2017. június 26., hétfő

Június extrákkal 3. rész

Adél
Adél elromlott júniusra. Az én mindig vidám és kiegyensúlyozott, jó alvó kislányom egy kis hárpiává változott. Ennek nyilván több oka is van, amiket most már kezdek felfedezni, és ezek úgy összeadódtak benne, hogy az lett volna csoda, ha mindezt tűri. Az okok, amik ide vezettek:
- kistesó közelgő érkezése
- kajsziszezon (apa hiánya, ha meg mégis jelen van, akkor feszültsége)
- állandó frontok és hőség
- egyik napról a másikra kialakult ügyessége, amivel bőven tudja feszegetni a határait
- közelgő bölcsis korszak
Ez utóbbit ugyan nagyon lelkesen várta, de mégis feszültséget okozott benne, mint ahogy a többi is. Ami ezek okán lett:
- szeparációs szorongás
- hisztikorszak
- rossz alvás és állandó kialvatlanság (sokszor sírva ébredés, túl korai kelés)
Hozzáteszem, ebben a legrosszabb, hogy engem és az apját is nagyon megvisel az ő megváltozása, hulla fáradtak vagyunk, és így sajnos nem olyan türelmesek és kedvesek, mint amilyennek lennünk kellene vele, így még csak rakunk rá egy lapáttal. :S
Nézzük a tényeket! A kajszizás elején egyik reggel nem én ébresztettem fel, hanem a Liebermann-mama, ugyanis nekem néhány munkást kellett felvinnem a kajszisba, hogy a fák alól összeszedjék a lehullott gyümölcsöt, mert a délutáni, nagyobb volumenű szedésre kellett a terep (hozzáteszem, addigra ugyanannyi lepotyogott :/ ). Mivel csak reggel fél 8-kor tudták megmondani, hogy tudnak-e jönni, ezért nem mertem neki előre elmondani a mamás dolgot, felkészíteni rá, nehogy csalódjon benne. Természetesen nagyon örült a mamának, hatalmas élmény volt neki, viszont ezzel azt is elraktározta, hogy én csak úgy eltűnök, és jött egy borzasztó anyás időszak, amit őszintén szólva én nem viselek könnyen, már csak azért sem, mert folyton az kattogott az agyamban, hogy nemsokára itt lesz a karomon egy újszülött is, én fél percre sem tudom Adélt távol tartani magamtól. Ez azt eredményezte, hogy mikor leraktam aludni, akár délután, akár este, az addig tökéletesen egyedül alvó gyerekem hisztirohamot kapott, hogy ott hagyom és minden erejét összeszedve megtanult kimászni, vagyis inkább kiesni a kiságyból. Egy darabig próbálkoztunk Zsoltival mindenféle technikával, még meg is magasítottuk a kiságyat, hátha akkor belátja, hogy ez nem járható út, aludni kell, de azon is kimászott. A balesetveszély miatt így összeszereltem az új kiságyát, ami addigra már szerencsésen megérkezett az Ikeából, viszont ezzel új korszak kezdődött: megszokni az új ágyat, benne maradni, stb. Gondolom ezek olyan korszakok, amiken minden szülőnek át kell esnie, de sosem gondoltam volna, hogy ez ennyire megterhelő. Ez már kb. 2-3 hete húzódik, hogy szokjuk az ágyat, vagyis inkább az új szituációt, mert magával az ággyal nincsen semmi baja, élvezi nagyon, és csak a mostani hétvége hozott egy kis enyhülést a csatatérré változott életünkbe. Most volt egy kis szünet a kajszik érése között, ezért Zsolti aktívan részt tudott venni a gyereknevelésben, és valószínűleg Adélnak pont erre volt szüksége, mert most már eljutottunk addig, hogy meg tudja érteni, mit kérünk tőle.
Az még továbbra is fenn áll, hogy az elalvásig a közelben kell lennem, hogy lásson, de egyre jobban építem le magam róla, elvileg ez pszichológiailag beválik, majd meglátjuk. Ami még zavar, hogy sokszor átjárkál éjszaka hozzánk, ha felébred. Nem vesszük az ágyunkba, ő is automatikusan megy vissza az ágyába, ha felkeltem hozzá, de ilyenkor mindig ott kell lennem a közelben, míg ő elalszik, így meg nem sokat tudok pihenni. (Utánaolvastam, mindenhol azt tanácsolják, hogy a gyerek igényei az elsők és vegyük be magunkhoz, de félek, hogy ez a rossz szokás megmarad akkorra is, mikor a kistesó megszületik, és rettegek attól, hogy az egyik gyerek igényét a másiké miatt nem fogom tudni kielégíteni, másrészt pedig Adéllal képtelenség aludni, próbáltam, mert játszásnak fogja fel a dolgot és össze-vissza rugdos, főleg a hasamat. :S Sajnos ismerem magam, nem vagyok annyira mártíranya típus, hogy ezt bevállaljam, totál ki fogok tőle készülni, annak pedig a gyerekek fogják meginni a levét. Sajnálom, nekik ilyen gáz anyukájuk van. :S)
A hisztirohamok, amik pedig egy kicsit korábban jelentek meg, mint 2 éves kora, szinte napi szintűek, mindig van min hisztizni, de most már megtanultuk ezt is kezelni, bár inkább Zsoltinak volt ez nehéz, hogy ne húzza fel magát rajta, és ne akarja megdorgálni miatta. Mondjuk Adél sokszor még direkt rá is tesz egy lapáttal, mert folyton keresi azokat a szituációkat, amikor szívhatja a vérünk, vagyis feszegeti a határokat rendesen. Remélem, hogy a következetesség, amit most erősen gyakorlunk, majd meghozza az eredményét. Amúgy annyira bejött ez a hétvége, hogy Adél nagyon szerelmetes lett az apjába újra, míg előtte teljesen elutasította. Most folyton csak vele játszott és még el is ment vele a mamához, ami azt jelentette, hogy 3 hét óta most először voltam tőle távol 2 percnél többet. Igazi felüdülés volt!
Hogy jót is írjak róla: a sok-sok negatív élmény ellenére ő nagyon sokat fejlődött pozitív irányba is az utóbbi időszakban. A kommunikációja egyre erősebb, összetett dolgokat mutogat (mert persze a beszéd még mindig várat magára), és sok mindennek ad egyedi 'nevet', hangot, amivel ki tudja fejezni magát. Nem mellesleg egyik napról a másikra leszokott a cumiról is. Eddig csak alváshoz kellett, és egy ideje már a nemalvás időszakában fent pihent a cumija a polcon a kisbabáé mellett. Egyik nap pedig vizes volt lefekvéskor a cumi, mert piszkos lett előtte, így nem kérte, következő nap pedig csak szimplán nem száradt meg a sterilizálás után, ezért elkönyvelte magában (egy kis segítséggel), hogy a cumija tönkrement és többet nem kérte. Pedig egy párszor meg is kérdeztem tőle, hogy kéri-e, mikor jöttek a hisztis alvások, de közölte, hogy nem, ennyi volt. :)

