénk a hétköznapi mederbe. Ugyebár korábban már írtam, hogy Adél a hét elején nagyon szenvedett a fogacskáktól, amik láz és (utólag megtudtam - köszi a sok hozzászólást) köhögés formájában jelentkeztek, emiatt szegénykém szinte semennyit sem tudott aludni. Volt olyan nap, amikor csak lógott rajtam és sírt, mert ennyi tellett az erejéből, de hát csak enyhíteni tudtam a dolgokon, megszüntetni nem. :S

Keddtől én is megbetegedtem, jött egy aranyos kis torokgyulladás, ami olyan szintű volt, hogy nyelni alig tudtam, így igyekeztem is kerülni az evést, de a kistesó nagyon követelőző volt és rendszeresen megkorgatta a gyomrom, innen tudtam, hogy már megint ennem kellene valamit. Szerdától már látszott Adélon egy kis javulás, mert végre újra tudott aludni. Nem úgy, mint azelőtt, de legalább nem fél 6-kor keltünk és délutánonként is összejött a másfél óra alvás, ami nála a minimum, amire szüksége van. Csütörtökön vásárlós napunk volt, ami nekem nagyon jól esett lelkileg, de nagyon elfáradtam benne. Péntek reggelre viszont éreztem, hogy ez a betegség nagyon nem akar javulni, sőt, egyre jobban kezd hasonlítani a téli betegségemhez, ami ugyebár tartott egy hónapig. El is határoztam hajnalban, hogy amint Adél felébredt, összeszedem, átviszem a mamához és elmegyek a dokihoz, nehogy rosszabbodjon a helyzet. Adél reggel elviselhetetlen volt, mindenen sírt, hisztizett, alig tudtam felöltöztetni, hogy átvigyem anyuékhoz, pedig ezzel sosincs gond.

Az orvos megvizsgált, adott egy antibiotikumot, majd mentem Adélért, ahol anyu úgy várt, hogy szerinte lázas. :S Csak hőemelkedése volt, de ismerve az én betegségem (nekem is volt egy kis lázam a hét közepén), meg hát péntek lévén elvittem a dokihoz. Pontosabban vittem volna, ha pont aznap nem vitte volna el a Zsolti az autót, de végül is megoldottuk úgy, hogy anyuék tudtak kölcsönözni nekem egy autót és egy gyerekülést (a pözsót vitte el, a niva otthon volt, de abba nem tudom berögzíteni a gyerekülést :S). A doki aznap nem nagyon volt a toppon, megvizsgálta Adélt és még a hétfői köhögős tünetekre adott gyógyszert. Oké, csak azóta már rájöttem annak az okára és hát nem azért mentünk. Mindenesetre kiváltottam a gyógyszereket és utólag örülök is neki, mert többnyire én használom őket, elég jók. :D

Adél pénteken amúgy nagyon kiakasztó volt a láz miatt, folyton csak a nyakamon lógott, még Zsoltival sem volt hajlandó játszani, amikor én nem értem rá. De szerencsére hamar eljött az este, lefekvés előtt kapott egy kis lázcsillapítót (napközben is kapott), majd aludt. Szinte egész éjszaka, meg is lepődtem. Viszont reggel nem sikerült aludni fél 6-nál tovább és mivel Zsoltinak megígértem, hogy hagyjuk majd kicsit pihenni (legalább is megpróbáljuk), ezért keltem Adélhoz és jobb híján elvittem boltba, hogy ne zajongjon otthon. A baj ezzel csak az volt, hogy én hajnalban felkeltem volna amúgy is, mert másnap estére vendégeket vártam a névnapom alkalmából és el akartam kezdeni arra készülni. Igen, már szombat reggel, mert olyan sok kaját kell ilyenkor csinálni, hogy gyerek mellett képtelenség aznap. Délelőtt viszont szerencsém volt, mert Adélt le tudtam passzolni a mamáékhoz, így nekiállhattam a kajának, egész délelőtt azt csináltam, de szépen haladtam is. Ebéd után Adél aludt, nem is kicsit, 3 és fél órát, úgyhogy akkor is tudtam haladni. Mivel aznap már nem volt láza, ezért gondolom a gyógyulásnak köszönhetjük ezt a gigaalvást. Már nem emlékszem, este mit csináltam, de asszem jó későn feküdtem le. Vasárnap szintén felkeltem korán, hogy főzzek, de persze Adél is kukorékolt már, viszont most már szóltam Zsoltinak, hogy most az övé, én nem érek rá.

