2017. március 24., péntek

A képzés meddig tart?

Múlt hétfőn írtam utoljára erről a képzésről, de akkor még nem tudhattam, hogy kedden még mélyebbre szállunk Adéllal a pokol bugyraiba. Ugyebár én még mindig bőven beteg voltam, de egy kedves orvos ismerősömnek köszönhetően már nálam volt a gyógyulást hozó recept, mert a mi háziorvosunk annyira nem ért a témához, hogy amit adott gyógyszert, az semmit sem használt. :S Kedden pedig Adél megint lázas lett, egyre látványosabban köhögött, ami már nem száraz köhögés volt, hanem durvább és az orra is elkezdett folyni. A baj csak az volt, hogy a dokink szabin volt aznap, a helyettese pedig délután rendelt, pont alvásidőben. Mivel Adél utál az autóban aludni, ezért úgy döntöttem, hogy lerakom, és majd mikor felébredt, akkor gyorsan megyünk és talán 4-ig odaérünk. Sikerült is 15.40-re odaérni, viszont amikor beértünk, az asszisztens mondta, hogy a doki épp most viharzott el, mert ezen a napon megy máshová is ügyelni, és hamarabb el kell mennie. Amúgy ő a mi dokink asszisztense volt, aki most valamiért pont itt volt és mondta, hogy látja is Adélon, mennyire odavan (a szemei valami brutálisan néztek ki) és mivel másnap van március 15-e, ezért vigyem el a pécsi ügyeletre.

Jobb híján így tettem, úgyhogy szegénykémet rendesen megutaztattam betegen, mert amúgy a dokink Baksától fél óra út (Kozármisleny), onnan Pécs, és ugyebár onnan még haza. Az ügyeleten szerencsére még senki sem volt, csak utánunk kezdtek jönni a betegek, úgyhogy hamar végeztünk. A doktornő azt mondta, hogy az elhúzódásra való tekintettel ad Adélnak antibiotikumot, orrcseppezzünk, szívjunk és lázat csillapítsunk. A doki után elmentünk az Árkádba, ahol a gyógyszertárban mindkettőnk gyógyszerét kiváltottam, remélve a legjobbakat, majd elsétáltunk egy gyógyászati segédeszköz üzletbe, ahol korábban már jártunk, mert szerettünk volna infrás lázmérőt venni (biztos mindenki tudja, milyen az, mikor a lázas, nyűgös gyereked fenekébe nyomkodod a lázmérőt - botrány), hogy könnyítsük a helyzetünkön és telefonban mondták, hogy végre megjött, de nem olcsó (sehol sem kapok már egy éve, nem is értem a dolgot). Elsétáltattam a beteg gyerekemet ide, 16.50-re értünk oda, a kiírás szerint 5-ig vannak nyitva, erre már nem volt ott senki. Rendesen kiakadtam, hogy engem ma mindenki szívat. :S

Este el is kezdtük mindkettőnk gyógyszerezését, aminek köszönhetően másnap még rosszabbul lettünk. Pontosabban gondolom, hogy a tisztulás miatt mindkettőnknek annyira folyt az orra, hogy egész nap másból sem álltunk ki, ketten egy 100-as zsepit simán elfújtunk aznap. Aztán a következő 2-3 nap is még borzasztó volt, mert Adél csak akkor volt jobban, ha be volt gyógyszerezve a lázcsillapítóval és amúgy a kis lelkivilága is rossz lett, olyan anyás lett, amilyennek még nem láttam, rajtam és a 2 mamán kívül senki nem szólhatott hozzá, még az apja sem. :S Csütörtökön amúgy elmentünk a gyerekorvosunkhoz megint, hogy megmutassuk neki a leletet, amit kaptunk, meg hát magunkat is, és adott még néhány gyógyszert az antibiotikum mellé (köptetőt, hörgőtágítót), meg megjegyezte, hogy nekem is milyen jó hangom van, mert szinte semennyi nem volt, az is torzított.

Szombaton délután jött meg a fordulópont, amikor is Adél végre tudott aludni, előtte kb. 2 hétig borzasztóan keveset aludt magához képest, ez látszott is rajta: 3 és fél órás délutáni alvás jött és utána mintha kicserélték volna, sokkal jobban volt, vasárnap pedig már annyira annyira jól volt, hogy meg is beszéltük, hogy másnap elmegyünk a bölcsibe a Mackós foglalkozásra, amit már nagyon várt. Hétfőre tényleg már csak egy picit folyt az orra és a köhögés is inkább csak reggelre korlátozódott, és nem mellesleg én is jobban voltam már, a gyógyszer pozitív hatásait is kezdtem érezni.

Kedd este jött az újabb hideg zuhany. Mikor Adélt lefektetjük esténként aludni, akkor tudjuk, hogy reggelig 'szabadok vagyunk', semmi dolgunk vele, alszik, mint a bunda. Ehelyett 9-kor elkezdett sírni, de annyira, hogy nem tudtam megvigasztalni sem. A hasára gyanakodtam, mert sokszor görcsösen összehúzta magát, de nem volt itthon semmi görcsoldóm, így jobb híján fájdalomcsillapítót adtam neki, ami egyébként elég későn használt, fél 11-ig még sírt szegény. Már azon gondolkodtunk, hogy bevisszük az ügyeletre, mikor egyszer csak elaludt és reggelig aludt is. Reggel viszont megint sírva, görcsösen ébredt, de látszott, hogy még nem nagyon van magánál, el is aludt a kezemben, így bevittem az ágyunkba és hagytam még aludni. Hozzáteszem, ilyet még sosem csináltunk, Adél mindig a kiságyában aludt, nem is volt igénye másra, de ez nekem hatalmas élmény volt! Tudniillik a betegség elmúlása miatt nagyon fáradékony lettem, rengeteget tudtam volna aludni, de hát a sok-sok elhanyagolt és napi szintű házimunka nem hagyta. Meg hát ha Adéllal vagyok, akkor az sosem az pihenésről szól, mert mindig aktívnak kell lennünk, valamit mindig csinálni kell, most pedig úgy lehettem vele, hogy közben pihentünk. ^^ Mondjuk szerintem ő ebből nem sokat érzékelt, mert mikor felébredt már hőemelkedése is lett, doki persze megint csak délután volt.