Zsolti itthon a hétvégén c. kép :) 


Depi
A kajszis időszak nekünk mindig nagyon megterhelő, hiszen akiknek egy kicsit is közük van a mezőgazdasághoz, tudják, hogy az lutri: vagy bejön, vagy nem. Viszont több évi munka van mögötte, ezért nagyon ott kell lenni fejben, de főleg testileg, folyamatosan csinálni kell, sokszor éjszakába nyúlóan is. Ilyenkor Zsolti sosem túl kedves, mert egyszerűen nem tud az lenni, amit már megszoktam, türelmes és elkerülő vagyok vele, de azért sosem esik jól. Erre most még jött Adél újfajta viselkedése, a rengeteg nem alvás, meg persze gondolom a terhes hormonok is, és ezektől totálisan kikészültem. Szinte naponta bőgtem valamin, sokszor olyan banális dolgokon, amik már engem is megleptek, és ezzel persze Zsoltit még jobban idegesítettem. :S Hülyén hangzik, de sajnos nagyon függök Adéltól, és ahogy ő kezd egyre jobban lenni, úgy én is, már 2 egész napja nem bőgtem semmin. :D

Befőzés
Nem elég nekem a sok-sok fent leírt dolog, de most még megkezdődött a befőzési időszak is. Imádok ilyeneket csinálni amúgy, csak most valahogy nincs erre energiám. Viszont már nagyon megszoktuk, hogy egész évben van mihez nyúlni, akár befőtt, akár lekvár, akár savanyúság, ezért muszáj csinálni, ráadásul a sok gyümölcsöt is sajnálom, amit ha nem főzök be, akkor Zsoltinál a cefrében végzi. Egy hete a kajszilekvár főzésének ugrottam neki, amivel az a baj, hogy mire előkészítem a kajszikat, hogy főzhetőek legyenek (lehúzom a héjukat), addigra már elfáradok és még lekvárt nem is főztem. Hősiesen felkeltem hajnalban, de sajnos Adél sem aludt sokáig, mint ahogy mostanában megszokott lett tőle, így a lekvárfőzés mellette zajlott, ami miatt természetesen odaégettem, és utólag megállapítottam, hogy főzhettem volna még, mert nagyon folyós lett, de ennyi tellett most tőlem. Másik nap pedig a meggybefőtt készítés miatt keltem hajnalban, de még a magozás felénél sem jártam, mikor Adél már felkelt. :S Ez eléggé mocskolódos meló, ezért félbe is hagytam, gondoltam, majd a délutáni alvásnál befejezem a dolgot, de hát akkor sem végeztem vele az ébredésig, és még csak a magolásnál tartottam. Mikor este 10-kor Adél végre elaludt, álltam neki az üvegek megtöltésének és kidunsztolásának, amin persze megint lehetett bőgni egy sort, mert már alig álltam a lábamon is. Reménykedem benne, hogy Adél egyre önállóbb lesz megint, és akkor majd megint foglalkozhatok ilyenekkel is.