Ebben a két napban vendégeink voltak és mentünk is vendégségbe, úgyhogy a sok főzés, Adél és a betegségem mellett elég jól összesűrítettem ezt a napot. A vasárnap esti menü végül:
Csontleves
Töltött oldalas krumplipürével és savanyúsággal
Rántott máj ugyanazzal
Erdélyi sertésragu tésztával
Kávés-karamellás-csokis puding
Mákos guba vaniliaöntettel
Kakaós kevert meggyel és csokimázzal

Szerintem még sosem tettem ki magamért ennyire, elég jól is sikerült minden és jól is lakott a társaság. :) A héten pedig alvásból igazán nem jutott sok, vagy Adél, vagy a betegség miatt, de meg kell állapítsam, hogy meglepően jól bírtam, pedig terhesen mindig hamarabb kidőlök. Lehet, hogy jó hatással van rám a tavasz - igazán nem bánnám, ha már végre valami jó hatással lenne rám. :)

2017. március 7., kedd

Éjszakai betegség?

Nálunk már megint elég furcsa dolgok történnek Adéllal. Hétvégén arra lettem figyelmes, hogy Adél éjszaka köhög. Csak száraz köhögésnek hallatszott, de annyira zavaróan, hogy Adél aludni sem nagyon tudott tőle, és valahogy mindig akkor jött rá, mikor már reggel ébredezett - emiatt persze jóval korábban kelt a megszokottnál. A furcsaság csak ez után történt, hogy napközben szinte semennyit sem köhintett. Vasárnap éjszaka viszont a köhögés már az éjszaka közepén jött, és észrevettem, hogy magas láza is van, legalább is ő tűzforró volt. Gyorsan lázat csillapítottunk, és fél óra múlva mindenki aludt, viszont így hétfőn mehettünk a dokihoz. Sajnos aznap pont délután rendelt, így elég rossz időben kellett mennünk, pont délben, ami Adél napját rendesen felborította. Természetesen az orvosnál kutya baja sem volt, azt leszámítva, hogy vizsgálgatták, és a doki sem talált semmit, sem a lázra, sem a köhögésre, így nem is kaptunk semmit, mondta, hogy figyeljem még. Hazafelé úton persze Adél elaludt, mert ilyenkor van az alvásidő, ami így már ki is tolódott, de amikor vittem be a házba, már felébredt és annyira rosszul ébredt, hogy utána kb. 1 órán keresztül sírt az ölemben, nem is tudtam vele semmit sem kezdeni. Vacilláltam is, hogy most menjek-e el a szokásos hétfői pécsi korrepetálásomra, de az uzsonna alatt Adél hirtelen annyira jó kedvű lett, hogy Zsoltival úgy döntöttünk, hogy mehetek, utólag tudom mondani, hogy nem is történt semmi baj, nem is sírt utánam.

Ám eljött az éjszaka és a mai nap. Éjszaka már egész hamar nekikezdett a köhögésnek és most már a sírásnak is, és a láza is kezdett felmenni, úgyhogy gyorsan gyógyszer és vártuk, hogy hasson, utána reggelig aludtunk, de sajnos csak reggel 6-ig (Adél kb. 8 felé szokott ébredni), mert akkor újabb köhögés jött. Szegénykém már annyira fáradt volt a több napos nemalvástól, hogy egész nap csak lézengett, sírdogált, a lábamba csimpaszkodva lógott rajtam. Hamarabb le is raktam délután aludni, de megint csak 1 órácskát sikerült neki aludni, mikor nagyon sírva ébredt és mutogatott a szájára. Azt hittem, hogy a torka fáj (mert az enyém igen, én a doki várójában szépen elkaptam valamit :S), és mikor meg akartam nézni, hogy piros-e, akkor vettem észre, hogy 2 fogacska is kibújóban van. Áhhá, szóval ezért van a láz és a sok szenvedés. :( De így már legalább tudjuk az egyik okát, már csak a köhögést nem értem. Valaki esetleg? Viszont a fogakat szépen bekentük, meg kapott fájdalomcsillapítót is, remélem így egy kicsit ki tudja majd magát pihenni, meg persze mi is.