Valahogy átvészeltük a napot, délután is hatalmasat aludt (fura egy betegség, amitől a gyerek még többet alszik), de megint hőemelkedéssel ébredt, úgyhogy rohantunk a dokihoz, aki mondta, hogy a füle nagyon csúnya, másnap mehetünk a fülészetre. Az a vicces, hogy előző nap voltunk nála kontrollon az előző betegség miatt, amikor szintén megnézte a fülét és még nem látott rajta semmit. Gondolom mostanra húzódott rá. :S Csütörtök reggel én már rég harci díszben ültem itthon, hogy induljunk, de Adél tényleg rengeteget aludt, konkrétan fél 10-kor ébredt fel (beteg gyereket pedig nem fogok felébreszteni), akkor is hőemelkedéssel, így elég nehéz volt az indulás, utána megint rohantunk a rendelésre, hogy még tudjanak fogadni. Odaérve kiderült, hogy rengeteget kell várni, de Adél nagyon édes volt. Leültettem egy székre a váróban és ő ott ült mellettem végig, 'beszélgettünk', nézelődtünk, főleg a többi kisgyereket, egy szavam nem lehet a jólneveltségére, fogalmam sincs sokszor, hogy ez miért alakult így. Aztán mikor bemehettünk végre, akkor jött az újabb hideg zuhany, mert a doki szerint hólyagosra gyulladt a dobhártyája, ami egy nagyon fájdalmas dolog, de muszáj volt rendbe hozni: felszúrta, érzéstelenítette, majd áttért a másik fülére. Mondta, hogy nem látja, hogy itt mi van, mert előbb ki kell tisztítani. Szóval ott meg tisztítás volt, utólag pedig kiderült, hogy azt a fülét nem is kell bántani. Belenézett az orrába, de ott meg a sok sírás után muszáj volt szívni, ami szintén nem lehetett kellemes. Mondták, hogy üljünk ki a folyosóra addig, míg hat az érzéstelenítő. Mikor újra bemehettünk, akkor Adél már annyira nem volt bátor kislány, mint korábban, csak sírt és nézett rám, hogy most ezt miért csinálom vele, elég félelmetes látvány volt. Még egy kenőcsöt kentek a fülébe, aztán írtak újabb antibiotikumot és mehettünk. Több, mint egy órát voltunk itt. :S Hazafelé megint bementünk a gyógyszertárba, meg boltba, és mire hazaértünk már mindketten hullák voltunk. Ebédeltünk és Adél ment is aludni, sikerült megint 3 és negyed órát aludnia, de (!) nem ébredt hőemelkedéssel és különösebben nem is látszott rajta, hogy megkínozták délelőtt.

Már a harmadik hete tart az, hogy folyamatosan orvoshoz hordom szegényt, amit ő nagyon hősiesen tűr, de már nagyon sajnálom. Minden alkalommal, mikor indulunk, akkor ő már mondja is, hogy áááá, mert megtanultuk, hogy a doktornéninek azt kell majd mondani, hogy belenézhessen a torkába - persze ott mondja is neki, csak nem akkor, mikor pálcával közelít a szájához. Amúgy egyre ügyesebb, egyre jobban hagyja magát megvizsgálni, bár a fülészet után lehet, hogy visszaesik majd a lelkesedése. :S Az anyás korszak még mindig erősen tart, amint hazaér Zsolti, Adél teljesen megváltozik, látszik, hogy nem érzi jól magát a környezetében, pedig a betegségek előtt imádta az apját és minden nap alig várta, hogy hazaérjen. :S Már csak ezért is várom nagyon, hogy vége legyen ennek a betegség-sorozatnak, mert annyira már nem izgi. Jövő héten kell visszamennünk a fülészetre, utána elnézünk a gyerekorvosunkhoz is és újra megkérdezzük, hogy mikor jöhetünk a másfél éves oltásra, mert az már jó ideje húzódik. :S

A Mackó Mocorgó foglalkozáson amúgy megdicsérték Adélt nagyon, hogy egyre szociálisabb, már csak nagyon keveset ült a 'szoknyám' mellett és voltak olyan játékok, amikor simán beült a nagyobb, bölcsis gyerekek közé. Csinálta mindig a feladatokat, nagyon büszke voltam rá. :)

2017. március 13., hétfő

Szuperanyu képzés

Az elmúlt egy hét nagyon igyekezett engem szuperanyuvá képezni, de én nem hagytam magam. :D Na, jó, ez nem igaz, igyekeztem nagyon, de azért most már örülnék neki, ha visszatérnénk a hétköznapi mederbe. Ugyebár korábban már írtam, hogy Adél a hét elején nagyon szenvedett a fogacskáktól, amik láz és (utólag megtudtam - köszi a sok hozzászólást) köhögés formájában jelentkeztek, emiatt szegénykém szinte semennyit sem tudott aludni. Volt olyan nap, amikor csak lógott rajtam és sírt, mert ennyi tellett az erejéből, de hát csak enyhíteni tudtam a dolgokon, megszüntetni nem. :S

Keddtől én is megbetegedtem, jött egy aranyos kis torokgyulladás, ami olyan szintű volt, hogy nyelni alig tudtam, így igyekeztem is kerülni az evést, de a kistesó nagyon követelőző volt és rendszeresen megkorgatta a gyomrom, innen tudtam, hogy már megint ennem kellene valamit. Szerdától már látszott Adélon egy kis javulás, mert végre újra tudott aludni. Nem úgy, mint azelőtt, de legalább nem fél 6-kor keltünk és délutánonként is összejött a másfél óra alvás, ami nála a minimum, amire szüksége van. Csütörtökön vásárlós napunk volt, ami nekem nagyon jól esett lelkileg, de nagyon elfáradtam benne. Péntek reggelre viszont éreztem, hogy ez a betegség nagyon nem akar javulni, sőt, egyre jobban kezd hasonlítani a téli betegségemhez, ami ugyebár tartott egy hónapig. El is határoztam hajnalban, hogy amint Adél felébredt, összeszedem, átviszem a mamához és elmegyek a dokihoz, nehogy rosszabbodjon a helyzet. Adél reggel elviselhetetlen volt, mindenen sírt, hisztizett, alig tudtam felöltöztetni, hogy átvigyem anyuékhoz, pedig ezzel sosincs gond.

Az orvos megvizsgált, adott egy antibiotikumot, majd mentem Adélért, ahol anyu úgy várt, hogy szerinte lázas. :S Csak hőemelkedése volt, de ismerve az én betegségem (nekem is volt egy kis lázam a hét közepén), meg hát péntek lévén elvittem a dokihoz. Pontosabban vittem volna, ha pont aznap nem vitte volna el a Zsolti az autót, de végül is megoldottuk úgy, hogy anyuék tudtak kölcsönözni nekem egy autót és egy gyerekülést (a pözsót vitte el, a niva otthon volt, de abba nem tudom berögzíteni a gyerekülést :S). A doki aznap nem nagyon volt a toppon, megvizsgálta Adélt és még a hétfői köhögős tünetekre adott gyógyszert. Oké, csak azóta már rájöttem annak az okára és hát nem azért mentünk. Mindenesetre kiváltottam a gyógyszereket és utólag örülök is neki, mert többnyire én használom őket, elég jók. :D