Bölcsi
Június hónapban hivatalosan már dolgozom, vagyis sikerült megbeszélnem a főnökömmel, hogy visszamehessek, de csak szabadságokat kivenni, mert így Adél hivatalosan is mehet bölcsibe, amit ő már nagyon várt. Már egy éve jártunk havi 1 alkalommal oda foglalkozásra, ami Adélt teljesen a hatalmába kerítette, konkrétan otthon is azokat a játékokat kellett játszanunk, a bölcsiben felvett videókat kellett néznünk, és rengeteget beszéltünk róla. Láttuk rajta, hogy szomjazik a gyerektársaságra, ami itthon sajnos nincs, úgyhogy a bölcsi mellett döntöttünk. Meg persze annak pozitív hozadékaival is, ami főleg rám nézve van: a terhesség utolsó hónapjában tudok egy kicsit a baba érkezésére koncentrálni, meg persze a szülés után is könnyebbség lesz, ha Adél pár órára jó helyen lesz.
Ma kezdtük a beszoktatást, ami kicsit furán kezdődött, mert a szomszédban ültünk a háziorvosi rendelőben, mielőtt bementünk volna a bölcsibe, amikor az ablakból láttuk, hogy ők most bizony sétálni mentek. Mikor végeztünk, megpróbáltuk őket megkeresni az utcán, de nem találtuk, így kb. addigra értünk vissza a bölcsibe, mire ők is, így sajnos sokkal kevesebb idő jutott, mint amennyit szerettem volna. Odaérve pont tízóraiztak, így mi is csatlakoztunk, Adél konkrétan úgy evett, mint aki éhen akar halni, aztán kimentünk az udvarra motorozni, meg hintázni. Komolyan mondom, Adélnak ez a kb. 1 óra olyan boldogság volt, hogy ilyet már régen láttam rajta. Ő is ugyanúgy részt vett a játékokban, de a mosoly le sem jött az arcáról, csak nézett az egyik kislányra, majd a másikra (most csak lányok járnak a bölcsibe), majd a gondozókra, megszeretgette, megsimogatta őket, alig tudtam hazahozni. :) Holnap ráadásul megint lesz Mackó Mocorgós foglalkozás is, így az dupla öröm lesz neki, már nagyon várjuk. :)

Június extrákkal 2. rész

Ballagás
Egyenesen Dunakeszire voltunk hivatalosak általános iskolai ballagásra, ugyanis az ottani rokonaink hívtak minket. Igazából elég távoli rokon, de úgy alakult, hogy rendesen tartjuk velük a kapcsolatot, és személy szerint én kedvelem is őket. :) Az anyuka (Gyöngyi) apu unokatestvére, és az ő fia lett most nyolcadikos, őt ballagtattuk. Bajban voltunk, hogy mégis hogyan oldjuk meg ezt az utat, ugyanis több ok szólt ellene: 1) Adél még sosem utazott ilyen sokat egyhuzamban, valamint nem nagyon aludt ilyen idegen környezetben, 2) a kajsziszezon kellős közepén vannak a ballagások, 3) a ballagás másnapjára ígérték az új ablakaink beszerelését, majd' egy hónap csúszás után. Végül úgy döntöttünk, hogy csak Adél és én megyünk, így bepofátlankodtunk anyuék autójába, Zsolti pedig maradt itthon. Az odaút Adél szempontjából könnyen ment, imádta, hogy a mama és köztem ülhet, aludni is tudott, és végig jól elszórakoztatta magát. Csak azt tudni kell az én családomról, hogy ilyen feszült élethelyzetben, mint egy utazás, kifordulnak magukból és olyanok lesznek, mint a Bazi nagy görög lagzi c. film görög családja. Már Pécsen megkértem őket, hogy ne veszekedjenek mindenen, mert halálra ijesztik Adélt, de sajnos ez a kérésem hiábavaló volt. Veszekednivaló pedig akadt bőven, de ezzel most nem untatlak Titeket. Az utolsó pillanatban sikerült a sulihoz érni, ahol az épületben megrekedt a meleg és legalább 30 fok volt, amitől én totálisan kikészültem a végére, csak ültem és folyt rólam a víz. Adél mondjuk nagyon élvezte a sok tapsot, mindig nagyon lelkesen részt vett benne, amikor kellett. :) Ballagás után vacsi várt minket a Gyöngyiék udvarában felállított sátorban, ahol kicsit magunkhoz tértünk, Adél is feloldódott és talált magának játszótársakat, és furcsa módon ő tanította a nagyobbakat játszani a játékaival (hangszerek, lovacska, egymásba illő pohárkák stb.). Annyira jól érezte magát, hogy kb. 10 órakor vittem fürdetni (még sosem feküdt le ilyen későn), ráadásul még csak akkor láttuk meg azt a szobát is, ahol aludtunk. Ő kapott egy utazóágyat, abban aludhatott, de elég könnyen elfogadta, hogy abban fog aludni, pláne, hogy mellette a rendes ágyon aludtam én. Éjszaka csak nekem volt bajom: a szobában nagyon meleg volt, hiába nyitottam ki az ablakot. Reggelre lehűlt a szoba, és csak akkor vettem észre, hogy volt ott egy termosztát, ami reggel 26°-ot mutatott. :O Kaptunk reggelit, 11-re elkészült a család is nagynehezen a hazaútra, mikor indulás után közölték, hogy mamám, aki keresztapám autójában ült, pityereg, mert nem mentünk ki a temetőbe a testvéréhez, holott senki nem is hallott erről a felvetésről korábban. :S Végül délben indultunk el, és mint kiderült, még a Balaton felé is kitérőt teszünk, mert Anyuék oda mentek innen, keresztapámék pedig még nem látták a felújítást (mi velük jöttünk volna egyenesen haza), így be kellett oda ugranunk. :S Idegileg kikészültem tőlük rendesen, mert mindenre gondoltak, de arra nem, hogy Adélnak ez mennyire megterhelő lehet, mindegy. :S Arról nem beszélve, hogy mi várt engem otthon, de nézzük a következő címkét.

