2017. augusztus 9., szerda

Kemény

Múlt héten voltam először NST-n, ahol a papíromba leírták, hogy otthonában jóslófájásokat észlelt. Röhögtem is, hogy ezt honnan vették, mert én semmi ilyesmit nem mondtam, nem is éreztem. Aztán a védőnővel megnéztük a görbémet és mondta, hogy ezt abból vették, hogy ott produkáltam jóslófájásokat, amiket valószínűleg még nem érzek. Aztán csütörtökön este már jött is egy olyan keményedés, ami elég egyértelmű volt, meg is ijedtem kicsit, mert a korábbi tapasztalatom az volt, hogy amikor elkezdődött ez nálam, másnap már mehettem is szülni. De pénteken is csak 2 keményedésem volt egész napra, szombatra talán 3.

Mint a messiást, úgy vártam a vasárnapi frontot. Egyrészt hogy már tényleg vége legyen a nagy melegnek, mert totálisan ki voltam ütve tőle. Éjszaka nem tudtam aludni, még ventillátor mellett sem, mert ömlött rólam a víz, napközben pedig egyéb dolgok miatt, de a nappalokat is csak a lakásban, meztelenül, ventillátor előtt tudtam túlélni. Másrészt reménykedtem benne, hogy ez a nagy front kihozza Ádámot. Egész jól alakultak a dolgok amúgy, mert délelőtt már kezdődtek a keményedések és valójában egész nap tartott, sőt voltak időszakok, amikor nagyon be is sűrűsödtek, úgyhogy reménykedtem benne, hogy estére alakul valami. Annyi azért alakult, hogy estére már meghozta az ilyenkor szokásos hasmenést is, úgyhogy totálisan biztosra vettem, hogy menni fogunk. Mindent elrendeztem a lakásban, teendői listát írtam Zsoltinak, anyukájának, elpakoltam a konyhában, bepakoltam a bőröndjeimbe, megborotválkoztam, az ágyunkat kibéleltem, hátha elfolyna a magzatvíz, és még Adélt is próbáltuk rá felkészíteni, hogy esetleg reggel nem anya fogja ébreszteni és a bölcsibe vinni. Ebből pedig az lett, hogy semmi!!! Éjszaka egyszer csak elmúltak a keményedések, mintha mi sem történt volna (nem is tudtam, hogy ilyen van :O), de annyira, hogy másnap egész nap 2 db-ot produkáltam. :S

Szegény Adélt viszont rendesen megviselte a dolog, mert az esti mese után, miszerint lehet, hogy jön a baba, szegénykém bepánikolt és szinte nem aludtunk semmit. 2-3 órán keresztül nyűglődtünk, mire végre volt valami alvás, aztán meg reggel olyan fáradt volt, hogy alig tudtam felébreszteni, hogy indulnunk kell a bölcsibe, ott sem volt a toppon, ahogy elmesélték. Mondjuk ugye éjszaka jöttek a viharok is, esett az eső, valószínűleg az is bekavart nála, pláne, hogy múltkor kidőlt a szembe szomszéd egyik fája a viharban, ami Adélt nagyon mélyen érintette, még mindig naponta meg kell beszélnünk, pedig már nem mostanában volt az előző vihar.

Kedden újra NST-re kellett mennem, de nagyon szerencsétlenül alakultak ott a dolgok. Mire odaértem, pont elkérhették az ott várakozók kiskönyvét, így az enyémet nem vették be egy csomó ideig, ráadásul közben az egyik kismamával gondok is voltak, jöttek a dokik, meg minden, úgyhogy egy órát várakoztam, mire bemehettem, pedig ez az a vizsgálat, amire mindig pontosan behívják az embereket, vagy még talán előbb is. Már odafelé az autóban volt egy jó kis keményedés, ott a váróban volt 2, aztán pedig a vizsgálat alatt is volt 2, amiből az egyik egészen nagy is volt, a gép szerint is (szép kis hegyet rajzolt nekem a görbe), de sajnos nem mondták, hogy feküdjek be, megindítják a szülést. :D Pedig titkon abban reménykedtem, hátha már túl leszek rajta, mert ez a várakozás nagyon rossz, de Ádám nagyon jól érzi magát bent. Csak ne lenne ennyire nehéz a hasam, nem is panaszkodnék annyit. Mondjuk próbálom hasznosan eltölteni az időt, ami még visszavan, csomó mindent megcsináltam már a lakásban, amivel azt hittem, nem leszek kész, úgyhogy most ebben próbálom kiélni magam jobb híján. :)

2017. augusztus 5., szombat

Szülés előtti helyzetjelentés

Már nagyon érzem a végét az Ádámmal való együttélésemnek, úgyhogy gondoltam, még gyorsan posztolok egyet. Egyrészt azért is érzem, hogy közeleg a szülés, mert most majdnem minden sürgős dolgomat elrendeztem itthon, vagyis a lakás van olyan állapotban, hogy akár jöhet egy újszülött (állítólag ez elősegíti :D), másrészt pedig pár napja megjelentek a jóslófájások. Pontosabban már állítólag kedden is, amikor NST-n voltam (ami szerint egyébként Ádám tök jól érzi magát bent), de azt csak a gép mutatta ki, én nem éreztem semmit. Viszont ez a 3. napja, hogy itthon érzem a keményedéseket, de nincs túl sok, mondjuk napi 2-3.

Egy hete amúgy nagyon kiakasztó napom volt, pedig elvileg minden adott volt hozzá, hogy jó legyen. A program az volt, hogy végül is összejött az unokázós strandolás, ahova én nem mentem, mert nem szerettem volna valamit elkapni, meg amúgy sem ajánlott már ilyenkor ez. Helyette úgy szerveztem a napomat, hogy az előző nap leszedett vödör szilvát fogom elrakni. Hajnalban fel is keltem, hogy még mielőtt a család felébred, haladjak vele, és nagy mázlim volt, mert sokáig aludtak. Viszont mikor elmentek strandra, akkor igyekeztem befejezni, illetve a túl puhákból krémlevest főzni, ami sikerült is, de eszméletlenül elfáradtam. Egyrészt rájöttem, hogy az egy vödörnyi szilva túl sok, konkrétan 12 üveggel lett belőle, plusz a hatalmas tál leves, másrészt már nem bírja a lábam ezt. Iszonyatosan fájt a visszerem, a bokáim brutálisra feldagadtak, és nagyon elfáradtam, le is dőltem egy keveset aludni. Viszont mikor felébredtem, akkor sem éreztem magam túl jól, nagyon rossz volt a közérzetem, Zsolti már rám is szólt, hogy szebben beszéljek Adéllal, mert szegényen vezettem le a feszültséget. :S Miután semmi konkrétumot nem tudtam felmutatni, ami miatt szarul vagyok, ezért este kíváncsiságból megmértem a haskörfogatomat, és hát +7 cm-rel mutatott többet, mint a hétfői védőnői mérésnél. Szóval Ádám tevékenységének köszönhetem a szar napot, másnapra már jobban lettem, csak szoknom kellett az új méretet. Normális képet már nem tudok magamról készíteni, mert mindenhol csak a hasam van, meg hát már a fejem is rendesen eltorzult a sok víztől.

38 hetesen, 125 cm haskörfogattal
A héten egyébként két érdekes dolog is történt, egyrészt találkozhattam az új védőnőnkkel, aki most augusztusban kezdett, és eddig abszolút pozitív csalódás, emberileg és szakmailag is. A másik, hogy pénteken egy nem tervezett vérvételen kötöttem ki. Nagyon bonyolult a történet, úgyhogy csak dióhéjban mesélem el. A 12 hetes vérvételen elkeveredett egy papírom, amit egészen eddig hiába próbált a védőnő felkutatni, nem sikerült neki, mert mindenhol falba ütközött. Pénteken én pedig már bepánikoltam, hogy a hétvégi fronttal meg fogok szülni, a kiskönyvemben pedig nincs bent ez az eredmény. Ez amúgy a vércsoport eredményem, ami már az első terhességnél sem volt zökkenőmentes, mert valami antigénekre negatív eredmény jött ki, így csak olyan vért kaphattam volna, ha szükség lett volna rá. Szóval pénteken addig le sem szálltam a telefonról, míg ki nem derítettem, mi van: valóban most sem túl egyszerű a vérképletem, és ráadásul már réges régen meg kellett volna ismételni a vérvételt, hogy megerősítsék azt az eredményt, amiről én nem tudtam, mert nyilván senki sem mondta. :S Így a 40 fokban rohanhattam be a városba (vagyis szegény Öcsémet ugrasztottam, hogy mint hős sofőr, vigyen be), hogy először felcaplassak a klinikára a beutalóért, utána pedig elmehessek a vérellátó központba, ami szintén egy bazinagy hegy tetején van, hogy levegyék a vérem. Rendesen kitikkadtam. Viszont legalább annyit sikerült elérnem, hogy a februári eredményemet kinyomtassák, így legalább azt tudom vinni a szülésre, ha muszáj, az alapján már tudnak tájékozódni.

Ilyenkor nagyon áldom az eszemet, hogy Adélt bölcsibe adtam, mert ő legalább tök jó helyen volt ott, nem kellett cipelni ilyen helyekre, meg hát a kajájáról is gondoskodnak, mert én most még a sajátomról is alig tudtam, annyira rohantam, mert Öcsémnek amúgy temetésre haza kellett érnie időre.