Adél pénteken amúgy nagyon kiakasztó volt a láz miatt, folyton csak a nyakamon lógott, még Zsoltival sem volt hajlandó játszani, amikor én nem értem rá. De szerencsére hamar eljött az este, lefekvés előtt kapott egy kis lázcsillapítót (napközben is kapott), majd aludt. Szinte egész éjszaka, meg is lepődtem. Viszont reggel nem sikerült aludni fél 6-nál tovább és mivel Zsoltinak megígértem, hogy hagyjuk majd kicsit pihenni (legalább is megpróbáljuk), ezért keltem Adélhoz és jobb híján elvittem boltba, hogy ne zajongjon otthon. A baj ezzel csak az volt, hogy én hajnalban felkeltem volna amúgy is, mert másnap estére vendégeket vártam a névnapom alkalmából és el akartam kezdeni arra készülni. Igen, már szombat reggel, mert olyan sok kaját kell ilyenkor csinálni, hogy gyerek mellett képtelenség aznap. Délelőtt viszont szerencsém volt, mert Adélt le tudtam passzolni a mamáékhoz, így nekiállhattam a kajának, egész délelőtt azt csináltam, de szépen haladtam is. Ebéd után Adél aludt, nem is kicsit, 3 és fél órát, úgyhogy akkor is tudtam haladni. Mivel aznap már nem volt láza, ezért gondolom a gyógyulásnak köszönhetjük ezt a gigaalvást. Már nem emlékszem, este mit csináltam, de asszem jó későn feküdtem le. Vasárnap szintén felkeltem korán, hogy főzzek, de persze Adél is kukorékolt már, viszont most már szóltam Zsoltinak, hogy most az övé, én nem érek rá.

Ebben a két napban vendégeink voltak és mentünk is vendégségbe, úgyhogy a sok főzés, Adél és a betegségem mellett elég jól összesűrítettem ezt a napot. A vasárnap esti menü végül:
Csontleves
Töltött oldalas krumplipürével és savanyúsággal
Rántott máj ugyanazzal
Erdélyi sertésragu tésztával
Kávés-karamellás-csokis puding
Mákos guba vaniliaöntettel
Kakaós kevert meggyel és csokimázzal

Szerintem még sosem tettem ki magamért ennyire, elég jól is sikerült minden és jól is lakott a társaság. :) A héten pedig alvásból igazán nem jutott sok, vagy Adél, vagy a betegség miatt, de meg kell állapítsam, hogy meglepően jól bírtam, pedig terhesen mindig hamarabb kidőlök. Lehet, hogy jó hatással van rám a tavasz - igazán nem bánnám, ha már végre valami jó hatással lenne rám. :)

2017. március 7., kedd

Éjszakai betegség?

Nálunk már megint elég furcsa dolgok történnek Adéllal. Hétvégén arra lettem figyelmes, hogy Adél éjszaka köhög. Csak száraz köhögésnek hallatszott, de annyira zavaróan, hogy Adél aludni sem nagyon tudott tőle, és valahogy mindig akkor jött rá, mikor már reggel ébredezett - emiatt persze jóval korábban kelt a megszokottnál. A furcsaság csak ez után történt, hogy napközben szinte semennyit sem köhintett. Vasárnap éjszaka viszont a köhögés már az éjszaka közepén jött, és észrevettem, hogy magas láza is van, legalább is ő tűzforró volt. Gyorsan lázat csillapítottunk, és fél óra múlva mindenki aludt, viszont így hétfőn mehettünk a dokihoz. Sajnos aznap pont délután rendelt, így elég rossz időben kellett mennünk, pont délben, ami Adél napját rendesen felborította. Természetesen az orvosnál kutya baja sem volt, azt leszámítva, hogy vizsgálgatták, és a doki sem talált semmit, sem a lázra, sem a köhögésre, így nem is kaptunk semmit, mondta, hogy figyeljem még. Hazafelé úton persze Adél elaludt, mert ilyenkor van az alvásidő, ami így már ki is tolódott, de amikor vittem be a házba, már felébredt és annyira rosszul ébredt, hogy utána kb. 1 órán keresztül sírt az ölemben, nem is tudtam vele semmit sem kezdeni. Vacilláltam is, hogy most menjek-e el a szokásos hétfői pécsi korrepetálásomra, de az uzsonna alatt Adél hirtelen annyira jó kedvű lett, hogy Zsoltival úgy döntöttünk, hogy mehetek, utólag tudom mondani, hogy nem is történt semmi baj, nem is sírt utánam.

Ám eljött az éjszaka és a mai nap. Éjszaka már egész hamar nekikezdett a köhögésnek és most már a sírásnak is, és a láza is kezdett felmenni, úgyhogy gyorsan gyógyszer és vártuk, hogy hasson, utána reggelig aludtunk, de sajnos csak reggel 6-ig (Adél kb. 8 felé szokott ébredni), mert akkor újabb köhögés jött. Szegénykém már annyira fáradt volt a több napos nemalvástól, hogy egész nap csak lézengett, sírdogált, a lábamba csimpaszkodva lógott rajtam. Hamarabb le is raktam délután aludni, de megint csak 1 órácskát sikerült neki aludni, mikor nagyon sírva ébredt és mutogatott a szájára. Azt hittem, hogy a torka fáj (mert az enyém igen, én a doki várójában szépen elkaptam valamit :S), és mikor meg akartam nézni, hogy piros-e, akkor vettem észre, hogy 2 fogacska is kibújóban van. Áhhá, szóval ezért van a láz és a sok szenvedés. :( De így már legalább tudjuk az egyik okát, már csak a köhögést nem értem. Valaki esetleg? Viszont a fogakat szépen bekentük, meg kapott fájdalomcsillapítót is, remélem így egy kicsit ki tudja majd magát pihenni, meg persze mi is.

2017. február 27., hétfő

Szalagok

Múlt héten elég meglepő módon elkezdtem magam nagyon terhesnek érezni. Mivel még csak a 15. hétnél tartottam, ezért kicsit megijedtem, hogy miért fáj ennyire a hasam: olyan érzés volt, mintha ki akarna esni a gyerek, főleg amint lehajoltam, folyamatosan szúró érzés, ami miatt még a járás is nehezemre esett. Utólag rájöttem, hogy a hidegfront is rátett egy lapáttal, meg azóta már ki is okosodtam. 15. hétnél hirtelen megnő a gyerek és a méh, kezd kiemelkedni, ezért a szalagok nagyon húzódnak. Amikor Adéllal voltam terhes, ilyet nem éreztem, kivéve mikor már nagyon nagy volt a hasam a kajsziszezonban és megerőltettem magam, de már tudom, hogy a második terhességnél máshogy működnek a dolgok. Már minden sokkal lazább az alhasamban és könnyebben nyomja a súly a szalagokat, ami nagyon feszül emiatt. Most már figyelek rá, hogy ha olyan munkát végzek, vagy hosszabb sétára megyünk, hogy alá legyen támasztva a hasam, mert akkor nem olyan vészes a dolog, bár a pihenésre így is figyelnem kell. Remélem ez csak ideiglenes dolog és nem kísér végig a terhességen - pláne, hogy addig még lesz egy pár front. :S