Tapsolás nagy beleéléssel


Új ablakok
Zsoltival az idei egyik nagy projektünk végre az alsó szint ablakainak a cseréje volt. Télen sokszor süvített át rajtuk a levegő, ömlött be a hideg, hiába fűtöttünk éjjel-nappal, mindig lehetett érezni, hogy hűvös van. Gyűjtöttünk egy kis pénzt, és felkerestük azt az ismerősünket, akivel az emelet ablakait csináltattuk, mert jó áron volt és meg voltunk vele elégedve. Április elején beszéltünk vele, kaptunk egy olyan árajánlatot, amitől majdnem dobtunk egy hátast, de aztán leredukáltuk a nem szükséges dolgokat, így egy viszonylag normális ár jött ki. Május 20-ára ígérték a beépítést, és mikor 19-én hívtam, hogy mi is lesz másnap, akkor még csak képben sem volt a faszi a gyártás állásáról sem. Végül 1 hónap csúszással, pont a ballagás másnapjára sikerült raknia, ami persze kajsziszezon, nem győzöm hangsúlyozni, ilyenkor alapból csak pár órákat alszunk, erre még ez is. Az utazásból hazaérve egyből kiszúrtam, hogy az ablakokon nincsenek fent a redőnyök, ami azért érdekes, mert még a faszi ajánlotta, hogy nálunk egy lépésben meg tudják oldani az egészet, nem kell több kiszállási díjat fizetni. A lakásban persze mindenhol por és törmelék volt, aminek rögtön neki is estem, legalább annyira, hogy közlekedni és leülni lehessen, mert hiába szedtem fel a szőnyeget, toltam félre a bútorokat, Zsolti szemét nem bántotta, hogy esetleg valami kint maradt és belepi a por. :S Hétfőn hívtam is a faszit, hogy mi a helyzet a redőnyökkel és a belső párkányokkal, amik szintén nem kerültek fel, erre mondta, hogy pénteken tudják megcsinálni, vagyis egy héttel később, ami azért volt gáz, mert jött a kánikula, és sem sötétíteni nem tudtam, sem pedig szellőztetni a szúnyogoktól, mert azt sem akartam, hogy Adélt összecsipkedjék éjszaka. Végül eljött ez a várva várt péntek, amikor felszerelték a redőnyöket, és kérdeztem is a munkásoktól, hogy a párkányokat hozták-e, de mondták, hogy ők ugyan nem hallottak még róla, hogy az is lesz. Már ki sem akadtam. Mikor elmentek szépen felporszívóztam utánuk a lakást, felmostam, hogy Adéllal tudjuk azért használni. Ki is dőltem ettől, mert 4 után keltem, hogy mindennel meglegyek, mikor kaptam egy sms-t, hogy mindjárt indul a párkányos brigád... Vagyis kilátásba helyeztek nekem egy harmadik porszívózás-felmosás kombót, amiből még egy is elég fárasztó már ekkora pocakkal, de még csak most jön az igazi meglepetés: nem sikerült megcsinálni. Az egyik párkánnyal meggyűlt a gondjuk és nem volt jó az, amit hoztak, akárhogy próbálták, csúnya volt, ezért mondták, hogy majd jövő héten hozzák a jót, vagyis lesz egy negyedik alkalom, amikor elhúzhatom a bútorokat, feltekerhetem a szőnyeget és takaríthatok utánuk. Kiakasztóak az építőiparban dolgozók sokszor, tisztelet a kivételnek. Hogy jót is írjak: az ablakokat imádom, egy új korszak kezdődött így az életünkben, nagyon vártuk már ezt a pillanatot, ráadásul nagyon jól szigetelnek is, kánikula ide vagy oda, nem volt annyira elviselhetetlen a hőség a lakásban, mint amilyenre számítottam.

Jön majd a harmadik rész is, csak túl sok írnivalóm van, kevés időm.