Apropó Adél. Már régen meséltem róla, hogy mégis hogyan állunk a fejlődésben. Szobatisztaság még mindig nullás szint. Próbálkozom időnként, de mindig csak takarítás a vége. Mondjuk annyira nem is erőltetem, mert pont elég trauma lesz neki a kistesó, annak meg semmi értelme, hogy eljutunk valahova, aztán meg visszaesik. A baba miatt amúgy most új szobába is költözött, elkészítettük végre neki, és igazából minden gond nélkül átszokott oda. Mondjuk kapott ajándékba egy kiskonyhát (ami valami brutálisan gagyi, de költözés miatt már nem akarta magával vinni az egyik falubeli család), ami viszont nagyon bejön Adélnak, nagyon szeret benne főzőcskézni. Elkészítettük már a baba helyét is a mi szobánkban, hogy az első időkben ott legyen velünk, és a tényleges babaszoba most kicsit üres, csak tárolásra szolgál. Szóval ez megint olyan változás Adélnak, amit fel kell dolgozni, azért sem erőltetek most más változást. Viszont ehelyett ő nem kicsit nekikezdett a beszédnek. Nem mondom, hogy folyékonyan beszél, de most jutott el arra a pontra, hogy próbálja megnevezni az embereket, nevükön is szólítja őket, mondatokat képes elmutogatni, illetve elkezdett használni néhány kötőszót és igekötőt, amivel nagyon is meg tudja magát értetni. :) Egy ideig hősiesen próbálgatta kimondani az apa szót, de valamiért a magánhangzóval kezdődő szavak nem mennek, ezért apa is papa lett, de annyira, hogy szinte egész nap csak ezt lehet hallani. :D Nekem is adott nevet, de még csak véletlenül sem olyat, ami hasonlítana az anyára: Ííí lettem. Lehet, hogy sokszor hallotta, hogy Ildinek szólítanak, és abból jött ez neki, nem tudom, de nagyon jó érzés, hogy végre egyáltalán szólít valahogy. :) Erre amúgy úgy jöttem rá, hogy képeket nézegettünk, és folyton sorolta, hogy kik vannak a képen, és nálam ezt mondta. :)

Részlet az új szobából, ahol Adél éppen főz :)

2017. július 28., péntek

A nyaralás óta

Hirtelen visszacsöppentünk a valóságba, mikor hazaértünk a nyaralásról, ami kicsit helyrerázta az eltunyult testünket, de persze egyből vissza is zuhantunk a fáradt hétköznapokba. Pláne, hogy utána olyan meleg volt, hogy én nem tudtam konkrétan aludni, csak feküdtem az ágyban és folyt rólam a víz. :S

A vasárnap még pakolással telt, illetve főzéssel olyan alapanyagokból, amikhez nem kell semmi húsféle a fagyasztóból. :S Így jó kis paprikáskrumpli lett a vasárnapi ebéd. :D Hétfőn viszont Adél újra mehetett bölcsibe, amit egyrészt már nagyon várt, másrészt eléggé zavarban volt az egy hét kihagyás miatt. Na, az én hétfői napom eddig volt jó. Aztán átmentem az orvosi rendelőbe, ahol a szülési szabadságos papíromat szerettem volna átvenni, amit már megbeszéltem velük, hogy múlt héten megírnak, mert hát akkor volt esedékes. A helyettesítés miatt nagyon lassan tartott a bejutás, konkrétan 1 órát ültem ott a 40°-os váróban, hogy a fiókból kivegyék nekem azt a papírt, mert hiába jeleztem, hogy én csak arra várok, átnéztek rajtam, mert nem vizsgálatra várok. :S Emiatt persze úgy elment az idő, hogy rohantam haza az autóért, hogy odaérjek fél 10-re a védőnőhöz, de otthon meg az istenért nem találtam az autókulcsot, úgyhogy természetesen elkéstem, mondta, hogy már azt hitte, hogy szülök. :D A rohanás ellenére minden értékem jó volt, és sajnos most találkoztam vele hivatalosan utoljára, mert ő is csak helyettes volt (már 2 éve), és augusztus 1-től jön az új védőnő. Nem ismerem az újat, de a régit nagyon szerettem, és pont a szülés előtt van a váltás, ami kicsit frusztrál.

Innen elmentem a takarékba Zsolti új bankkártyájáért, ahol kivételesen flottul ment minden, de ez után jött még csak a java. Átmentem Görcsönybe egy ottani fiatal anyukához, aki gyártja a babaszobák falára illő dekorációkat, amilyenekkel az egyik szobát már teleraktam és most a másik lesz lassan esedékes, vettem tőle néhányat. Eddig nem is volt baj, csak hát elindultam volna hazafelé, és sikeresen nekigurultam az autómmal a kapujuknak, amitől az eléggé tönkrement, bár az autómnak nem lett baja. Ugyanis nekik lefelé lejtő kocsibeállójuk van, ahova ügyesen beparkoltam, és gondoltam én, hogy majd rükverccel, kézifékkel kiállok onnan, de a kis autóm nem vette be a sebességet (R-ben néha csinál ilyet), így előrefelé gurultam, neki a kapunak. :S Nem kicsit égett a fejem, gyorsan hívtam is Zsoltit, hogy mi legyen, ő szólt az egyik szomszédunknak, aki ért a fémekhez (vaskapujuk volt), megnézte, aztán megbeszéltük a javítást, és végre indulhattam haza, bár azért a szomszédot megkértem, hogy álljon ki nekem a biztonság kedvéért, ő meg mondta, hogy nála sem vette be egyből, úgyhogy jó lenne megnézetni. :S Amúgy erről a problémáról tudtunk, de nagyon ritkán csinálta, és hát egyenes talajon ebből még sosem volt baj. :S

Meglepődtem amúgy, mert Zsolti nagyon jól fogadta a dolgot, egy hangos szó nem hagyta el a száját, pedig ilyenkor mérgében neki ez az első (szalmaláng természete van, mint apukájának), sőt be lettem fenyítve, hogy ennyi idős terhesen ilyen melegben nem kellene már vezetnem, úgyhogy ha bármi ilyesmi van, szóljak valakinek, aki majd sofőrködik nekem. Hozzáteszem, ez a kis baleset nem a koncentrációzavarom (ami nincs) miatt történt, de sebaj, szót fogadok. Még olyanokat is mondott, hogy most már többet kellene pihennem, ne házimunkázzak, ne főzőcskézzek minden nap, majd ő megbeszéli anyukájával, hogy főzzön ránk, csak pihizzek és játsszak sokat Adéllal. Néztem rá, hogy hát azért ez nem így megy teljesen, és erre este tudtán kívül aranyosan rá is cáfolt, mikor közölte velem, hogy már csak 1 vasalatlan pólója van, és elfogynak a munkáspólók. :D Nem szóltam semmit, de vicces volt. :)

Ezzel az incidenssel még amúgy nem ért véget a hétfői napom katasztrófasorozata. Kértem anyut, hogy hívja fel a sellyei egészségközpontot (30-as mobilról mostanában nem működik az automatájuk), kérdezze meg a hüvelyi leoltásom eredményét, amit még a nyaralás előtt vett le a doki. Mivel Adélnál is negatív volt, ezért itt is arra számítottam, de jött a hír, hogy nem az, úgyhogy ezzel még dolgom lesz. Egyrészt ez azt jelenti, hogy valami bakteriális fertőzésem van, amire nem szülhetem meg a gyereket, mert akkor őt is összefertőzöm, antibiotikumos kezelés kell. Igen ám, de ezt nem írják fel csak úgy, ráadásul a nőgyógyászom szabadságon van. Be kellett szereznem a leletemet, hogy azzal elmehessek a háziorvoshoz, aki majd az alapján felírja. Itt egy kicsit beparáztam, mert hétfőn este jött a nem gyenge hidegfront, és nagyon féltem tőle, hogy majd megszülök, mert ilyen esetben (ha jól tudom) megcsászároznak, aminek csak azért sem örültem volna, mert egy gyereket már megszültem spontán. :S Szóval hétfő délután jó stresszben voltam, Zsolti rám is szólt, hogy legyek kicsit türelmesebb Adéllal. :S

Keddre beszerveztem Öcsémet sofőrnek (még szerencse, hogy nyári szünet van), aki elvitt ultrahangra először. Nagyon sokat kellett várnunk, de abszolút megérte, mert (a 4D-s ultrahangos kívül) ilyen jó UH-n még nem voltam! Meglepetés volt, hogy az a doki ült bent, aki végül levezette nálam a szülést, mert ő volt ügyeletben, de aznap botrányos napja lehetett, rohangált egyik szülőszobáról a másikra, meg a műtőbe, stb., így velem is elég pökhendi és türelmetlen volt, így nem voltak jó élményeim vele kapcsolatban. Most viszont csupa bűbáj volt, és ő volt az első doki, aki beszélgetett velem a vizsgálat alatt. Többek között azt is elmondta, hogy milyen nagy Ádám, először úgy mérte, hogy már most 3700g-os! Hát akkor visszakérdeztem, mint a reklámban, hogy mennyi??? Aztán újra megmérte, mert nem feküdt túl jól, és kiderült, hogy 'csak' 3365g-ra saccolja a gép, ami szintén nem kicsi, pláne hogy még kb. 3 hetet bent kellene lennie (Adél ennyivel született). Mondta is, hogy ez alatt még olyan 700 g-ot fel tud szedni. :O Én meg készülök a gátvédelemre, hát majd meglátjuk, mi lesz így belőle. :S Még azt is mondta, hogy eléggé szívós babának látszik, mert nagyon összhangban vannak a méretei, egységesen nagyok. :) A hasméretemre is többször tett megjegyzést, valami olyan kontextusban, hogy abból is látszik, hogy milyen rendben lesz ez a gyerek.

Ultrahang után még egy csomó elintéznivalónk volt a városban: kontaktlencsét, gyógyszert, méterárut vettünk, aztán elmentünk a Diegoba a kész függönyökért, tankoltunk, aztán végre hazajöttünk. Mivel ez már dél után volt bőven, ezért addigra Adélt már a mama (anyukám) elhozta a bölcsiből, mint utólag megtudtam, náluk másodjára is megebédelt, majd ott aludt, és aludt! A kajszis időszak csúnya alvásbotrányai óta nem próbáltuk meg, hogy alszik-e máshol, de ezek szerint most már végre visszaállt a rend. :) Én a másik mamáékhoz mentem ebédelni, aztán Öcsémmel újra autóba vágtuk magunkat és indultunk Sellyére, ahol egyrészt fel kellett vennem a leletemet, másrészt a suliban kellett mindenféle papírokat intézni, mert nem olyan egyszerű ám szülési szabadságra menni.