Ma voltam megint a védőnőnél, ahol sok mindenben megnyugtatott, meg sok mindent elmagyarázott, többek között a fenti dolgokat is. Próbáltuk meghallgatni a baba szívét is, de nem sikerült, nem találta meg a hasamban. :D Mivel Adél is jött velem, ezért megejtettünk rajta egy mérést is, mert amúgy is jövő hétre lett volna időpontja, ilyenkor pedig már nem számít az az 1 hét. Meg is lepődtünk rendesen, mert a védőnő szerint a 2 hónapja mért adatokhoz képest most 60 dkg kellene nehezebbnek lennie, de ő most 2 kg-t hízott. :O A jó hír, hogy ez nem látszik rajta egyáltalán, szerintem pont ideális az alakja, meg mondjuk nőtt is 4 cm-t, úgyhogy szépen eloszlik. Én meg már azt hittem, hogy a terhesség miatt esik nehezemre őt tartogatni, erre kiderült, hogy más oka is van. ;) Valószínűleg amúgy az az oka a hirtelen hízásnak, hogy nagyon tanul egyedül enni, nagyon ügyes is, és hát ez olyan szórakoztató, hogy ilyenkor kb. 3x annyit eszik, mintha én adagolnám. :D Rendszeresen kéri a repetát. :)

2017. február 20., hétfő

Bölcsis farsang

Az e havi Mackó Mocorgó a farsang jegyében telt, ami azt jelentette, hogy a gyerekeknek be is kellett öltözniük. Mivel ezek a gyerekek még nagyon kicsik, túl nagy show-ra nem kellett számítani, de azért aranyosak voltak. Viszont ők még tényleg annyira picik, hogy még önállóan elmondani sem tudták, hogy minek is öltöztek, de azért jó móka volt, és a telet is sikerült elűznünk, mert mától jön a melegedés. :D

Kicsit bamba farmerlány

A sapira büszke vagyok, mert azt egy sűrtös sapiból készítettem :D

Zenélés közben

Labdán ugrálás közben (itt már a jelmez nagy része nélkül, mert nagyon meleg volt)
A pálinkaverseny eredményéről sem adtam még hírt: sajnos idén nem nyertük meg, de elég szép eredményekkel zártunk. A törköly- és cseresznyepálinkánk ezüst minősítést kapott, a kajszi pedig aranyat, és összesítettben a harmadik helyen zárt. Azért ez sem olyan rossz. :)

2017. február 9., csütörtök

Adélról is posztolok

Január 29-én volt Adél névnapja, terveztem is írni róla egy bejegyzést, de addig nem akartam, míg mindkét nagyszülőpárossal nem sikerült összehozni az ünneplés. Egyszerre nem sikerült a közbejött disznóvágások miatt.

A legjobb emlékem Adél névnapjáról, hogy önállóan odament és el akarta fújni a gyertyát, pedig senki sem mondta ezt neki, a legutóbbi gyertyafújás is 3 héttel előtte volt. Névnapra amúgy nem szoktunk tortát és gyertyát, de Adél névnapja egybeesik Anyu szülinapjával, és mikor Adél meglátta a gyertyát, odament és fújkált, olyan édes volt! :) Akkor egy kicsit olvadoztam, végül a mamával közösen fújták el. Rengeteg ajándékot kapott: kirakót, zenélős kütyüt, rajztáblát, kismotort, könyvet, pizsamát, melegítőnacit, tányért, poharat, alátétet és még egy kis pénzt is a babakötvényébe. Jól is jöttek az új játékok, mert egy kicsit már kezdte unni a régieket, mivel már agyonjátszotta őket. :)

Ma volt a napja, hogy egyáltalán rá mert ülni a motorra, viszont most már legalább élvezte is (még amúgy nagy neki, alig ér le a lába, talán majd nyárra, vagy őszre már jó lesz)
Kicsit beszámolok a fejlődéséről is, mert arról már szerintem régen írtam. A beszéd még mindig nem akar jönni, pontosabban most már van kb. 5 szó, amit tud mondani, de ezeket nem használja, csak akkor mondja, ha kérjük (vagy elszégyelli magát és akkor sem - iszonyatosan szégyenlős lett!!! :O). Mondjuk ma talán megpróbált velem kommunikálni, megállás nélkül mondta, hogy vaú-vaú, mama, sokszor ismételte egymás után, de sajnos nem értettem, mire gondol! :( Elég jól tudom motiválni a gyereket, nem? :D

Mostanában rákapott arra, hogy vannak tárgyak, amiknek énekelni kell. Nyilván én indítottam el ezt a lavinát, de most már sokszor kéri, hogy csináljuk ezt. Például ha könyvben lát napocskát vagy csigát, akkor a hozzájuk szóló dalt kell énekelnem, vagy egy plüss tehénhez pedig a Boci, boci tarkát, persze ő közben csillogó szemekkel néz és mosolyog. :D Rengeteget olvasunk még mindig, bár mostanában annyira már nem kuporodik az ölembe az olvasáshoz, hanem inkább hozza a plüss maciját, kutyusát, nyusziját és nekik kell olvasni, szerintem ezek az állatok reggeltől estig csak olvasnak. :D Érdekes, hogy már most elkezdődik ez a szerepjáték-téma.

Adél mellett nem nagyon szoktam tévézni, bár azt már megfigyeltem, ha terhes vagyok, akkor vágyom a tévére, ellenben az olvasással (fogalmam sincs, hogy függ össze). Minden hétköznap fél 12-kor megy a Duna Tv-n a Jamie Oliver műsora, azt meg szoktam nézni, míg Adél megpróbálja egyedül feltalálni magát mellettem. Ugyebár ennek délben van vége, és akkor jön el az Adél ideje, mert benyomják a déli harangszót. Nem elég, hogy tátott szájjal néz (amúgy nem érdekli a tévé), de utána még órákig azt kell beszélnünk, hogy a harang azt mondta, hogy bimbam, volt a tévében, de már vége van. A rajztáblájára folyton harangot rajzoltat velem és annak is bimbamozik. :D