2017. június 12., hétfő

Június extrákkal 1. rész

Már elkezdtem írni egy bejegyzést Hosszúhétvége extrákkal címen, de kitöröltem, mert egy hétig egy betűt nem tudtam hozzáírni ahhoz az 5 sorhoz, amit akkor sikerült. Azóta meg szinte fenekestül fordult fel a kis világunk, úgyhogy inkább indítok egy új bejegyzést, amiben igyekszem mindenről beszámolni.

Bori:
Drága kutyusunk mostanában nagyon kiidegel. Lehetnék türelmesebb hozzá, de nem tudok. Csupa jóindulatból csinálja azokat a dolgokat, amiket csinál, de egyszerűen az agyamra megy, mert ezekkel a saját testi épségét is kockáztatja, nekem pedig bőven elég az Adél (és a Zsolti) miatt aggódnom egész nap. Tudni kell róla, hogy imádja az Adélt, ha hagynám össze-vissza nyalogatná, puszilgatná, mindent megenged az Adélnak, még olyanokat is, ha nem figyelek eléggé, akkor az Adél belenyúl a szemébe, fülébe, meghúzza a farkát, stb. Tényleg mindent. Viszont az elmúlt pár hétben történt valami, ami miatt még jobban félti az Adélt, mint eddig. Emiatt, ha az Adéllal sétálni indulunk, vagy csak a mamáékhoz, akkor a Bori már ugrik is ki a kerítésen, és jön a nyomunkban. Vinném én őt is sétálni, ha városban laknánk, de itt falun olyan sok a kutya, aki védi a saját kis portáját, hogy ilyenre nem nagyon van mód, mert az egész sétálás abból állna, hogy próbálom őt távol tartani a többi kutyától. :S Ezért minden alkalommal visszakísérjük a Borit, erősen hangot adok a nemtetszésemnek, esetleg el is fenekelem, de nem használ semmi, és már úgy érzem magam, mint egy hárpia. Természetesen azért félek, ha kijön, mert simán elütheti egy autó (hallanátok néha hogyan közlekednek itt a falun belül), vagy valakit felidegesít, akinek puskája van, és tesz róla, hogy többet ne menjen oda. Sajnos van ilyen is erre. :S
Próbáltuk már a kerítést is megcsinálni, elöl is, hátul is, de minden próbálkozásunk hiába való volt, mert ha egyszer ő el akar menni, akkor el fog. :S
Ami amúgy a hosszúhétvégén történt, az egy újabb kiakasztó dolog volt, ami erre tett rá egy lapáttal. Drága kiskutyánknak éjszaka is csatangolnia kell, mert a kóborlást nem lehet kinevelni belőle, így viszont egyik éjjel valami olyasmit evett, amitől nagyon rosszul volt. Nem elég, hogy kihányta, amit megevett, de olyan hasmenést csinált neki, amitől nagyon rosszul volt. Ezt persze úgy próbálta a tudtunkra adni, hogy nem a fűbe, vagy hátra "járt wc-re", hanem a teraszra, a járdára, sőt amikor kimentünk az udvarra, szándékosan jött utánunk, és oda mellénk, hogy lássuk. Csak mikor láttam, hogy ezt Adéllal is csinálja, vagyis konkrétan a lábszára mellett végzi a dolgát, akkor már nagyon kiakadtam. Arról nem beszélve, hogy mennyire büdös volt az egész udvarban napokig, mert persze ilyenkor nem esik az eső sem. Szegény Zsolti meg hősként takarította a teraszt, és a járdákat, hogy ne nekem kelljen. :S 2 ilyen nap után úgy tűnt, hogy jobban van, de egyszer csak már vérfoltok is jelentek meg, úgyhogy szereztünk mérgezés elleni gyógyszert, amit beadtam neki, aztán másnaptól jobban lett. :S Azóta meg mondjuk sántít, mert szerintem megint kóborolt valahol. :S

Csibék:
Baromfitartók lettünk. Nem erről álmodtam fiatal lány koromban, de Zsolti meggyőzött, hogy így jobb lesz. A faluban lehetett igényelni olcsón előnevelt csirkéket, ráadásul ott a nagy istállónk is, ami eddig csak tárolóként szolgált (mondjuk ezt a funkcióját maximálisan betöltötte), úgyhogy beneveztünk egy ilyenre. Kedden érkezett meg 40 kis csibe, akik egyből elnyerték Adél tetszését. :) Naponta többször kimegyünk hozzájuk, adunk nekik tápot, vizet, esetleg kitisztítjuk az itatójukat, de mindezek után még percekig ott állunk és nézzük, ahogy esznek és isznak, Adél pedig olvadozik. Én sosem érintkeztem így állatokkal (max. egészen kicsi koromban), ezért nem nagyon tudom, hogy lehet velük bánni, de Zsolti néha megfog egyet-egyet, és akkor simogatás is van, és látszik a gyereken, mennyire kivirul az ilyenektől. :) Ráadásul rögtön a második napon egy egér beszorult az apró lyukas rácsos ajtóba, ami miatt persze odadöglött, de kiszedni sem lehet, mivel tényleg annyira beszorult, meg kell várni, meg 'összemegy'. :S Viszont Adélnak ez is akkora öröm, hogy egérkét láthat. Jól meg is nézte magának, és azóta mindig, mikor mondom neki, hogy megyünk enni adni a csibéknek, mondogatja, hogy cin-cin-cin, vagyis megnézzük az egérkét is. Sajnos most már nem olyan szép látvány, de ez őt nem zavarja. :D
Amúgy olyan szándékkal hozattuk őket, hogy legyen elég hús a fagyasztónkban, mert tavaly már tavasszal totálisan kifogytunk a disznóhúsból, amiket a télen vágtunk. Lehet, hogy meghagyunk majd néhányat a tojás miatt, de ez majd még alakul.