Szerdán nem kellett sehova sem mennem, helyette hozzánk jöttek villanyt szerelni az E-onosok, mert valami nem stimmel a hálózatunkkal, folyton lecsapkodja az automatát valami, vagy különböző dolgok, amiknek nem volna szabad, ezért arra gyanakodtunk, hogy a házba bejövő nemtommi a rossz, ezért ezt csináltattuk meg. Csütörtökön 5-kor keltem, hogy elrakjam a barackot, ami idén kivételesen a mi 'kis' fánkról való, vagyis ezt már mi ültettük és olyan szépen terem, hogy le a kalappal előtte. Mondjuk a sok rohanás miatt már későn jutottam el idáig, ezért a legtöbb túlérett lett, így csak 4 üveggel tudtam hasznosítani. De ez a nap nem csak erről volt emlékezetes, hanem arról is, hogy reggel Adél úgy ébredt, hogy nem kicsit folyik az orra. Mivel jó kedve volt, nem volt más tünete sem, gondoltam, majd napközben úgy is enyhül az orrfolyása, csak reggel kell nagyon tisztulnia, ezért elvittem a bölcsibe. Fél 10-kor már telefonáltak is, hogy Adélnak borzasztóan folyik az orra, tüsszög egyfolytában, és még hőemelkedést is mértek neki. Aztán az is kiderült, hogy nem ő az első beteg a bölcsiben, hazahoztam, és itthon olvastam a facebook-on, hogy mára például már be is zárták a bölcsit, mert mindenki kidőlt. :S Tehát meglett az első bölcsis betegségünk is. Itthon adtam neki egy kevés lázcsillapítót, délben pedig anyu elvitt minket a gyerekorvos helyetteséhez, mert persze ő is szabin van, aki megvizsgálta, de mondta, hogy ez csak vírus, kezelgessük a tüneteket, illetve elmondta azokat az eseteket, mikor kell visszavinnem, mert akkor már nem vírus. Mondjuk szegénykémnek délután és éjszaka is láza volt, meg hát az orra olyan szinten folyik, hogy már nem is nagyon engedi törölgetni, úgy fáj neki, de máskülönben meg a szájába folyik. :S Már előre félek tőle, mi lesz akkor, amikor itt lesz a pici is, mert őt kicsit jobban féltem ezektől a betegségektől. :S

Holnapra strandolást terveztünk, pontosabban Zsolti, Adél, mama, papa (Zsolti szülei), hogy megköszönjük, hogy milyen sokat segítettek a kajsziszezonban, de a betegség miatt ez most elmarad. :S Eredetileg én is mentem volna, de egyrészt már szűkösen férnénk el az autóban, másrészt alapból nem mehetnék be a vízbe, pláne nem a kis bacijaimmal, a partról nézni pedig lehet, hogy uncsi lenne egész délelőtt. Amúgy is bőven lett volna mit csinálnom a gyerekszobában, stb., de így most ez ugrott.

2017. július 27., csütörtök

Adél első nyaralása

Múlt héten már említettem, hogy épp a Balatonról írtam nektek, szombat óta már itthon vagyunk (csak még nem jutottam el idáig, hogy írjak is), de egyből vissza is mentünk volna. Az egyik oka, hogy visszamentünk volna, az az, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Én hatalmasakat tudtam pihenni, amit itthon nem tehetek meg, és a kis terhes testemnek nagyon jól esett, szó szerint a tükörképem megváltozott a hét végére, sokkal szebbnek láttam magam. Zsolti folyton azon gondolkodott, hogy legyen-e nyaralónk, vagy sem (nyilván nincs rá szükségünk), Adél pedig örült mindennek, amivel találkozott. Egyrészt a társaságnak, vagyis a mamáéknak és a Barninak, a kisfiúnak, aki még anyuék barátaival itt volt, folyton az ő apartmanjukban volt, én napközben alig láttam. :) Hatalmasakat evett, nagyokat aludt napközben és éjszaka is, és néhány hisztisebb napot leszámítva majdnem egész nap mosolygott. Rákapott a motorozásra, mert arrafelé kicsit jobb a járda minősége, mint nálunk, és jobban gurult a motor, sokat is ment vele, a Balatonban fürdés pedig a kedvence volt. Első két napon nem tudtunk fürdeni, mert viharos szél fújt és a víz is lehűlt, de a harmadikon kipróbáltuk, és a víz meglepően meleg volt, még én is vadul gyalogoltam bele, pedig mindig szenvedni szoktam a hideg víztől. Adélnak pedig semmi nehézséget nem okozott, hogy beleraktuk. :) Mondjuk Zsolti nagyon óvatosan, fokozatosan tette bele, de egy szava sem volt, hogy hideg, vagy valami. A mosoly le sem jött az arcáról, és az úszógumit is nagyon ügyesen használta. Meg is voltunk lepődve, mennyire ügyesen, pedig még 2 éves sincs. Sőt, még láttuk is, ahogyan a lábát úszáshoz hasonlóan használja a vízben. A hosszú napközbeni alvások miatt (időnként 3 órásra sikeredett neki) csak 2 nap tudtunk lemenni úgy a strandra, hogy még homokozni is maradt időnk. Itthon is van homokozó, csak homok nincs benne, Adél most ismerkedik a dologgal, mert a bölcsiben is szoktak, ha olyan az idő. Itt annyira meg volt illetődve elsőre, hogy igazából az apja homokozott, ő meg nézte, és teljesen kiborult még attól is, ha csak homokos lett a lába, vagy a keze. :D Viszont második alkalomra már annyira élvezte, és annyira felbátorodott, hogy nagyon jót játszottunk vele. Ráadásul egyszer csak mutogatta, hogy ő elindul befelé a vízbe, és feltartani nem tudtuk, akkor állt csak meg, amikor már nyakig ért a víz. :O Mi lepődtünk meg a legjobban, hogy ez a mi lányunk? Ő mindig nagyon óvatos, inkább mindent 5x megnéz magának, mielőtt kipróbálná. :) Szóval nagyon bejött neki ez az egész, nagyon örültünk. :)

Hattyúnézés a mamával és a papával
Amúgy azt is nagyon élvezte, hogy a vízben néha egy-egy kacsa közelebb jött hozzánk :)

Kapott napszemcsit, így a Bálinttal együtt nyomultak :)

Az első beleereszkedés



A vadmotoros :D

Próbált Zsolti rólunk jó képet lőni, de nem igazán jött össze :)

Itt már kicsit felbátorodva, legalább a vödörből öntözte a vizet

Apával vicces a pufievés (fürdés után mindig nagyon jól esett neki a kis nasi, jól el is volt vele, míg meg nem száradtunk)

Itt már az sem zavarta, hogy Zsolti összekente a lábát homokkal :)

Amikor már kifelé jött a nyakig érő vízből :D
A másik ok, amiért egyből visszamentünk volna a Balatonra, az az volt, ami itthon várt minket. :( Sajnos Zsoltival vagyunk annyira balfékek, hogy a nagyon rohanásban és kapkodásban nem a hűtőt húztuk ki, amiből kipakoltunk és nyitott ajtóval itt hagytuk, hanem a fagyasztót, ami viszont dugig volt húsokkal, csontokkal, jégkrémmel, zöldségekkel, stb. A fagyasztónk amúgy olyan nagy, mint én, szóval bőven fért bele cucc, aminek elsőként a bűzét éreztem meg, amikor beléptem a lakásba, aztán megláttam a kifolyt vért is, ami a konyhában folydogált. Innentől kezdve én csak bőgtem, Zsolti pedig ordítozott mérgében. Viszont egy hős volt, mert mondta, hogy én most menjek az Adéllal el a mamáékhoz ebédelni és lerendezni a délutáni alvást, ő pedig elintézi. Mire hazaértünk Adéllal, addigra egy tiszta konyha, és ránézésre tiszta fagyasztó várt, csak hát az még egy jó munka lesz, mire annak minden pólusából kiűzzük a bűzt, meg persze vele együtt a bacikat. :S Még mindig azon dolgozunk, hogy ne kelljen kidobni az egész fagyasztót emiatt, csak az a baj, hogy a húslé mindenhova befolyt, de most ilyen alapon mindenhova domestost és tisztítószereket folyatunk, hátha így megússzuk, meglátjuk.

2017. július 16., vasárnap

Harminc

Ugyan még van pár nap a születésnapomig, de az ünnepélyes részét már letudtuk, ugyanis jelenleg is Balatonfenyvesről írok. Pont erre a hétre sikerült időzíteni a nyaralást, mert úgy gondoltuk, hogy ilyenkorra már túl vagyunk a kajszin, de még talán nem szülök meg, így nyaralhatunk egy hetet. Természetesen anyuék nyaralójában vagyunk, de arról még szerintem nem írtam nektek, hogy pont Adél születésekor a régi nyaralót eladták, és ugyanannyiért vettek egy háromszor akkorát (nem túlzok, háromszor akkora), ami ugyan bőven felújításra szorul(t), de így simán jó befektetés volt, és tavaly óta már ki is adják. Nem túl frissek a képek, de itt meg tudjátok nézni: ez itt a reklám helye.

Na, de nagyon előre szaladtam, mert nem is erről akartam írni, hanem inkább az utolsó egy hetemről. Adél végre hivatalosan is bölcsis lett, mert túl vagyunk a beszoktatáson, ami nagyon könnyedén ment, hiszen a legutóbbi bölcsis írásom óta Adél egyszer sem sírt, amikor eljöttem, hanem integet, kapok egy puszit és ennyi. :) Nagyon büszke vagyok rá. :) Mondjuk az első napján elég durván beavatták, mert az egyik kislány két helyen is megharapta a karját, ami nagyon csúnyán nézett ki, amikor mentem érte. Másnapra be is lilult, és Adél sírt is, mikor kapta őket, de utána már büszkén mutogatta mindenkinek, mintha valami harci sérülés lenne. :) Imádja, hogy gyerekek között lehet, és én is imádom, hogy minden nap van 3-4 órám, amikor tudok olyan dolgokkal foglalkozni, amiket az Adél mellett nem, vagy csak nagyon nehezen tudnék elintézni. Például egyik nap anyósommal az egyik közeli nagykerbe mentünk bevásárolni, ami olyan nagy, hogy képtelenség oda gyerekkel menni. Egy másik napon pedig nőgyógyászhoz kellett mennem, ami szintén nem egy gyerekes program. Emellett pedig a délelőttjeim azzal telnek, hogy gyerekruhákat rendezek, takarítok, főzök, gyerekszobát rendezek, stb. Csütörtök óta pedig a balatoni üdülésünkre pakoltam, mert én sejtettem, hogy sok cuccunk lesz, de hogy kb. a fél házat bepakolom majd, azt azért nem gondoltam. :D

Ráadásul csütörtökön már készülnöm kellett a pénteki bulira, mert jövő héten leszek harminc éves (még kimondani is rémisztő), és Zsolti az előtt szerette volna ezt megünnepelni a családdal, hogy eljövünk nyaralni. A bulinak egyébként volt egy nagyon jó oldala is: Zsolti kitalálta, hogy ő rendezi, pörköltöt is főz, ehhez viszont nagyon égő lett volna, ha úgy marad az udvarunk, ahogy volt. Ugyanis a decemberi tetőcsere után még ott volt a törmelék, a mostani ablakcsere után is ott hevertek a kiszedett ablakok maradványai, a cefrés hordókról és vödrökről már nem is beszélek, meg aztán Zsolti alapból olyan, hogy valamit most nincs ideje elrakni, akkor leteszi _valahova_, ami utána kb. fél évig ott marad, és ezek sokszor olyan dolgok, amiket én nem tudok megmozdítani sem. :S Szóval Zsolti a bulira rendbe tette az udvart. Nem mondom, hogy nem lehetne rajta még mit dolgozni, de őszintén mondom, ez tőle nagy dolog, hogy ilyenre időt szánt (mert mindig minden más fontosabb szokott lenni).