Valamelyik nap nagyon büszke voltam rá, mert úgy alakult, hogy az autóban maradt a babakocsi, Zsolti meg elvitte melózni, viszont nekünk meg el kellett mennünk a boltba. Egyszer már jártunk így, akkor Adélt többnyire cipelnem kellett az utcán, mert többet haladtunk visszafelé, mint előre, viszont már nem túl könnyű őt hurcibálni, pláne nem terhesen. Már jó előre mondtam neki, hogy mi történt a babakocsival, úgyhogy gyalog fogunk menni, és ő ezt olyan komolyan vette, hogy sokszor rohannom kellett utána, mert úgy szedte a lábait. Mondjuk a kutyusoknál meg kellett állnunk, megbeszélni, hogy ők most megugattak, ráadásul van egy, amelyiket meg szabad simogatnunk, úgyhogy onnan alig tudtunk továbbmenni. Mikor indultunk a boltból már hazafelé, akkor találkoztunk a papával (apósommal), akinek az Adél megfogta a kezét és irányította hazafelé, majdnem hazáig vezette a papát, én meg tolhattam a biciklijét. :D Jó tudni, hogy Adél már ennyire megérett erre a sétára, már vártam, mert így télen rengetegen nem takarítják a járdájukat, nehéz tolni a babakocsit, és rendesen kifulladok, mire hazaérek. :S

Mutatok még néhány fotót, csak úgy vegyesen.
Nagyon büszke volt magára, hogy míg én betegen haldokoltam a kanapén, addig ő rám mászott és megölelgetett. :D

Szokásos napi tevékenység a főzés - csak én bírjam idegekkel

Élveztük a havat

Bori-szerelem 

2017. február 6., hétfő

12 hetes mozi (+ egyéb cifraságok)

Ugyan csak egy sima mezei, klinikai ultrahang volt a kistesó 12 hetes bentlakása idején, de tartott olyan sokáig, hogy mozinak is nevezhetem. Meg hát pont előadás is volt.

Az egész napunk egyébként eléggé kiakasztó és fárasztó volt, kezdem az elején. Reggel Adél negyed 9-ig aludt (mikor mennünk kell valahova, tutira sokáig alszik), de azért 9-kor sikerült elindulnunk otthonról. Előbb boltba mentünk, ahol kaját szereztünk, hogy napközben nehogy kifogyjunk belőle, aztán elmentünk a pálinkafőzdébe, ahol leadtunk az idei pálinkaversenyhez a mintákat, reménykedve a legjobbakban, hogy idén is mi leszünk a legjobbak, de ha véletlenül mégsem, akkor legalább szép eredménnyel zárunk. Persze ott kiderült, hogy elbénáztam a papírokat, amiket vittem magammal, de a főzdések mondták, hogy nekik is van mindenből másodpéldányuk, majd megoldják, rendesek. :)

Adéllal ezután a nőklinika felé vettük az irányt, mert 10.15-re volt időpontom az ultrahangra. Vittük magunkkal a babakocsit, hogy majd abban betolom őt a vizsgálóba, így kiszállni sem tud, mégis látni fog engem, meg a képernyőt is. Természetesen a klinika előtti parkoló dugig volt, így csak jó messze tudtam parkolni, nem is bántam, hogy hoztuk a babakocsit. Adélt feltoltam azon a hatalmas dombon, ami ott van, totálisan kifulladtam tőle, majd a lépcsőknél láttam, hogy itt bizony nincs rámpa, foghatom Adélt babakocsistul a kezembe. Amint felcipeltem a lépcsőn, a csapóajtónál elém állt a biztonsági őr, hogy a látogatási tilalom miatt 12 év alatti gyereket nem vihetek be. Kérdeztem, hogy akkor most mit csináljak, vele, válaszolt, hogy oldjam meg, maximum kérdezzem meg a recepción. A víz hirtelen levert, hogy most mi lesz, mert nem volt felnőtt kíséretem, aki vigyázott volna Adélra. Hallottam én, hogy a kórházakban látogatási tilalom van, de mi nem látogatóba mentünk, hanem egy vizsgálatra, ami ráadásul olyan folyosón van, ami nem is érintkezik a betegekkel, eszembe nem jutott, hogy nem engednek be. Másik időpontban pedig nem reménykedhettem, mert itt jóval hetekkel előre be kell jelentkezni. A recepción persze annyian voltak, mint nyúlkaki a réten, már 10 óra volt, de kicsit sem tűnt úgy, hogy a közeljövőben sorra kerülünk, már kezdett felmenni a vérnyomásom, amikor mögém állt egy fiatal nő, hogy jajj, ő alig ismert meg. Hátranéztem, és mondtam neki, hogy nem, én alig ismerlek meg, mert amúgy tényleg, gondolkodnom kellett rendesen, hogy ki is lehet az. Aztán persze leesett, hogy még a tudakozóban dolgoztunk együtt, de azóta nem találkoztunk, de még csak nem is hallottam róla semmit, viszont ő is 12 hetes terhes és pont utánam van időpontja, ezért ha gondolom, vigyáz addig a férjével Adélra. Komolyan mondom, mint egy angyal, aki jött engem megmenteni. Míg ő intézkedett még ott a recepción, addig én Adélt próbáltam felkészíteni arra, hogy én most elmegyek, de ő itt marad a nénivel, majd játszanak és esznek / isznak, amire Adél határozott nemmel (vagyis fejcsóválással) válaszolt, de azért mégis csak ott hagytam, nem tudtam mit tenni.

Mire az ultrahanghoz értem, addigra már szólítottak is, mint kiderült, csak még nem értem oda, el is panaszoltam nekik, hogy a gyereket kellett elhelyeznem, azért estem be így, mire mondták, hogy őt nyugodtan behozhattam volna, a tilalom nem az ilyen pici gyerekekre vonatkozik. Hát erről a biztonsági őrnek elfelejtettek szólni. :S Nagy kínok árán felfeküdtem az asztalra (pont ott nyomta a fenekemet, ahol beütöttem, mikor elestem), el is kezdtük a mozit, ahol látszódott, hogy kistesó nagyon elemében van, alig tudták méregetni, még egyszer azt is láttam, ahogy két kézzel fogta a fejét. ^^ Aztán egyszer csak mondta a nő, hogy ő a nyaki redőt 3,7 mm-esnek látja, ami maximum csak 3 mm lehet, afelett rendellenesség, ezért telefonálnak a genetikai osztályon egy ehhez jobban hozzáértőnek, aki mindjárt megnézi. Jött is a nő, szerintem 1 perc sem telt el, míg vártunk rá és ő is nagyon próbálta méregetni, de akkora brékelés volt a hasamban, hogy még ők is nagyon meglepődtek és többször nevettek is rajta. Én is nevettem, de azért a könnyeim potyogtak ott szépen halkan, mert Adél miatt is izgultam, meg hát elég félelmetes dolog az, hogy egyik pillanatról a másikra azt mondhatják, hogy a gyereked, aki a hasadban van, nem biztos, hogy egészséges lesz. Legalább negyed órán keresztül csak azt a nyaki redőt próbálta megmérni, sokszor meg is mérte és végül mondta, hogy ő legszélesebben is csak 2,2-t lát. Nagyon megkönnyebbültem, de addigra már olyan lelki állapotban voltam, hogy legszívesebben csak bőgtem volna egyet, de ezt nem engedhettem meg magamnak, inkább rohantam Adélhoz.