2017. február 27., hétfő

Szalagok

Múlt héten elég meglepő módon elkezdtem magam nagyon terhesnek érezni. Mivel még csak a 15. hétnél tartottam, ezért kicsit megijedtem, hogy miért fáj ennyire a hasam: olyan érzés volt, mintha ki akarna esni a gyerek, főleg amint lehajoltam, folyamatosan szúró érzés, ami miatt még a járás is nehezemre esett. Utólag rájöttem, hogy a hidegfront is rátett egy lapáttal, meg azóta már ki is okosodtam. 15. hétnél hirtelen megnő a gyerek és a méh, kezd kiemelkedni, ezért a szalagok nagyon húzódnak. Amikor Adéllal voltam terhes, ilyet nem éreztem, kivéve mikor már nagyon nagy volt a hasam a kajsziszezonban és megerőltettem magam, de már tudom, hogy a második terhességnél máshogy működnek a dolgok. Már minden sokkal lazább az alhasamban és könnyebben nyomja a súly a szalagokat, ami nagyon feszül emiatt. Most már figyelek rá, hogy ha olyan munkát végzek, vagy hosszabb sétára megyünk, hogy alá legyen támasztva a hasam, mert akkor nem olyan vészes a dolog, bár a pihenésre így is figyelnem kell. Remélem ez csak ideiglenes dolog és nem kísér végig a terhességen - pláne, hogy addig még lesz egy pár front. :S

Ma voltam megint a védőnőnél, ahol sok mindenben megnyugtatott, meg sok mindent elmagyarázott, többek között a fenti dolgokat is. Próbáltuk meghallgatni a baba szívét is, de nem sikerült, nem találta meg a hasamban. :D Mivel Adél is jött velem, ezért megejtettünk rajta egy mérést is, mert amúgy is jövő hétre lett volna időpontja, ilyenkor pedig már nem számít az az 1 hét. Meg is lepődtünk rendesen, mert a védőnő szerint a 2 hónapja mért adatokhoz képest most 60 dkg kellene nehezebbnek lennie, de ő most 2 kg-t hízott. :O A jó hír, hogy ez nem látszik rajta egyáltalán, szerintem pont ideális az alakja, meg mondjuk nőtt is 4 cm-t, úgyhogy szépen eloszlik. Én meg már azt hittem, hogy a terhesség miatt esik nehezemre őt tartogatni, erre kiderült, hogy más oka is van. ;) Valószínűleg amúgy az az oka a hirtelen hízásnak, hogy nagyon tanul egyedül enni, nagyon ügyes is, és hát ez olyan szórakoztató, hogy ilyenkor kb. 3x annyit eszik, mintha én adagolnám. :D Rendszeresen kéri a repetát. :)

2017. február 20., hétfő

Bölcsis farsang

Az e havi Mackó Mocorgó a farsang jegyében telt, ami azt jelentette, hogy a gyerekeknek be is kellett öltözniük. Mivel ezek a gyerekek még nagyon kicsik, túl nagy show-ra nem kellett számítani, de azért aranyosak voltak. Viszont ők még tényleg annyira picik, hogy még önállóan elmondani sem tudták, hogy minek is öltöztek, de azért jó móka volt, és a telet is sikerült elűznünk, mert mától jön a melegedés. :D

Kicsit bamba farmerlány

A sapira büszke vagyok, mert azt egy sűrtös sapiból készítettem :D

Zenélés közben

Labdán ugrálás közben (itt már a jelmez nagy része nélkül, mert nagyon meleg volt)
A pálinkaverseny eredményéről sem adtam még hírt: sajnos idén nem nyertük meg, de elég szép eredményekkel zártunk. A törköly- és cseresznyepálinkánk ezüst minősítést kapott, a kajszi pedig aranyat, és összesítettben a harmadik helyen zárt. Azért ez sem olyan rossz. :)

2017. február 9., csütörtök

Adélról is posztolok

Január 29-én volt Adél névnapja, terveztem is írni róla egy bejegyzést, de addig nem akartam, míg mindkét nagyszülőpárossal nem sikerült összehozni az ünneplés. Egyszerre nem sikerült a közbejött disznóvágások miatt.