Pénteken tehát sokat pakoltam és a bulira készültem, mert Zsoltinak be kellett segítenem egy-két dologgal, hogy mikor hazaér a melóból, akkor neki tudjon állni a főzésnek. Meg közben összepakoltam a kórházas bőröndjeimet is, mert ide már úgy kellett feljönnöm, hogy ezek készen legyenek, ha bármi baj történne, tudjunk menni. Apropó, azt nem is mondtam, hogy a nőgyógyász szerint egy ujjnyira már nyitva is vagyok (gondolom, a sok nem pihenés miatt :S), úgyhogy lassacskán résen kell lennem. :S

Na, de Zsolti mondta nekem, hogy a teraszon fogjuk megejteni a vacsit, és amikor ő nekiáll teríteni, akkor én már nem mehetek ki, mert oda lesz készítve az ajándékom, és hadd legyen meglepi. Nem zavart nagyon a dolog, mert volt bőven dolgom a konyhában, így nem is jutott eszembe leskelődni. Mikor mondták, hogy mehetek, akkor hirtelen jó zavarban is lettem, mert nem láttam a teraszon semmi extrát, ami úgy nézett volna ki, mint egy ajándék, aztán kiderült: már azzal terítettek meg. Egy 18 részen étkészletet kaptam, amihez kaptam még evőeszközöket is, ugyanis minden ilyen buli alkalmával ilyen szedett-vedett tányérokkal és evőeszközökkel kellett dolgoznunk, ami néha már égő volt. :) A pörkölt isteni lett, én töltött oldalast készítettem még, abból nem ettem, de állítólag az sem volt rossz, a tortát pedig úgy rendelte a kedves férjem, és nagyon szép és finom volt: gyümölcsös valamilyen vaníliás krémmel. Van egy fotóm és egy cuki videóm is róla:

Azért lett lila, mert Adél rá van kattanva erre a színre, bárhol kiszúrja és hangoztatja is, ugyebár ez az egyetlen szín, amit ki tud mondani (illetve idefelé az autóban mintha a kéket próbálgatta volna mondogatni)
Szerintem nagyon ízléses, még sosem volt ilyen szép tortám :)


video

Az ünneplés után sajnos nem sikerült hamar ágyba kerülni (pedig ránk fért volna), mert váratlan vendégek toppantak be, akik nem igazán látják még át a kisgyerekes családok napirendjét. :S Emiatt viszont a vacsi romjait sem sikerült könnyedén eltakarítanom, így reggel jó korán is keltem, hogy ezzel meglegyek, mire Adél felkel, de hát persze nem sikerült, mert mostanában elég koránkelő lett. Délelőtt elvittem a Liebermann-mamáékhoz, hogy kicsit tudjak pakolni is, mert úgy nehéz, hogy én valamit berakok a táskába, Adél meg kiszedi. :S Meg hát a mamáék most egy hétig nem fogják látni az Adélt, így legalább kiunokázhatták magukat. Zsoltit persze még erre a napra is behívták dolgozni, így nem is terveztünk korai indulást, de mondjuk egy 3-4 órának örültem volna, és azt terveztük, hogy az Adél majd az autóban alszik, hogy problémamentesebb legyen az út, de mikor délben hazahoztam a mamáéktól, láttam rajta, hogy valami nem kóser, le kellett raknom aludni, amiből több, mint 3 órás alvás lett. :O Remélem ez már annak a jele, hogy kezd újra beállni a biológiai órácskája, és újra rendszer lesz a délutáni alvás, mert az rendesen felborult neki az elmúlt másfél-két hónapban. Zsolti pedig olyan hulla fáradtan ért haza a melóból, hogy olyan volt, mint egy lassított felvétel, én pedig azt hittem, hogy majd pörög, gyorsan elrendezünk mindent és indulunk is. Ehelyett háromnegyed 6-kor sikerült elindulnunk, és mivel Adél autós alvására nem számíthattunk, így megálltunk Kaposváron a Lidl-ben vásárolni néhány üdítőt és tejet, szerintem simán volt fél 9 is, mire ideértünk, aztán még kipakolni, gyerekágyat felállítani, stb.

Ideérve már mindenki nagyon várta, hogy Adéllal találkozzon, mert ez az ő első nyaralása a Balcsin, és persze ő is várta már, mert sokat meséltünk neki róla. Az első éjszakát is eléggé lazán vettük, mert mindenki hulla fáradt volt, így nagyon jót aludtunk. Amúgy a nyaralóban mi egy külön lakrészben vagyunk, ami max. 4 fős, így nekünk pont megfelel, a nyaraló nagy részében, ami pedig egybefüggő, anyuék és az egyik barát család van itt. Természetesen, mivel én a Balatonra jöttem, nincs strandidő (én már ezen fel sem húzom magam), de sétálni jókat lehet, délelőtt is tettünk egy sétát a boltba hármasban, ami nagyon bejött Adélnak, csak úgy száguldozott a motorjával. :D

2017. július 12., szerda

Pocak

Még múlt héten, azaz 34 hetesen készítettem ezt a fotót, gondoltam, megmutatom:


Ezen a fotón már akkora a hasam, mint amekkorával Adélt szültem, és még egy bő hónap visszavan, reménykedem benne, hogy nem fog már sokat nőni, de ugyebár ilyenkor szokott még megugrani. :S Múlt hét óta amúgy megint nagyon kényelmetlen, mert kedden valami történt, amitől Ádám olyan szinten rúgdosott belülről, amilyet még nem éreztem. Pontosabban 1-1 rúgása, mozgása volt már ilyen erős, de hogy ezt egész álló nap csinálja, arra még a hasfalam sem volt felkészülve. Estére már fájt az egész, brutális volt. Másnaptól éreztem, hogy most nehezebben mozgok, és mindig útban van. Hétfőn voltam is a védőnőnél, aki megmért és mondta, hogy a múlt heti hétfői mérés óta 5 cm-t nőtt a haskörfogatom! :O (Előző héten semennyit, azelőtt meg 2 cm-t.) A képen szerintem az is látszik, hogy már kezdek vizesedni, főleg a szám torzul el ilyenkor, meg a bokáim dagadnak, ha nem figyelek oda a helyes tartásra, vagy mozgásra.

Amúgy jól vagyok, csak nagyon fáradt, mert ettől a melegtől nem tudok aludni, meg most annyi a teendő, hogy időm sincs nagyon pihenni, ugyanis hétvégén indulunk a Balatonra egy hétre. A család mondjuk megígérte, hogy ott majd pihenhetek, úgyhogy ez tart életben. :D

2017. július 4., kedd

Bölcsis beszoktatás és egy kis kaki

Múlt héten megkezdődött a bölcsis beszoktatása Adélnak. Nagyon sok pozitív dolgot kaptunk tőle, de azért voltak dolgok, amiken kicsit leakadtam. Múlt héten hétfőn mentünk először, akkor előtte még a védőnőhöz is kellett mennünk, illetve a házi orvoshoz beugrani néhány gyógyszerért. Tudni kell, hogy az orvos és a bölcsi egy épületben van, kicsit úgy kell elképzelni, mint egy ikerházat. Adéllal az orvosnál várakoztunk, mikor láttuk, hogy a bölcsisek most bizony elmennek sétálni. Hát reméltük, hogy hamar visszaérnek, de szegény Adél nem értette a dolgot, ezért a keresésükre indultunk, viszont nem találtuk őket. Mire visszaértünk a bölcsihez, addigra már ott voltak, mi viszont eléggé kitikkadtunk már annyira a nyomasztó melegtől. Sebaj, éppen ettek-ittak, így Adélnak is jutott néhány falat. Mindössze 1-1,5 óra jutott ezen a napon Adélnak, akinek még ez is hatalmas élmény volt, otthon olyan hamar elaludt, hogy semmi gondom nem volt az altatással. Kishíján már ebéd közben el akart aludni. :)

Ezen a héten amúgy a bölcsi vezetője épp szabadságon volt, csak 2 másik gondozó volt a gyerekekkel - ez egy kicsi bölcsi, max. 7 fő járhat ide, de a héten Adélon kívül maximum csak 4-en voltak. Kedden Mackó Mocorgó foglalkozás volt, amin szegény Adél annyira izzadt, hogy szégyen szemre én levetkőztettem, így egy kis rövidnadrágban játszotta végig az egészet. Állítólag mindenkinek melege volt, de senki nem vetkőztette le a gyerekeket. Hát ez van. Adél ilyen szempontból amúgy teljesen Zsoltira ütött, a hűvöset jobban bírja, és nem mellesleg ugyanott is izzad, mint Zsolti. :)

Az elején Adél nem nagyon találta a helyét a bölcsiben, mert a többiek annyira nem keresték a társaságát, ő többnyire figyelte őket, vagy szerzett magának játékot és azzal játszott. Az udvaron mondjuk próbálkozott, ő is felkéretőzött a hintára, motorozott és labdázott, amikor a többiek is ezeket játszották. Hozzáteszem, csupa mosoly volt egész nap, annyira oda, meg vissza volt. :) A szerdai napot elszúrtam, mert elfelejtettem korábban, hogy mi már a bölcsiben fogunk ücsörögni, és szerveztem magamnak fodrászt 10 órára. A gondozók azt mondták, hogy ez elsőre túl nagy falat lenne, amikor ott hagyhatnám Adélt, ezért inkább próbáljak meg előtte boltba elmenni. Mondtam is Adélnak, hogy én most elmegyek a boltba, mindjárt jövök, ő addig csak játsszon itt nyugodtan a többiekkel, de ő közölte, hogy jön velem, pápázott nekik és indult az ajtóhoz. Fodrászhoz természetesen vittem magammal, de beszerveztem Öcsémet, aki ott volt az Adéllal. Mikor már Adél nagyon unta magát, akkor próbálta elvinni boltba is, vagy a postára csekket feladni, de csak a harmadik nekifutásra sikerült, pedig az Adél nagyon bírja a Bálintot. :S Most már remélem, hogy ez a túlzott anyás korszak véget ér.