Fotót természetesen kértem róla, ott kalimpál a kezeivel :)

Ő persze nagyon cukin eljátszott az ismeretlenekkel, kishíján meg sem kottyant neki, hogy ott hagytam. :D Reménykedtem ebben a kimenetelben, de ilyen pozitív csalódásra nem számítottam. Felnyaláboltuk a cuccainkat és még el kellett mennünk vérvételi beutalóért, amihez szintén be kellett mennünk a folyosóra, de mivel addigra már egy másik biztonsági őr állt ott, kicsit határozottabban léptem fel és közöltem vele, hogy muszáj bevinnem a gyereket, nem tudok mit tenni, kész. A beutalóra is egy csomót kellett várni, utána még pisilni is el kellett mennem és csak reménykedtem, hogy a vérvételnél nem kérnek vizeletet, mert pisilni csak itt lehet, és már egyébként is nagyon sürgős volt. A vérvételnél végre kivettem Adélt a babakocsiból, aminek ő szívből örült, nem is értem, hogy bírta eddig. Ott nagyon jól érezte magát, cukiskodott a nénivel, le sem vette a szemét a szájmaszkjáról (vagy hogy hívják azt) és tátott szájjal nézte végig, ahogy leveszik a vérem. Szerencsére pisi nem kellett. :) Mikor itt végeztünk, akkor felöltöztünk (bár nem kellett volna, mert annyira meleg volt, folyt rólam a víz) és indultunk az autóhoz, aztán pedig a Diegoba mentünk átvenni a függönyöket, amiket megrendeltük az emeletre. Mivel az emelet még mindig félkész állapotban van, ezért csak Adél szobájába tudtam felrakni, arról sem túl jó minőségű fotóm van, de megmutatom, szerintem cuki lett. :) Adél egyébként ujjongott, mikor itthon a szatyorból kivettem és megmutattam neki, hogy ez a Micimackós függöny lesz a szobájában. :)


És itt még nem is ért véget a nap, mert 2 órára szalagavatóra voltam hivatalos Sellyére, a régi osztályom hívott meg. Ezért otthon csak annyi időm volt, hogy berakjam egy szatyorba Adél párnáját és takaróját, amivel imád aludni és vittem anyukámékhoz, ahol ebédelt és aludt. Ez volt a nagy próba, hogy vajon másnál is tud-e aludni, nem csak itthon. Nyilván a mamákhoz úgy jár, mintha hazajárna, de az azért mégsem ugyanaz. Próbáltam lazára venni a figurát, és megállapítottam magamban, hogy a legrosszabb eset az lesz, hogy nem alszik, de ilyen egyszer már előfordult életében és semmi hihetetlen dolog nem történt. Attól amúgy egyáltalán nem féltem, hogy utánam fog sírni, mert a mamák a szemében felérnek velem. :)

Otthon gyorsan ebédeltem, felöltöztem és már indultam is Sellyére, ahova még épp időben érkeztem, így a kezdés előtt tudtam váltani a főnökömmel pár szót, elmondtam neki, hogy a következő tanévben sem számítson rám a kistesó miatt. Elég megértő volt, ráadásul ez után egész délután nagyon kedves volt velem, amihez nem nagyon vagyok hozzászokva. :D A szalagavató amúgy olyan volt, mint máskor, hihetetlen, hogy a diákjaim mennyit nőttek másfél tanév alatt, és persze mennyit komolyodtak. Ilyenkor bánom, hogy a 'jobbik énjüket' már nem ismerhetem közelről. A szalagtűzés után meginvitáltak, hogy menjek fel én is a tárgyalóba, ahol pezsgő-pogácsa várja a tanárokat, de mint kiderült, ez egy bújtatott értekezlet volt, mert az új SZMSZ-t meg kellett szavazni. :D Úgyhogy hirtelen értekezleten is voltam, ami azért vicces, mert a jelenléti íven a nevem mellett az állt, hogy igazoltan távol, de én mégis aláírtam mellette. :D

Eszméletlenül elfáradtam ezen a napon, már hazafelé nagyon fájt a fejem, otthon pedig úgy kiteljesedett, hogy csak feküdni tudtam egy darabig. Átmentem Adélért, ahova fél 5-kor értem, és mondták, hogy most ébredt fel! :O Normál esetben 1-től fél 3-ig szokott aludni egy másfél órácskát, itt viszont sikerült neki 2,5-t, mert azért elaludni nem sikerült rögtön, nehéz volt feldolgozni, hogy az a kiságy nem az övé. :) Büszke vagyok rá, mindig kiderül, hogy ő milyen rugalmas, csak én aggódom túl a dolgokat. :)

2017. január 31., kedd

Rám jár a rúd

Panaszáradatra fel! Azt tudni kell rólam, hogy egy nagyon strapa és sportos gyerek és kamasz voltam, tesiórákon mindig jobb eredményeim voltak, mint az átlagnak, de aztán egyszer csak felnőttem és mindez elillant. Azóta egy ingatag, balfék alak vagyok. Erre már a középiskola végén is rájöttem, mikor tesiórán fejenállást próbáltam végrehajtani, de sikerült úgy összecsuklanom, hogy megroppant a derekam és röntgenen kötöttem ki (amúgy magától elmúlt a fájdalom utána). Aztán az egyetem alatt jött a matektábor, ahol voltunk a Mecsextrém parkban, és onnan szó szerint remegő lábakkal és olyan lila foltokkal jöttem ki, beletelt 2 hétbe, mire normális színem lett. Ezen esetek után nem nagyon emlékszem újabb balesetekre, ha csak az nem számít annak, hogy a hátam rendszeresen 'beállt', korlátozva a mozgásomban, néha még injekcióra is kellett járnom miatta.

Mióta Adéllal itthon vagyok, kicsit védve vagyok a lehetséges balesetektől, de azért kisebbek természetesen előfordultak, azon még nem is akadnék ki, de ősszel indult az újabb pályafutásom. Októberben egy kedves vasárnapi ebéd apropóján magamra borítottam a tűzforró levest, ami a 2 karomat és a combjaimat szétégette, még sosem éreztem ilyet. Nagy mázli volt, hogy Adél éppen aludt, Zsolti pedig akkor ért haza, így ő meg takaríthatott, amíg én a hideg víz alatt ejtőztem. Csak az egyik ujjamon lett hólyagom, valami csoda folytán csak itt ért másodfokú égés, a többi tájon csak pirosság maradt egy rövid ideig. Reméltem, hogy ezzel letudtam az idei adagot, de nem így történt. Jött a december és hozta magával a sok-sok szép vírusát, ami közül az egyik úgy elbánt velem, hogy konkrétan egy hónapig beteg voltam tőle, pedig elég jó az immunrendszerem, ritkán vagyok beteg, még a tanítás időszaka alatt is jól bírtam őket. Eléggé megviselt, pláne hogy a végére durvult be igazán, amikorra már eléggé kivoltam tőle. Szóval hullámzó volt az állapotom, és természetesen pont akkor, mikor jobban lettem, jött a terhességi rosszullétes időszak. Tudom, hogy elég szerencsés vagyok, hogy nálam ez csak másfél-két hét szokott lenni, de azalatt rendesen szenvedek, fogalmam sincs, szegény Adél hogy viselt el addig.