A legjobb emlékem Adél névnapjáról, hogy önállóan odament és el akarta fújni a gyertyát, pedig senki sem mondta ezt neki, a legutóbbi gyertyafújás is 3 héttel előtte volt. Névnapra amúgy nem szoktunk tortát és gyertyát, de Adél névnapja egybeesik Anyu szülinapjával, és mikor Adél meglátta a gyertyát, odament és fújkált, olyan édes volt! :) Akkor egy kicsit olvadoztam, végül a mamával közösen fújták el. Rengeteg ajándékot kapott: kirakót, zenélős kütyüt, rajztáblát, kismotort, könyvet, pizsamát, melegítőnacit, tányért, poharat, alátétet és még egy kis pénzt is a babakötvényébe. Jól is jöttek az új játékok, mert egy kicsit már kezdte unni a régieket, mivel már agyonjátszotta őket. :)

Ma volt a napja, hogy egyáltalán rá mert ülni a motorra, viszont most már legalább élvezte is (még amúgy nagy neki, alig ér le a lába, talán majd nyárra, vagy őszre már jó lesz)
Kicsit beszámolok a fejlődéséről is, mert arról már szerintem régen írtam. A beszéd még mindig nem akar jönni, pontosabban most már van kb. 5 szó, amit tud mondani, de ezeket nem használja, csak akkor mondja, ha kérjük (vagy elszégyelli magát és akkor sem - iszonyatosan szégyenlős lett!!! :O). Mondjuk ma talán megpróbált velem kommunikálni, megállás nélkül mondta, hogy vaú-vaú, mama, sokszor ismételte egymás után, de sajnos nem értettem, mire gondol! :( Elég jól tudom motiválni a gyereket, nem? :D

Mostanában rákapott arra, hogy vannak tárgyak, amiknek énekelni kell. Nyilván én indítottam el ezt a lavinát, de most már sokszor kéri, hogy csináljuk ezt. Például ha könyvben lát napocskát vagy csigát, akkor a hozzájuk szóló dalt kell énekelnem, vagy egy plüss tehénhez pedig a Boci, boci tarkát, persze ő közben csillogó szemekkel néz és mosolyog. :D Rengeteget olvasunk még mindig, bár mostanában annyira már nem kuporodik az ölembe az olvasáshoz, hanem inkább hozza a plüss maciját, kutyusát, nyusziját és nekik kell olvasni, szerintem ezek az állatok reggeltől estig csak olvasnak. :D Érdekes, hogy már most elkezdődik ez a szerepjáték-téma.

Adél mellett nem nagyon szoktam tévézni, bár azt már megfigyeltem, ha terhes vagyok, akkor vágyom a tévére, ellenben az olvasással (fogalmam sincs, hogy függ össze). Minden hétköznap fél 12-kor megy a Duna Tv-n a Jamie Oliver műsora, azt meg szoktam nézni, míg Adél megpróbálja egyedül feltalálni magát mellettem. Ugyebár ennek délben van vége, és akkor jön el az Adél ideje, mert benyomják a déli harangszót. Nem elég, hogy tátott szájjal néz (amúgy nem érdekli a tévé), de utána még órákig azt kell beszélnünk, hogy a harang azt mondta, hogy bimbam, volt a tévében, de már vége van. A rajztáblájára folyton harangot rajzoltat velem és annak is bimbamozik. :D

Valamelyik nap nagyon büszke voltam rá, mert úgy alakult, hogy az autóban maradt a babakocsi, Zsolti meg elvitte melózni, viszont nekünk meg el kellett mennünk a boltba. Egyszer már jártunk így, akkor Adélt többnyire cipelnem kellett az utcán, mert többet haladtunk visszafelé, mint előre, viszont már nem túl könnyű őt hurcibálni, pláne nem terhesen. Már jó előre mondtam neki, hogy mi történt a babakocsival, úgyhogy gyalog fogunk menni, és ő ezt olyan komolyan vette, hogy sokszor rohannom kellett utána, mert úgy szedte a lábait. Mondjuk a kutyusoknál meg kellett állnunk, megbeszélni, hogy ők most megugattak, ráadásul van egy, amelyiket meg szabad simogatnunk, úgyhogy onnan alig tudtunk továbbmenni. Mikor indultunk a boltból már hazafelé, akkor találkoztunk a papával (apósommal), akinek az Adél megfogta a kezét és irányította hazafelé, majdnem hazáig vezette a papát, én meg tolhattam a biciklijét. :D Jó tudni, hogy Adél már ennyire megérett erre a sétára, már vártam, mert így télen rengetegen nem takarítják a járdájukat, nehéz tolni a babakocsit, és rendesen kifulladok, mire hazaérek. :S

Mutatok még néhány fotót, csak úgy vegyesen.
Nagyon büszke volt magára, hogy míg én betegen haldokoltam a kanapén, addig ő rám mászott és megölelgetett. :D

Szokásos napi tevékenység a főzés - csak én bírjam idegekkel

Élveztük a havat

Bori-szerelem