Ezen a napon amúgy eléggé megzuhant a lelkesedésem, de hazaérve olyan dolog történt, amire nem számítottam, de még szerintem Adél sem: kaki volt a biliben! Ugyebár Adél a bölcsiben látja, hogy a már majdnem oviskorú gyerekek szépen használják a wc-t, bilit (csak lányok vannak most amúgy), utána szépen megtörlik, felöltöznek, stb. Meg igazság szerint engem is lát, mert természetesen neki mindent látni kell, még kérdezgetni is szokott a maga módján. Hazaérve a fodrásztól épp a wc-n voltam, mikor Adél leejtett néhány darabka körtét a padlóra, amit éppen evett, így jobb híján adtam neki wc-papírt, hogy azzal törölje fel. Törölgetett is valamennyit, de mire észbe kaptam, ő már a bilin ült, és felállva törölgette magát a wc-papírral. Gondoltam, hogy ha már ilyet játszunk, akkor játsszuk rendesen: nagyon meleg volt amúgy is, ezért teljesen levetkőztettem, és hagytam, hadd bilizzen. Hívogattuk a pisit, de csak nem akart jönni, viszont ő nagyon élvezte, hogy törölgethet. Nagyokat kacagott is közben, mert akárhányszor ráült a bilire, jött egy-egy puki is. Nekem közben gyorsan a konyhába kellett futnom ránéznem az ebédre, és mire visszaértem, Adél a wc-papírral a fürdőben takarított, de a bilijében pedig ott volt a kaki. Mivel elég értetlenül nézett rám, megmutattam neki, hogy milyen kis ügyes volt, mert szerintem ő nem is vette ezt észre. :D Akkor leguggolt oda és nézegette elmélyülten, hogy ez most mi. :D Pelusoztunk egyet, kitakarítottuk a bilit, ami nagyon nagy élvezet volt neki, főleg, hogy a wc-be ürítettük, utána meg le is fertőtlenítettük.

Csütörtökön borzasztóan szar napom volt, mert a front miatt annyira nem voltam magamnál, hogy csak néztem ki a fejemből. Ráadásul, mire a bölcsihez értünk, már megint pont elmentek sétálni. Szerencsére nem volt kedvem futni utánuk, így leültünk a teraszon, amit nagyon jól tettünk, mert közben el is eredt az eső egy rövid időre. Ezen a napon nem is próbálkoztam az elmenetellel, mert gondoltam, hogy most inkább szokja meg, hogy itt vagyunk, talán ezzel tudunk majd előrébb jutni.

Pénteken pedig váltás volt, az egyik gondozó ment szabira, és jött vissza a bölcsi vezetője, a Melinda. Hogy ez mekkora pozitív változás volt, azt nem is tudom szavakba önteni. Annyira erre a pályára termett, hogy az nem igaz. Adélra az első perctől külön figyelt, mindig bevonta a játékokba, valamint a nap végére már ő is tudta, hogy Adél mit mire mond, és szépen tudott vele kommunikálni. Látszott is Adélon, hogy valami ilyesmi bölcsit képzel el magának, mert ettől a naptól kezdve nem is kereste a társaságomat a játékok között, hanem teljesen odakoncentrált. Mondta is a Melinda, hogy menjek el boltba, de ne zavarjon, ha sírni fog, mert ez teljesen normális reakció, igazából az Adélnak azt kell megtanulnia, hogy minden ilyen alkalomkor vissza is fogok jönni érte, ez pedig nem megy egy-két alkalommal. Így is lett, szóltam Adélnak, hogy elmegyek, jött a sírás, viszont a Melinda nem csak nézte ezt, hanem egyből 'rászállt' az Adélra, elvonta a figyelmét, beszélt hozzá, hogy mindjárt visszajövök, stb. Mikor visszaértem, egy békésen játszó Adélkát találtam ott, akit nem is nagyon hatott meg, hogy elmentem. Az igazság az, hogy állítólag nagyon sírt, főleg, mikor meglátott az utcán távolodni (épp az udvaron voltak), de a Melinda bevitte, adott neki inni, mert addigra már megtudta tőlem, hogy az Adél egyik gyenge pontja az ivás. :D Aztán visszamentek a gyerekekhez és szépen játszottak tovább.

Féltem tőle, hogy a hétvége túl nagy kiesés lesz, és majd kezdjük elölről az egész procedúrát, de nem így történt, hétfőn  odaérve Adél szinte befutott a szobába a gyerekekhez, hogy játszhassanak. :) Nekem 10 órára most védőnőhöz kellett mennem, meg is beszéltem a Melindával, hogy 9.50-kor elindulok, ő pedig mondta, hogy ne is siessek vissza, nyugodtan menjek haza, és majd akkor jöjjek, ha esetleg ő hívna, hogy baj van, vagy amikor már úgy érzem, hogy eleget voltam távol. Elköszöntem Adéltól, aki tudta, hogy el fogok menni, mert már csomószor mondtam neki, de ennek ellenére volt sírás, bár korántsem akkora, mint pénteken. A védőnő után hazamentem rendet rakni, mert reggel kivételesen jót aludtunk, így nem raktam rendet a konyhában, és addigra értem vissza, mire meghozták nekik az ebédet, mi akkor jövünk haza, mert Adél nem eszik ott még a többiekkel. Mikor odaértem éppen labdáztak, és Adél hatalmas mosollyal az arcán dobálta a labdát. :) Hazainduláskor mondta is a Melinda, hogy szerinte holnap hagyjam is ott simán, amin nagyon ledöbbentem, hogy már itt tartunk.

Ma jött el ez a nap, és végül kb. 15-20 percet maradtam ott reggel, aztán elköszöntem Adéltól és elhúztam a csíkot, de a Melinda tényleg annyira jól kezeli ezeket a helyzeteket, hogy Adél egy kicsit pityergett, de még csak rendes sírás sem volt utánam. Mikor mentem érte, akkor pedig azt mondták, hogy csinált mindent, amit mondtak neki, de még többnyire csak szemlélődik, felméri a terepet, nem engedi el magát annyira, de semmi probléma nem volt vele, jókedvű volt egész nap.

Nekem viszont igazi felüdülés volt ez a nap. Csúnyán hangzik, hogy a gyerek nélkül töltött pár óra ilyen örömet okoz, de az elmúlt egy hónap után most végre kapok egy kis szabadidőt. Nyugiban megfőztem az ebédet, feltöltöttem a medencét, és a délutáni alvás alatt egy szekrényt össze is raktam Adél új szobájába - igaz, ez a sok hajolgatás miatt eléggé lefárasztott, és mikor lepihentem volna, Adél már fel is ébredt. Mondjuk nem panaszkodom, mert iszonyatosan hamar beájul itthon, és nem is keveset alszik, annyira lefárasztja az a rengeteg információ, ami éri a bölcsiben. Így viszont kicsit fogok tudni Ádámmal is foglalkozni, pontosabban ha kész leszek a szekrényekkel, akkor átpakolom Adél ruháit és végre nekiláthatok a fiúruhák szelektálásának, mosásának és vasalásának, mert kicsit parázom tőle, hogy előbb jön, és ezekkel a dolgokkal még sehol sem tartok. :S