Végre totálisan meggyógyultam már, közösségben is voltam és se nem estem vissza, se nem kaptam el újabb betegséget, úgyhogy ez egy sikersztori. Viszont tegnap megint hoztam a formám, és sikerült rendesen leépítenem magam. Miután két fantasztikus ajánlat után (egy karrierre vonatkozó - ezt nem tudtam elfogadni - és egy terhességre vonatkozó - ezt igen) úgy éreztem, hogy ez egy rendkívül jó nap volt, este megtörtént a baj. Korrepetálásból jöttem haza Pécsről, bementem Adélért anyósomékhoz, majd hazaautóztunk. Beálltunk az udvarba, magamra húztam a 2 táskát, ami nálunk volt, kivettem Adélt az autóból és indultunk befelé a sötét udvarban, miközben a Bori örömében körbe-körbe ugrált minket. Egy váratlan és óvatlan pillanatban ráléptem arra a jégtócsára, ami az eresz előtt gyűlt össze és mikor már éreztem, hogy megcsúsztam, vége volt a sztorinak, mert abban a pillanatban a földön feküdtünk, a lábaim persze nyújtva, tehát konkrétan dobtam egy hátast. Szerencsére Adél a mellkasomra esett, csak onnan gördült le rólam, de rögtön el is kellett engednem, hogy hasra tudjak fordulni és levegyem a terhet a csípőmről. Simán csillagokat láttam és próbáltam magamhoz térni a fájdalomtól, miközben arra is figyelnem kellett, hogy a Bori ne nyaljon egyikünk arcába se, valamint próbáltam Adélt nyugtatni, mert szegényem ott sírt a földön az ijedtségről, de valószínűleg ő nem ütötte meg magát. Valahogy feltápászkodtam, összeszedtem a cuccokat, Adélt elvezettem a bejáratig, ahol észrevettem, hogy Zsoltinál maradt a lakáskulcs, így még várni kellett egy 5-10 percet, míg hazaért vele. Addig próbáltam nem bőgni, inkább röhögtem, hogy lehetek ennyire béna, hogy a kisgyerekemmel a karomon, terhesen ennyire nem tudok figyelni. A fenekem-csípőm egyébként iszonyatosan fáj(t), menni alig bírtam. Ma már az legalább megy, a leülés-felállás, valamint Adél emelgetése esik nagyon nehezemre, bár már megvannak a technikák, hogy tudom más izmomra átrakni a munkát. Szerintem egyébként a farokcsontom meg is sérülhetett, mert egy ponton tapintásra is nagyon fáj, ami azért gáz, mert nyáron szülnöm kell egy gyereket, úgyhogy remélem nagyon hamar regenerálódik.

Remélem most már véget ér ez a pech-sorozat, vagy valahogyan nekem kell összeszednem magam, mert a végén még komolyabban is megsérülök. :S

2017. január 8., vasárnap

Betegeskedünk (+ hírek)

Valahogy ez a tél nem múlik el nyomtalanul. Minden létező betegség megtalál minket, na jó, Zsoltit nem - valamiért ő most jól bírja, pedig mindig ő szokott betegeskedni. Én kb. évente egyszer vagyok beteg, vagy még ritkábban, de most rendesen belenyúltam. December 20-án kezdődött egy kis torokgyulladással, amitől hangom nem nagyon volt, de más bajom nem volt. Ám pont 23-án estére, ami persze péntek volt, kezdtem el rosszabbul lenni, folyton köhögnöm kellett, és akkor már éreztem, hogy nem csak a torkom miatt. Így persze dokihoz már nem tudtam elmenni, a karácsonyt végigköhögtem. Ez azért is nagyon meglepő, mert köhögős betegségem kb. 10 évente van, szóval nagyon ritka nálam. Karácsony után kedden el is mentem a dokihoz, aki adott is egy jó adag antibiotikumot, mert azt mondta, hogy a vírus már elbakterizálódott (vagy hogy is kell ezt mondani). Hősiesen szedtem is a gyógyszert, de nagyon lassan gyógyultam. A 10 napos kúra végére már legalább nem voltak köhögőrohamaim, de 100%-osan jól sem voltam. Most szombaton járt le a kúra, amikor is reggel éreztem, hogy elkaptam Adéltól a náthát. Ő csütörtök óta náthás, de nem különösebben hatja meg a dolog, láthatóan jól érzi magát, csak az orrát kell törölgetni, azt sem túl sűrűn. Szombaton délelőtt még én is megúsztam néhány orrtörölgetéssel, de ebéd után elég rosszul lettem: totálisan eldugult az orrom, ami irritálta a torkomat, így simán visszajött a köhögésem és estére már úgy köhögtem, mintha nem is szedtem volna be egy egész doboz gyógyszert pont erre. Egész korán le is feküdtem aludni, már amennyire sikerült: egész éjszaka alig aludtam, maximum fél órákat egy huzamban. Ma emiatt elég pocsékul indult a napom, ráadásul dél körül hőemelkedésem is lett, amitől fájt mindenem (nagyon nem bírom a lázat, borzasztóan tudok tőle szenvedni). Végül lázam nem lett, kezeltem magam, majd én is ledőltem aludni, amikor Adélt leraktam, és az baromira jól esett, közben a hőemelkedésem is lement.

Ez az egész cécó a betegséggel csak azért zavar nagyon, mert valójában úton van a KISTESÓ. Most még csak 8 hetes, augusztusra várjuk, de pont ilyenkor nagyon érzékeny a gyógyszerekre, amiket nem kellene szednem. Mondjuk a dokimnak említettem, és elvileg olyan antibiotikumot adott, amit szabad szedni, nem káros a babára - de ez meg olyan volt, mint halottnak a csók.