Ultrahang:
Kedden volt időpontom a 30 hetes ultrahangra, ahova kivételesen Öcsémmel érkeztem, mert aznap egy fuvarra lett volna szüksége a nagyon kevés elintéznivalójához, így az ideje nagy részében engem követett, mert nekem meg nagyon sok elintéznivalóm volt, és kihasználtam azt is, hogy Adél a mamánál vendégeskedik és ott is alszik. :) Az ultrahang szokásosan gyors lefolyású volt, mindent megnéztek, ami létfontosságú, és megállapították, hogy nem tévedtem: Ádám tényleg jó sokat nőtt a tavaszi friss zöldségektől és gyümölcsöktől, már 1700 gramm, ami egy héttel nagyobb babának simán elmenne. Mondjuk pont ma voltam védőnőnél, aki megmérte a haskörfogatom, és már csak pár centivel kisebb annál, mint amekkorával Adélt szültem, pedig még mindig nem vagyok úgy felvizesedve, mint akkor nyáron.

Remélem az orra csak nem megfelelően látszik a képen, és amúgy nem ilyen lesz :D

Kajszi:
Pünkösd alkalmából elindult nálunk a kajsziszezon. Zsolti előzetesen azt mondta, hogy nem kell nagy dologra készülnünk, mert abból a 80 fából, ami a legkorábban érik, rengeteg meghalt idénre, és sok olyan fa volt, amin pedig nagyon aprók voltak, amikkel nem sok mindent lehet kezdeni, piacra vinni legalább is nem. Viszont hamar kiderült, hogy Zsolti tévedett, mert olyan lendülettel indult meg az érés, ami az ő szavaival élve, túlnőtt rajta. Egyszerűen nem tudtunk elég embert szerezni, akit el lehetett volna csábítani szedni, így viszont szinte minden nap mennünk kellett szedni, ami miatt szerda-csütörtök környékére már annyira beértek a fán is, hogy leszedve már nem tűntek olyan hamvasnak, piacra vihetőnek. Arról meg már nem is beszélek, hogy szerdán az eső mosta el a szedést, aminek következtében át is kellett törölgetni a kajszikat, amiket már leszedtek, hogy nehogy a víz miatt kezdjenek el rohadni. Szerdára amúgy az is kiderült, hogy a tuti átvevőhelyünk már nem tud több kajszit befogadni, nekünk meg még szinte tele voltak a fák - addigra már 350 kg-t vettek át tőlünk. Péntekre intéztünk egy nagyobb csapatot, akik beálltak szedni (asszem 10 ember) és addig szedték, míg volt a fákon - így viszont itthon állt halmokban, vagyis hát ládákban a kajszi, ami igazán még csak szép sem volt.
Én amúgy nem szedtem, mert nem igazán engedik, inkább én vigyázok Adélra, ami azon az egyenetlen terepen külön jó sport, úgyhogy már abban nagyon elfáradtok amúgy, meg én vagyok az egyik sofőr, aki felhozza/leviszi a hegyről az embereket. Én amúgy a válogatásban vettem többnyire részt, ami azt jelenti, hogy mikor estére hazaértünk a szedésből, akkor lefektettük Adélt aludni, megvártuk még tényleg el is alszik, majd Zsoltival mentünk ki, hogy átválogassuk (esetleg letörölgessük) a kajszikat, majd 10 kilójával ládákba mérjük, hogy ő tudja vinni. Ez sokszor tartott este 11-ig, vagy még tovább is, Zsolti pedig még ez után vitte csak az átvevőhelyre. Kivéve a hét második felében, mert onnantól már piacozni volt kénytelen, ami meg ugye hajnalban van, még mielőtt dolgozni ment volna 5.50-re - mert arról nem sikerült meggyőznöm, hogy vegyen ki szabit ezekre a napokra, így is napi 3-4 órákat aludt, arról már nem is beszélve, hogy fizikailag is rosszul volt a stressztől. Emellett még a lehullott kajszikat kellett magoznom sokat, mert az pedig cefrébe ment. Péntekre viszont már olyan sok lehullott a fákról, mert ugyebár túlérett, hogy hajnalban szereztünk 4 nőt, aki hajlandó volt ilyen munkát végezni, és felvittem őket, ők pedig összeszedték a földről (én már ugyebár nem nagyon hajlok hasban, a fáról még tudnám szedni, de a hajolás megvisel nagyon). 3 db 120 literes hordót töltöttek meg, de mire a végére értek, már újra tele volt az első fák alja. :S Ekkor indult be Zsoltival az új bizniszünk, hogy idén először kénytelenek vagyunk cefrének eladni a kajszit, ami valójában a legalja, mert annak már szinte nincs is ára. Ráadásul a pénteki nagy szedéskor, ami ez nap délutánján volt, még másfél ugyanilyen hordót megtöltöttünk a fa aljából való kajszival. Vasárnap estére sikerült elpasszolnunk az utolsó kajszit is, ami ebből a fajtából nálunk volt (ami meglepő, mert azt hittük, hogy simán ránk rohad), és a számok elég durva képet mutatnak: 850 kg kajszi úgy, hogy tavaly csak 400 volt ezen a fajtán, és még csak most kezd érni a többi. Azok ugyan sokkal szebbek, mutatósabbak, de sajnos mindenkinek sok kajszija van, így eléggé telített a piac, ami sajnos az árakban is megmutatkozik.