2017. június 26., hétfő

Június extrákkal 3. rész

Adél
Adél elromlott júniusra. Az én mindig vidám és kiegyensúlyozott, jó alvó kislányom egy kis hárpiává változott. Ennek nyilván több oka is van, amiket most már kezdek felfedezni, és ezek úgy összeadódtak benne, hogy az lett volna csoda, ha mindezt tűri. Az okok, amik ide vezettek:
- kistesó közelgő érkezése
- kajsziszezon (apa hiánya, ha meg mégis jelen van, akkor feszültsége)
- állandó frontok és hőség
- egyik napról a másikra kialakult ügyessége, amivel bőven tudja feszegetni a határait
- közelgő bölcsis korszak
Ez utóbbit ugyan nagyon lelkesen várta, de mégis feszültséget okozott benne, mint ahogy a többi is. Ami ezek okán lett:
- szeparációs szorongás
- hisztikorszak
- rossz alvás és állandó kialvatlanság (sokszor sírva ébredés, túl korai kelés)
Hozzáteszem, ebben a legrosszabb, hogy engem és az apját is nagyon megvisel az ő megváltozása, hulla fáradtak vagyunk, és így sajnos nem olyan türelmesek és kedvesek, mint amilyennek lennünk kellene vele, így még csak rakunk rá egy lapáttal. :S
Nézzük a tényeket! A kajszizás elején egyik reggel nem én ébresztettem fel, hanem a Liebermann-mama, ugyanis nekem néhány munkást kellett felvinnem a kajszisba, hogy a fák alól összeszedjék a lehullott gyümölcsöt, mert a délutáni, nagyobb volumenű szedésre kellett a terep (hozzáteszem, addigra ugyanannyi lepotyogott :/ ). Mivel csak reggel fél 8-kor tudták megmondani, hogy tudnak-e jönni, ezért nem mertem neki előre elmondani a mamás dolgot, felkészíteni rá, nehogy csalódjon benne. Természetesen nagyon örült a mamának, hatalmas élmény volt neki, viszont ezzel azt is elraktározta, hogy én csak úgy eltűnök, és jött egy borzasztó anyás időszak, amit őszintén szólva én nem viselek könnyen, már csak azért sem, mert folyton az kattogott az agyamban, hogy nemsokára itt lesz a karomon egy újszülött is, én fél percre sem tudom Adélt távol tartani magamtól. Ez azt eredményezte, hogy mikor leraktam aludni, akár délután, akár este, az addig tökéletesen egyedül alvó gyerekem hisztirohamot kapott, hogy ott hagyom és minden erejét összeszedve megtanult kimászni, vagyis inkább kiesni a kiságyból. Egy darabig próbálkoztunk Zsoltival mindenféle technikával, még meg is magasítottuk a kiságyat, hátha akkor belátja, hogy ez nem járható út, aludni kell, de azon is kimászott. A balesetveszély miatt így összeszereltem az új kiságyát, ami addigra már szerencsésen megérkezett az Ikeából, viszont ezzel új korszak kezdődött: megszokni az új ágyat, benne maradni, stb. Gondolom ezek olyan korszakok, amiken minden szülőnek át kell esnie, de sosem gondoltam volna, hogy ez ennyire megterhelő. Ez már kb. 2-3 hete húzódik, hogy szokjuk az ágyat, vagyis inkább az új szituációt, mert magával az ággyal nincsen semmi baja, élvezi nagyon, és csak a mostani hétvége hozott egy kis enyhülést a csatatérré változott életünkbe. Most volt egy kis szünet a kajszik érése között, ezért Zsolti aktívan részt tudott venni a gyereknevelésben, és valószínűleg Adélnak pont erre volt szüksége, mert most már eljutottunk addig, hogy meg tudja érteni, mit kérünk tőle.
Az még továbbra is fenn áll, hogy az elalvásig a közelben kell lennem, hogy lásson, de egyre jobban építem le magam róla, elvileg ez pszichológiailag beválik, majd meglátjuk. Ami még zavar, hogy sokszor átjárkál éjszaka hozzánk, ha felébred. Nem vesszük az ágyunkba, ő is automatikusan megy vissza az ágyába, ha felkeltem hozzá, de ilyenkor mindig ott kell lennem a közelben, míg ő elalszik, így meg nem sokat tudok pihenni. (Utánaolvastam, mindenhol azt tanácsolják, hogy a gyerek igényei az elsők és vegyük be magunkhoz, de félek, hogy ez a rossz szokás megmarad akkorra is, mikor a kistesó megszületik, és rettegek attól, hogy az egyik gyerek igényét a másiké miatt nem fogom tudni kielégíteni, másrészt pedig Adéllal képtelenség aludni, próbáltam, mert játszásnak fogja fel a dolgot és össze-vissza rugdos, főleg a hasamat. :S Sajnos ismerem magam, nem vagyok annyira mártíranya típus, hogy ezt bevállaljam, totál ki fogok tőle készülni, annak pedig a gyerekek fogják meginni a levét. Sajnálom, nekik ilyen gáz anyukájuk van. :S)
A hisztirohamok, amik pedig egy kicsit korábban jelentek meg, mint 2 éves kora, szinte napi szintűek, mindig van min hisztizni, de most már megtanultuk ezt is kezelni, bár inkább Zsoltinak volt ez nehéz, hogy ne húzza fel magát rajta, és ne akarja megdorgálni miatta. Mondjuk Adél sokszor még direkt rá is tesz egy lapáttal, mert folyton keresi azokat a szituációkat, amikor szívhatja a vérünk, vagyis feszegeti a határokat rendesen. Remélem, hogy a következetesség, amit most erősen gyakorlunk, majd meghozza az eredményét. Amúgy annyira bejött ez a hétvége, hogy Adél nagyon szerelmetes lett az apjába újra, míg előtte teljesen elutasította. Most folyton csak vele játszott és még el is ment vele a mamához, ami azt jelentette, hogy 3 hét óta most először voltam tőle távol 2 percnél többet. Igazi felüdülés volt!
Hogy jót is írjak róla: a sok-sok negatív élmény ellenére ő nagyon sokat fejlődött pozitív irányba is az utóbbi időszakban. A kommunikációja egyre erősebb, összetett dolgokat mutogat (mert persze a beszéd még mindig várat magára), és sok mindennek ad egyedi 'nevet', hangot, amivel ki tudja fejezni magát. Nem mellesleg egyik napról a másikra leszokott a cumiról is. Eddig csak alváshoz kellett, és egy ideje már a nemalvás időszakában fent pihent a cumija a polcon a kisbabáé mellett. Egyik nap pedig vizes volt lefekvéskor a cumi, mert piszkos lett előtte, így nem kérte, következő nap pedig csak szimplán nem száradt meg a sterilizálás után, ezért elkönyvelte magában (egy kis segítséggel), hogy a cumija tönkrement és többet nem kérte. Pedig egy párszor meg is kérdeztem tőle, hogy kéri-e, mikor jöttek a hisztis alvások, de közölte, hogy nem, ennyi volt. :)

Zsolti itthon a hétvégén c. kép :) 


Depi
A kajszis időszak nekünk mindig nagyon megterhelő, hiszen akiknek egy kicsit is közük van a mezőgazdasághoz, tudják, hogy az lutri: vagy bejön, vagy nem. Viszont több évi munka van mögötte, ezért nagyon ott kell lenni fejben, de főleg testileg, folyamatosan csinálni kell, sokszor éjszakába nyúlóan is. Ilyenkor Zsolti sosem túl kedves, mert egyszerűen nem tud az lenni, amit már megszoktam, türelmes és elkerülő vagyok vele, de azért sosem esik jól. Erre most még jött Adél újfajta viselkedése, a rengeteg nem alvás, meg persze gondolom a terhes hormonok is, és ezektől totálisan kikészültem. Szinte naponta bőgtem valamin, sokszor olyan banális dolgokon, amik már engem is megleptek, és ezzel persze Zsoltit még jobban idegesítettem. :S Hülyén hangzik, de sajnos nagyon függök Adéltól, és ahogy ő kezd egyre jobban lenni, úgy én is, már 2 egész napja nem bőgtem semmin. :D

Befőzés
Nem elég nekem a sok-sok fent leírt dolog, de most még megkezdődött a befőzési időszak is. Imádok ilyeneket csinálni amúgy, csak most valahogy nincs erre energiám. Viszont már nagyon megszoktuk, hogy egész évben van mihez nyúlni, akár befőtt, akár lekvár, akár savanyúság, ezért muszáj csinálni, ráadásul a sok gyümölcsöt is sajnálom, amit ha nem főzök be, akkor Zsoltinál a cefrében végzi. Egy hete a kajszilekvár főzésének ugrottam neki, amivel az a baj, hogy mire előkészítem a kajszikat, hogy főzhetőek legyenek (lehúzom a héjukat), addigra már elfáradok és még lekvárt nem is főztem. Hősiesen felkeltem hajnalban, de sajnos Adél sem aludt sokáig, mint ahogy mostanában megszokott lett tőle, így a lekvárfőzés mellette zajlott, ami miatt természetesen odaégettem, és utólag megállapítottam, hogy főzhettem volna még, mert nagyon folyós lett, de ennyi tellett most tőlem. Másik nap pedig a meggybefőtt készítés miatt keltem hajnalban, de még a magozás felénél sem jártam, mikor Adél már felkelt. :S Ez eléggé mocskolódos meló, ezért félbe is hagytam, gondoltam, majd a délutáni alvásnál befejezem a dolgot, de hát akkor sem végeztem vele az ébredésig, és még csak a magolásnál tartottam. Mikor este 10-kor Adél végre elaludt, álltam neki az üvegek megtöltésének és kidunsztolásának, amin persze megint lehetett bőgni egy sort, mert már alig álltam a lábamon is. Reménykedem benne, hogy Adél egyre önállóbb lesz megint, és akkor majd megint foglalkozhatok ilyenekkel is.

Bölcsi
Június hónapban hivatalosan már dolgozom, vagyis sikerült megbeszélnem a főnökömmel, hogy visszamehessek, de csak szabadságokat kivenni, mert így Adél hivatalosan is mehet bölcsibe, amit ő már nagyon várt. Már egy éve jártunk havi 1 alkalommal oda foglalkozásra, ami Adélt teljesen a hatalmába kerítette, konkrétan otthon is azokat a játékokat kellett játszanunk, a bölcsiben felvett videókat kellett néznünk, és rengeteget beszéltünk róla. Láttuk rajta, hogy szomjazik a gyerektársaságra, ami itthon sajnos nincs, úgyhogy a bölcsi mellett döntöttünk. Meg persze annak pozitív hozadékaival is, ami főleg rám nézve van: a terhesség utolsó hónapjában tudok egy kicsit a baba érkezésére koncentrálni, meg persze a szülés után is könnyebbség lesz, ha Adél pár órára jó helyen lesz.
Ma kezdtük a beszoktatást, ami kicsit furán kezdődött, mert a szomszédban ültünk a háziorvosi rendelőben, mielőtt bementünk volna a bölcsibe, amikor az ablakból láttuk, hogy ők most bizony sétálni mentek. Mikor végeztünk, megpróbáltuk őket megkeresni az utcán, de nem találtuk, így kb. addigra értünk vissza a bölcsibe, mire ők is, így sajnos sokkal kevesebb idő jutott, mint amennyit szerettem volna. Odaérve pont tízóraiztak, így mi is csatlakoztunk, Adél konkrétan úgy evett, mint aki éhen akar halni, aztán kimentünk az udvarra motorozni, meg hintázni. Komolyan mondom, Adélnak ez a kb. 1 óra olyan boldogság volt, hogy ilyet már régen láttam rajta. Ő is ugyanúgy részt vett a játékokban, de a mosoly le sem jött az arcáról, csak nézett az egyik kislányra, majd a másikra (most csak lányok járnak a bölcsibe), majd a gondozókra, megszeretgette, megsimogatta őket, alig tudtam hazahozni. :) Holnap ráadásul megint lesz Mackó Mocorgós foglalkozás is, így az dupla öröm lesz neki, már nagyon várjuk. :)