Már december közepe óta tudjuk, viszont csak a héten voltam dokinál, mert nem kaptam decemberre már időpontot. Elvileg minden oké, három hét múlva kell majd megint mennem, utána pedig már jön is a 12 hetes ultrahang. Most már kezdek túl lenni a rosszullétes időszakon, de volt egy olyan 2 hét, ami borzasztó volt: fáradtság, hányinger, hasfájás, puffadás, utóbbi kettő rendszeresen ebéd után jelentkezett, elég brutál módon. A családnak karácsonyi ajándékként mondtuk el, ugyanúgy bőgtek, mintha az első terhességemet mondtam volna el. :D Nem lett csúcs minőségű fotó, de ezzel jelentettük be:


Adél körül is van néhány új hír. Az első, hogy olyan nagy lett már a haja, hogy frufru-t kellett neki vágnom. Sokat vacilláltam rajta, hogy egyáltalán vágjak-e, mert ha vágok, akkor utána elég nehéz lenöveszteni, de meggyőztem magam, hogy akkor már Adél nagyobb lesz, így könnyebb lesz a frizurákat csinálni, mint most. Meg persze bátorságot is kellett hozzá gyűjtenem, mert még sosem csináltam ilyet és nagyon féltem, hogy elszúrom, de meg kell állapítanom, hogy egész jó lett. Próbáltam már többször normális fotót csinálni róla, de amilyen izgága mostanában, nem igazán sikerül, így csak egy ilyen nem túl jó minőségű van:

Reggeli közben volt, ezért még kicsit dagadtak a szemei :)
A másik nagyobb hír, hogy végre valahára kibújt a harmadik fogacska is. Bizony, Adél mindjárt 16 hónapos, és még csak most jött ki a harmadik foga. Ráadásul az is őrlőfog, tehát hátul van, nem is értem. :D Pedig várom már, mikor a ropogós falatokat is el tudja majd rágni. :)
Zsolti még mindig itthon van szabadságon, csütörtökön megy majd először dolgozni, és ez az 1 hónap nagyon jót tett a kapcsolatuknak. Adél így már nem olyan anyás, mint a sok-sok túlóra alatt, ez nekem is egy kis könnyedség, meg hát Zsolti is örül neki, hogy végre őt is hívja játszani. :)

2016. december 30., péntek

Karácsony

A tavalyi karácsony nem volt túl emlékezetes, mert Adél még túl pici volt, még csak a fények sem különösebben érdekelték. Ráadásul a sok rokonlátogatástól még ki is bukott, úgyhogy inkább rossz élmény volt. Az idei karácsony már kicsit ellensúlyozta ezt, mert most már nagyon cuki tud lenni és direkt élvezi a társaságot.

A karácsonyi előtti hét nagyon katasztrofális lett, én 23-ára már totálisan kibuktam. Egyrészt sok minden összejött: kedden végzett a festő, így felköltözhettünk az emeletre, ami rengeteg pakolással, takarítással járt. Közben mosogatógép-mizéria is volt. Tudniillik október-november tájékán totálisan megadta magát az ezer éves gépem, ezért Zsoltival összespóroltuk a pénzt és az lett a karácsonyi ajándékom, hogy rendeltem egyet a netről: 12 terítékes Bosch, 95e Ft-ért, kiváló minősítésekkel. Nagyon jó vételnek tűnt, de mikor kibontottuk, jött az első akadály: nem nyílt ki az ajtaja. Segítségért felhívtam a Bosch ügyfélszolgálatát, ahol egy fiatal csajszi mondta, hogy valószínűleg aktiválódott a gyerekzár, oldjam fel, ennek leírását az X-edik oldalon találom a kézikönyvben. Az ott lévő rajzon volt egy kar, ami kioldotta volna a gyerekzárat, de az én gépemen ilyen nem volt, és ezt a telefonban lévő hölgy nem hitte el nekem, konkrétan hülyének nézett. Felhívtam a helyi márkaszervizt, aki 2 nap múlva tudott jönni, és megállapította, hogy semmi baja a gépnek, csak ennyire nehezen nyílik az ajtaja (mi nem mertük nagyon rángatni), mert könnyű a gép és még nincs rajta a bútorlap, ami majd lehúzza súlyként. Persze a gyerekzár nyitókarja a belsejében volt, nekünk kellett felszerelni, no comment. Végül kiderült, hogy teljesen jó a gép, és azóta nagy a szerelem köztünk.

Emellett a 'csicskalak' tetőjét is csinálták. Azért hívják így, mert a ház eredeti gazdája egy cigánybáró volt, akinek a csicskája itt lakott, de valójában ez egy nyárikonyhához hasonlító építmény az udvarunkban. Zsoltinak komoly disznóvágási, kajsziválogatási tervei vannak vele, ezért meg kellett újítani a tetőt.


Gyönyörű rend lett az udvarunkban :D
Ezek mellett is voltak még történések, csütörtökön voltunk a Mártiéknál Baján, amikor az előző bejegyzésben írtam, illetve kedd óta beteg is voltam, begyulladt a torkom és péntek estére ez továbbmutálódott és fantasztikus köhögéses, hangelhagyós betegség lett belőle, amivel orvoshoz már nem tudtam elmenni. Ráadásul pénteken még Zsoltival vásároltunk is: élelmiszereket, karácsonyfákat és szőnyeget az emeletre, amikor is rendesen átfagytam. :S

Na, de ennyi bosszankodás után végre eljött a karácsony is, ami jól telt. 24-én, mikor Adél felébredt délután, már itt várta a fenyőfa, közösen feldíszítettük (kisebb idegroham közepette), majd megjött az Jézuska is, meghozta az ajándékokat. Adélnak 3 játékot, Zsoltinak egy cefredarálót, nekem pedig még egy nagyon menő dolgot a mosogatógép mellé: egy masszírozógépet. Nem tudom, mennyire szoktam itt panaszkodni, de rengeteget fáj a hátam és kéthavonta egyszer tutira be is áll. Sokat járok anyukámhoz masszíroztatni (mert ő masszőr is), de nem járhatok mindig, az ő keze sem a legjobb már, nem nagyon bírja. A gépem egyébként eszméletlenül jó, egyből beleszerettem, ezzel Zsolti rendesen meglepett.

A golyócskák rezonálásával masszíroz
Egyébként azt hittem, hogy Adélt majd nem nagyon fogja meghatni még ez a Jézuskás dolog, de az ajándékozás után egész este pápázott a Jézuskának és folyton meg kellett beszélni, hogy igen, itt volt, hozott ajándékot, de most már elment. :)

Adél áhítattal nézi a karácsonyfát, kezében a takarója, amit annyira imád, hogy sokszor hurcibálja magával a lakásban

A csillagszóró is jó ötlet volt :)


Háttérben a cefredaráló XD

Valami éppen nagyon tetszett neki, telivigyor :)
Következő két napon bejártuk a helyi rokonságot: anyukámékat, Zsolti szüleit, mamámékat, de Adél nagyon élvezte a forgatagot és a sok ajándékbontást, mondjuk rendesen lefáradt, egyszer sem volt gond az elalvással. :)
A karácsonyt egyébként sikerült végigbetegeskednem (pedig annyira ritkán vagyok beteg, kb. évente egyszer), 27-én elmentem orvoshoz, ahol kaptam antibiotikumot, azóta kicsit jobban vagyok, de nagyon lassan megy ez a gyógyulás. :(