Ha reklámoznánk magunkat, tutira ezzel a képpel tennénk :D



Bútorok:
Ha nem ilyen intenzív kajsziidőszakunk lenne, akkor többet tudnánk foglalkozni Adél új szobájának elkészítésével, jelenleg kifestve van, de még a díszítő tapétát fel kell ragasztani, szőnyeget lefektetni, meg hát bútorok sem voltak még. Viszont pünkösd előtt még volt időm beleásni magam a témába, körülnéztem rendesen az interneten, és megállapítottam egy nagyon szomorú tényt, hogy Pécsett nincs olyan gyerekbútor, ami szép is és megfizethető is lenne, ráadásul nagyon választék sincs. Végső elkeseredésemben körülnéztem az Ikea honlapján, hogy ott is ez-e a helyzet, de nem: ott pont van olyan, amilyet szerettem volna, és összességében töredékéért, mint ha mindent Pécsett vennék meg. Már csak azzal volt gondom, hogy az Pesten van, mi pedig nem tudunk ennyit elszállítani, illetve nem is tudok senkit, aki le tudná nekem hozni. Aztán találtam egy pécsi céget, aki kifejezetten erre szakosodott, hogy odaadjuk neki az ikeás bevásárlólistát, ő megveszi és lehozza. Néztem az árait és annyira nem is vészes, de azok ugyebár csak Pécsig szóltak, de mikor rákérdeztem, mondta, hogy plusz 2000-ért kihozza Baksára is (ez igazából csak benzinköltség szerintem). Kedden találkoztam volna Pécsett a pasival, de elfelejtette, ezért felajánlotta, hogy másnap kijön Baksára, hogy megírjuk a szerződést és odaadjam az előleget, ami egy plusz pont volt nálam. Aztán  csütörtökön ment fel a bútorokért, péntekre ígérte, de már csütörtökön hívott, hogy mi lenne, ha ma hozná ki. Én nem bántam, úgyhogy nagyon hamar lerendeztük ezt a dolgot, és végre a bútorok is megvannak! Pipa

2017. június 3., szombat

Képek, amiket muszáj megmutatni

Hajtani még nem tudja, de felülni már sikerül, és ez nagy öröm :)

Csak 3 vödör van nála, hogy segítsen a mamának öntözni :D

Ébredés után a legjobb móka átmenni anya és apa ágyába játszani :)

Csak a csini rucit akartam lefényképezni, de sikerült a legcukibb képet elkészíteni róla, ez most az abszolút kedvenc nálam 

Sikerült összeöltözniük :)

2017. május 30., kedd

Terhesen gyerekkel

Egyik este kicsit csevegtem Imolával, aki szerint nem írok eleget ide, meg amúgy is többet írhatnék arról, milyen terhesen kisgyerekkel itthon. Úgyhogy most ihletet kaptam, és míg Adél nem hajlandó elaludni, addig írok (mert ha már elaludt, akkor kimehetek az udvarra tevékenykedni).

Valójában azt hittem, hogy nehezebb lesz ez a dolog, mármint terhesen Adéllal egész nap, de egyáltalán nem vészes. Nyilván nem olyan, mint a terhesség előtt, amikor rohangálhattam vele, hajlékonyabb voltam, nem fulladtam ki, ha egy kicsit tartani kellett, de egyáltalán nem vészes. Valahogy egyébként ő is alkalmazkodik a dologhoz, mert tudja, hogy mit bírok és mit nem, és aszerint irányítgat. Mert amúgy szokott, tegnap például be lettem állítva vasalni. :D Mondjuk már oda voltak készítve a ruhák, csak nem jutottam el addig, ő pedig hozta a kis játékait, beült velem szembe a székbe, ahova máskor kínomban raktam, én pedig kivasalhattam a ruháit. :D Viccet félretéve, ez eléggé ritka eset. Viszont ha valamit kér, amit már nem tudok teljesíteni, akkor megérti, és nem kezd el rajta hisztizni, vagy könyörögni, nagyon kis rendes. Például nagyon ritka az is, ha kéri, hogy vegyem fel, így tartogatnom sem kell, csak ha nagyon olyan szituáció van. Van annyira önálló kisasszony, hogy mindent ő akar megoldani, ezért nem kéri a segítségemet.