Június extrákkal 2. rész

Ballagás
Egyenesen Dunakeszire voltunk hivatalosak általános iskolai ballagásra, ugyanis az ottani rokonaink hívtak minket. Igazából elég távoli rokon, de úgy alakult, hogy rendesen tartjuk velük a kapcsolatot, és személy szerint én kedvelem is őket. :) Az anyuka (Gyöngyi) apu unokatestvére, és az ő fia lett most nyolcadikos, őt ballagtattuk. Bajban voltunk, hogy mégis hogyan oldjuk meg ezt az utat, ugyanis több ok szólt ellene: 1) Adél még sosem utazott ilyen sokat egyhuzamban, valamint nem nagyon aludt ilyen idegen környezetben, 2) a kajsziszezon kellős közepén vannak a ballagások, 3) a ballagás másnapjára ígérték az új ablakaink beszerelését, majd' egy hónap csúszás után. Végül úgy döntöttünk, hogy csak Adél és én megyünk, így bepofátlankodtunk anyuék autójába, Zsolti pedig maradt itthon. Az odaút Adél szempontjából könnyen ment, imádta, hogy a mama és köztem ülhet, aludni is tudott, és végig jól elszórakoztatta magát. Csak azt tudni kell az én családomról, hogy ilyen feszült élethelyzetben, mint egy utazás, kifordulnak magukból és olyanok lesznek, mint a Bazi nagy görög lagzi c. film görög családja. Már Pécsen megkértem őket, hogy ne veszekedjenek mindenen, mert halálra ijesztik Adélt, de sajnos ez a kérésem hiábavaló volt. Veszekednivaló pedig akadt bőven, de ezzel most nem untatlak Titeket. Az utolsó pillanatban sikerült a sulihoz érni, ahol az épületben megrekedt a meleg és legalább 30 fok volt, amitől én totálisan kikészültem a végére, csak ültem és folyt rólam a víz. Adél mondjuk nagyon élvezte a sok tapsot, mindig nagyon lelkesen részt vett benne, amikor kellett. :) Ballagás után vacsi várt minket a Gyöngyiék udvarában felállított sátorban, ahol kicsit magunkhoz tértünk, Adél is feloldódott és talált magának játszótársakat, és furcsa módon ő tanította a nagyobbakat játszani a játékaival (hangszerek, lovacska, egymásba illő pohárkák stb.). Annyira jól érezte magát, hogy kb. 10 órakor vittem fürdetni (még sosem feküdt le ilyen későn), ráadásul még csak akkor láttuk meg azt a szobát is, ahol aludtunk. Ő kapott egy utazóágyat, abban aludhatott, de elég könnyen elfogadta, hogy abban fog aludni, pláne, hogy mellette a rendes ágyon aludtam én. Éjszaka csak nekem volt bajom: a szobában nagyon meleg volt, hiába nyitottam ki az ablakot. Reggelre lehűlt a szoba, és csak akkor vettem észre, hogy volt ott egy termosztát, ami reggel 26°-ot mutatott. :O Kaptunk reggelit, 11-re elkészült a család is nagynehezen a hazaútra, mikor indulás után közölték, hogy mamám, aki keresztapám autójában ült, pityereg, mert nem mentünk ki a temetőbe a testvéréhez, holott senki nem is hallott erről a felvetésről korábban. :S Végül délben indultunk el, és mint kiderült, még a Balaton felé is kitérőt teszünk, mert Anyuék oda mentek innen, keresztapámék pedig még nem látták a felújítást (mi velük jöttünk volna egyenesen haza), így be kellett oda ugranunk. :S Idegileg kikészültem tőlük rendesen, mert mindenre gondoltak, de arra nem, hogy Adélnak ez mennyire megterhelő lehet, mindegy. :S Arról nem beszélve, hogy mi várt engem otthon, de nézzük a következő címkét.

Tapsolás nagy beleéléssel


Új ablakok
Zsoltival az idei egyik nagy projektünk végre az alsó szint ablakainak a cseréje volt. Télen sokszor süvített át rajtuk a levegő, ömlött be a hideg, hiába fűtöttünk éjjel-nappal, mindig lehetett érezni, hogy hűvös van. Gyűjtöttünk egy kis pénzt, és felkerestük azt az ismerősünket, akivel az emelet ablakait csináltattuk, mert jó áron volt és meg voltunk vele elégedve. Április elején beszéltünk vele, kaptunk egy olyan árajánlatot, amitől majdnem dobtunk egy hátast, de aztán leredukáltuk a nem szükséges dolgokat, így egy viszonylag normális ár jött ki. Május 20-ára ígérték a beépítést, és mikor 19-én hívtam, hogy mi is lesz másnap, akkor még csak képben sem volt a faszi a gyártás állásáról sem. Végül 1 hónap csúszással, pont a ballagás másnapjára sikerült raknia, ami persze kajsziszezon, nem győzöm hangsúlyozni, ilyenkor alapból csak pár órákat alszunk, erre még ez is. Az utazásból hazaérve egyből kiszúrtam, hogy az ablakokon nincsenek fent a redőnyök, ami azért érdekes, mert még a faszi ajánlotta, hogy nálunk egy lépésben meg tudják oldani az egészet, nem kell több kiszállási díjat fizetni. A lakásban persze mindenhol por és törmelék volt, aminek rögtön neki is estem, legalább annyira, hogy közlekedni és leülni lehessen, mert hiába szedtem fel a szőnyeget, toltam félre a bútorokat, Zsolti szemét nem bántotta, hogy esetleg valami kint maradt és belepi a por. :S Hétfőn hívtam is a faszit, hogy mi a helyzet a redőnyökkel és a belső párkányokkal, amik szintén nem kerültek fel, erre mondta, hogy pénteken tudják megcsinálni, vagyis egy héttel később, ami azért volt gáz, mert jött a kánikula, és sem sötétíteni nem tudtam, sem pedig szellőztetni a szúnyogoktól, mert azt sem akartam, hogy Adélt összecsipkedjék éjszaka. Végül eljött ez a várva várt péntek, amikor felszerelték a redőnyöket, és kérdeztem is a munkásoktól, hogy a párkányokat hozták-e, de mondták, hogy ők ugyan nem hallottak még róla, hogy az is lesz. Már ki sem akadtam. Mikor elmentek szépen felporszívóztam utánuk a lakást, felmostam, hogy Adéllal tudjuk azért használni. Ki is dőltem ettől, mert 4 után keltem, hogy mindennel meglegyek, mikor kaptam egy sms-t, hogy mindjárt indul a párkányos brigád... Vagyis kilátásba helyeztek nekem egy harmadik porszívózás-felmosás kombót, amiből még egy is elég fárasztó már ekkora pocakkal, de még csak most jön az igazi meglepetés: nem sikerült megcsinálni. Az egyik párkánnyal meggyűlt a gondjuk és nem volt jó az, amit hoztak, akárhogy próbálták, csúnya volt, ezért mondták, hogy majd jövő héten hozzák a jót, vagyis lesz egy negyedik alkalom, amikor elhúzhatom a bútorokat, feltekerhetem a szőnyeget és takaríthatok utánuk. Kiakasztóak az építőiparban dolgozók sokszor, tisztelet a kivételnek. Hogy jót is írjak: az ablakokat imádom, egy új korszak kezdődött így az életünkben, nagyon vártuk már ezt a pillanatot, ráadásul nagyon jól szigetelnek is, kánikula ide vagy oda, nem volt annyira elviselhetetlen a hőség a lakásban, mint amilyenre számítottam.

Jön majd a harmadik rész is, csak túl sok írnivalóm van, kevés időm.

2017. június 12., hétfő

Június extrákkal 1. rész

Már elkezdtem írni egy bejegyzést Hosszúhétvége extrákkal címen, de kitöröltem, mert egy hétig egy betűt nem tudtam hozzáírni ahhoz az 5 sorhoz, amit akkor sikerült. Azóta meg szinte fenekestül fordult fel a kis világunk, úgyhogy inkább indítok egy új bejegyzést, amiben igyekszem mindenről beszámolni.

Bori:
Drága kutyusunk mostanában nagyon kiidegel. Lehetnék türelmesebb hozzá, de nem tudok. Csupa jóindulatból csinálja azokat a dolgokat, amiket csinál, de egyszerűen az agyamra megy, mert ezekkel a saját testi épségét is kockáztatja, nekem pedig bőven elég az Adél (és a Zsolti) miatt aggódnom egész nap. Tudni kell róla, hogy imádja az Adélt, ha hagynám össze-vissza nyalogatná, puszilgatná, mindent megenged az Adélnak, még olyanokat is, ha nem figyelek eléggé, akkor az Adél belenyúl a szemébe, fülébe, meghúzza a farkát, stb. Tényleg mindent. Viszont az elmúlt pár hétben történt valami, ami miatt még jobban félti az Adélt, mint eddig. Emiatt, ha az Adéllal sétálni indulunk, vagy csak a mamáékhoz, akkor a Bori már ugrik is ki a kerítésen, és jön a nyomunkban. Vinném én őt is sétálni, ha városban laknánk, de itt falun olyan sok a kutya, aki védi a saját kis portáját, hogy ilyenre nem nagyon van mód, mert az egész sétálás abból állna, hogy próbálom őt távol tartani a többi kutyától. :S Ezért minden alkalommal visszakísérjük a Borit, erősen hangot adok a nemtetszésemnek, esetleg el is fenekelem, de nem használ semmi, és már úgy érzem magam, mint egy hárpia. Természetesen azért félek, ha kijön, mert simán elütheti egy autó (hallanátok néha hogyan közlekednek itt a falun belül), vagy valakit felidegesít, akinek puskája van, és tesz róla, hogy többet ne menjen oda. Sajnos van ilyen is erre. :S
Próbáltuk már a kerítést is megcsinálni, elöl is, hátul is, de minden próbálkozásunk hiába való volt, mert ha egyszer ő el akar menni, akkor el fog. :S
Ami amúgy a hosszúhétvégén történt, az egy újabb kiakasztó dolog volt, ami erre tett rá egy lapáttal. Drága kiskutyánknak éjszaka is csatangolnia kell, mert a kóborlást nem lehet kinevelni belőle, így viszont egyik éjjel valami olyasmit evett, amitől nagyon rosszul volt. Nem elég, hogy kihányta, amit megevett, de olyan hasmenést csinált neki, amitől nagyon rosszul volt. Ezt persze úgy próbálta a tudtunkra adni, hogy nem a fűbe, vagy hátra "járt wc-re", hanem a teraszra, a járdára, sőt amikor kimentünk az udvarra, szándékosan jött utánunk, és oda mellénk, hogy lássuk. Csak mikor láttam, hogy ezt Adéllal is csinálja, vagyis konkrétan a lábszára mellett végzi a dolgát, akkor már nagyon kiakadtam. Arról nem beszélve, hogy mennyire büdös volt az egész udvarban napokig, mert persze ilyenkor nem esik az eső sem. Szegény Zsolti meg hősként takarította a teraszt, és a járdákat, hogy ne nekem kelljen. :S 2 ilyen nap után úgy tűnt, hogy jobban van, de egyszer csak már vérfoltok is jelentek meg, úgyhogy szereztünk mérgezés elleni gyógyszert, amit beadtam neki, aztán másnaptól jobban lett. :S Azóta meg mondjuk sántít, mert szerintem megint kóborolt valahol. :S

Csibék:
Baromfitartók lettünk. Nem erről álmodtam fiatal lány koromban, de Zsolti meggyőzött, hogy így jobb lesz. A faluban lehetett igényelni olcsón előnevelt csirkéket, ráadásul ott a nagy istállónk is, ami eddig csak tárolóként szolgált (mondjuk ezt a funkcióját maximálisan betöltötte), úgyhogy beneveztünk egy ilyenre. Kedden érkezett meg 40 kis csibe, akik egyből elnyerték Adél tetszését. :) Naponta többször kimegyünk hozzájuk, adunk nekik tápot, vizet, esetleg kitisztítjuk az itatójukat, de mindezek után még percekig ott állunk és nézzük, ahogy esznek és isznak, Adél pedig olvadozik. Én sosem érintkeztem így állatokkal (max. egészen kicsi koromban), ezért nem nagyon tudom, hogy lehet velük bánni, de Zsolti néha megfog egyet-egyet, és akkor simogatás is van, és látszik a gyereken, mennyire kivirul az ilyenektől. :) Ráadásul rögtön a második napon egy egér beszorult az apró lyukas rácsos ajtóba, ami miatt persze odadöglött, de kiszedni sem lehet, mivel tényleg annyira beszorult, meg kell várni, meg 'összemegy'. :S Viszont Adélnak ez is akkora öröm, hogy egérkét láthat. Jól meg is nézte magának, és azóta mindig, mikor mondom neki, hogy megyünk enni adni a csibéknek, mondogatja, hogy cin-cin-cin, vagyis megnézzük az egérkét is. Sajnos most már nem olyan szép látvány, de ez őt nem zavarja. :D
Amúgy olyan szándékkal hozattuk őket, hogy legyen elég hús a fagyasztónkban, mert tavaly már tavasszal totálisan kifogytunk a disznóhúsból, amiket a télen vágtunk. Lehet, hogy meghagyunk majd néhányat a tojás miatt, de ez majd még alakul.

Ultrahang:
Kedden volt időpontom a 30 hetes ultrahangra, ahova kivételesen Öcsémmel érkeztem, mert aznap egy fuvarra lett volna szüksége a nagyon kevés elintéznivalójához, így az ideje nagy részében engem követett, mert nekem meg nagyon sok elintéznivalóm volt, és kihasználtam azt is, hogy Adél a mamánál vendégeskedik és ott is alszik. :) Az ultrahang szokásosan gyors lefolyású volt, mindent megnéztek, ami létfontosságú, és megállapították, hogy nem tévedtem: Ádám tényleg jó sokat nőtt a tavaszi friss zöldségektől és gyümölcsöktől, már 1700 gramm, ami egy héttel nagyobb babának simán elmenne. Mondjuk pont ma voltam védőnőnél, aki megmérte a haskörfogatom, és már csak pár centivel kisebb annál, mint amekkorával Adélt szültem, pedig még mindig nem vagyok úgy felvizesedve, mint akkor nyáron.

Remélem az orra csak nem megfelelően látszik a képen, és amúgy nem ilyen lesz :D

Kajszi:
Pünkösd alkalmából elindult nálunk a kajsziszezon. Zsolti előzetesen azt mondta, hogy nem kell nagy dologra készülnünk, mert abból a 80 fából, ami a legkorábban érik, rengeteg meghalt idénre, és sok olyan fa volt, amin pedig nagyon aprók voltak, amikkel nem sok mindent lehet kezdeni, piacra vinni legalább is nem. Viszont hamar kiderült, hogy Zsolti tévedett, mert olyan lendülettel indult meg az érés, ami az ő szavaival élve, túlnőtt rajta. Egyszerűen nem tudtunk elég embert szerezni, akit el lehetett volna csábítani szedni, így viszont szinte minden nap mennünk kellett szedni, ami miatt szerda-csütörtök környékére már annyira beértek a fán is, hogy leszedve már nem tűntek olyan hamvasnak, piacra vihetőnek. Arról meg már nem is beszélek, hogy szerdán az eső mosta el a szedést, aminek következtében át is kellett törölgetni a kajszikat, amiket már leszedtek, hogy nehogy a víz miatt kezdjenek el rohadni. Szerdára amúgy az is kiderült, hogy a tuti átvevőhelyünk már nem tud több kajszit befogadni, nekünk meg még szinte tele voltak a fák - addigra már 350 kg-t vettek át tőlünk. Péntekre intéztünk egy nagyobb csapatot, akik beálltak szedni (asszem 10 ember) és addig szedték, míg volt a fákon - így viszont itthon állt halmokban, vagyis hát ládákban a kajszi, ami igazán még csak szép sem volt.
Én amúgy nem szedtem, mert nem igazán engedik, inkább én vigyázok Adélra, ami azon az egyenetlen terepen külön jó sport, úgyhogy már abban nagyon elfáradtok amúgy, meg én vagyok az egyik sofőr, aki felhozza/leviszi a hegyről az embereket. Én amúgy a válogatásban vettem többnyire részt, ami azt jelenti, hogy mikor estére hazaértünk a szedésből, akkor lefektettük Adélt aludni, megvártuk még tényleg el is alszik, majd Zsoltival mentünk ki, hogy átválogassuk (esetleg letörölgessük) a kajszikat, majd 10 kilójával ládákba mérjük, hogy ő tudja vinni. Ez sokszor tartott este 11-ig, vagy még tovább is, Zsolti pedig még ez után vitte csak az átvevőhelyre. Kivéve a hét második felében, mert onnantól már piacozni volt kénytelen, ami meg ugye hajnalban van, még mielőtt dolgozni ment volna 5.50-re - mert arról nem sikerült meggyőznöm, hogy vegyen ki szabit ezekre a napokra, így is napi 3-4 órákat aludt, arról már nem is beszélve, hogy fizikailag is rosszul volt a stressztől. Emellett még a lehullott kajszikat kellett magoznom sokat, mert az pedig cefrébe ment. Péntekre viszont már olyan sok lehullott a fákról, mert ugyebár túlérett, hogy hajnalban szereztünk 4 nőt, aki hajlandó volt ilyen munkát végezni, és felvittem őket, ők pedig összeszedték a földről (én már ugyebár nem nagyon hajlok hasban, a fáról még tudnám szedni, de a hajolás megvisel nagyon). 3 db 120 literes hordót töltöttek meg, de mire a végére értek, már újra tele volt az első fák alja. :S Ekkor indult be Zsoltival az új bizniszünk, hogy idén először kénytelenek vagyunk cefrének eladni a kajszit, ami valójában a legalja, mert annak már szinte nincs is ára. Ráadásul a pénteki nagy szedéskor, ami ez nap délutánján volt, még másfél ugyanilyen hordót megtöltöttünk a fa aljából való kajszival. Vasárnap estére sikerült elpasszolnunk az utolsó kajszit is, ami ebből a fajtából nálunk volt (ami meglepő, mert azt hittük, hogy simán ránk rohad), és a számok elég durva képet mutatnak: 850 kg kajszi úgy, hogy tavaly csak 400 volt ezen a fajtán, és még csak most kezd érni a többi. Azok ugyan sokkal szebbek, mutatósabbak, de sajnos mindenkinek sok kajszija van, így eléggé telített a piac, ami sajnos az árakban is megmutatkozik.

Ha reklámoznánk magunkat, tutira ezzel a képpel tennénk :D



Bútorok:
Ha nem ilyen intenzív kajsziidőszakunk lenne, akkor többet tudnánk foglalkozni Adél új szobájának elkészítésével, jelenleg kifestve van, de még a díszítő tapétát fel kell ragasztani, szőnyeget lefektetni, meg hát bútorok sem voltak még. Viszont pünkösd előtt még volt időm beleásni magam a témába, körülnéztem rendesen az interneten, és megállapítottam egy nagyon szomorú tényt, hogy Pécsett nincs olyan gyerekbútor, ami szép is és megfizethető is lenne, ráadásul nagyon választék sincs. Végső elkeseredésemben körülnéztem az Ikea honlapján, hogy ott is ez-e a helyzet, de nem: ott pont van olyan, amilyet szerettem volna, és összességében töredékéért, mint ha mindent Pécsett vennék meg. Már csak azzal volt gondom, hogy az Pesten van, mi pedig nem tudunk ennyit elszállítani, illetve nem is tudok senkit, aki le tudná nekem hozni. Aztán találtam egy pécsi céget, aki kifejezetten erre szakosodott, hogy odaadjuk neki az ikeás bevásárlólistát, ő megveszi és lehozza. Néztem az árait és annyira nem is vészes, de azok ugyebár csak Pécsig szóltak, de mikor rákérdeztem, mondta, hogy plusz 2000-ért kihozza Baksára is (ez igazából csak benzinköltség szerintem). Kedden találkoztam volna Pécsett a pasival, de elfelejtette, ezért felajánlotta, hogy másnap kijön Baksára, hogy megírjuk a szerződést és odaadjam az előleget, ami egy plusz pont volt nálam. Aztán  csütörtökön ment fel a bútorokért, péntekre ígérte, de már csütörtökön hívott, hogy mi lenne, ha ma hozná ki. Én nem bántam, úgyhogy nagyon hamar lerendeztük ezt a dolgot, és végre a bútorok is megvannak! Pipa