Nagyon cuki egyébként a hozzáállása a kisbabához. Amint meglátja, hogy öltözködöm és szabadon van a hasam, jön oda, hogy hozzábújjon, puszikat is ad neki, és igyekszik nem megrugdosni pelenkázás közben a hasamat, amit elég nehéz neki betartani, mert pont 'lábraáll', de igyekszik. Sokat beszélünk arról (főleg mióta voltunk a Mártiéknál), hogy a kisbabák szoktak sírni (ettől ő amúgy nagyon fél, múltkor az utcán ő is sírva fakadt, mert láttunk egy babát sírni), és megtanultuk, hogy ilyenkor enni kell nekik adni, méghozzá cicit, amit sokszor el is játszunk, például (jó tudom, elég gáz, de hasznos) múltkor meg kellett (ruhán keresztül) szoptatnom az egyik babáját, és Adél is néha odahajol és megmutatja (csak imitálva), hogyan fog majd szopizni a kisbaba. Ezek mind-mind arra szolgálnak, hogy segítsenek neki feldolgozni a sok információt, és mire odajutunk, addigra természetes lesz - remélem.

Sok mindent gyűjtünk már amúgy a kisbabának. Még régebben elraktam Adél kinőtt játékait egy dobozba, amit egyik nap felfedezett, és megbeszéltük, hogy ezekkel majd a kisbaba fog játszani. De persze az egész dobozt alaposan fel kellett forgatni, és azóta is mozgatja a fantáziáját. Nemrég voltunk bababörzén, ahol szereztem néhány kisfiús ruhát is, azokat is megnézegettük, hogy majd a kisbabáé lesz. A legjobb viszont a cumi téma (nem, nem, Adél sajnos nem nagyon mond le a cumijáról): marketing céllal kaptunk egy 0-2 hónapos babáknak való cumit, amit feltettem Adél szobájában (ami később majd a babaszoba lesz, Adél új szobát kap) a szekrényre, amit persze ő egyből kiszúrt, és ez is birizgálja a kis fantáziáját. Kitalálta, hogy alvás után, mindig a kezembe nyomja az ő cumiját, amit oda kell tennem a kisbaba cumija mellé, és akkor ők egymás mellett vannak ott a polcon. :D (Adél korábban is csak alváshoz használta a cumit.) Egyik nap viszont kérte, hogy vegyem le neki mindkettőt, amit nem akartam teljesíteni, de nagyon cukin kérte (eszméletlen jó ebben a puncsolásban), ezért beadtam a derekam. Ennek az lett a következménye, hogy míg én a fotelban ültem, Adél a szájába vette a saját cumiját, az ölembe kuporodott, jól hozzásimulva a hasamhoz, és a baba cumiját bütykölte, ami most még be van csomagolva és nem is engedtem kinyitni, de megbeszéltük, hogy majd ő is cumizni fog vele, megmutatta a pocakomnak, meg többször oda is nyomta, hogy cumizzon. :) Édes volt nagyon. :)

Az elmúlt hét legnagyobb eseménye amúgy az, hogy most már ő is zuhanyzik, mint anya és apa, mert a kiskádban majd a kisbaba fog fürdeni. Mondjuk ez sem ment egyik napról a másikra, ennek előzménye az, hogy egy időben a sok antibiotikumtól hasmenése volt, és olyan szinten összekakilta magát a pelenka ellenére, hogy muszáj volt megfürdetnem, ez vagy kevés vízben való pancsikolás, vagy zuhanyzás volt, de a lényeg, hogy nem a kiskádban, hanem a nagykádban. Tényleg, ide van is egy képem:


Meg az is előzménye ennek, hogy megjelent a jó idő, aminek következtében Zsoltival többször annyira leizzadtunk kint, hogy muszáj volt napközben is zuhanyoznunk egyet, és ezt Adél többször is lefülelte. Így persze ő is szerette volna kipróbálni, sokszor beszéltünk róla, aztán egyik nap megpróbáltuk, és elég jól tűrte, azóta így nyomjuk. A hajmosás gázos még így, de majd kitaláljuk Zsoltival a tuti módszert. 

Kicsit elkanyarodtam a témától. Vissza a terhességhez. Sok kisebb panaszom van amúgy, amik megnehezítik a mindennapokat. A legdurvább a lábaim-csípőm környékének fájása, ami fájdalmat sokszor nem is tudom, hogy mitől lehet. Például a combom belsején nagyon fájnak az izmok néha, a szeméremcsontom fájdalma (gondolom itt valami szalagok is lehetnek) annyira megnehezíti a mozgást, hogy fekvésből ülésbe-állásba nehéz átváltanom, vagy éjszaka megfordulnom az ágyban, illetve a fenekemben van egy izom, ami képes annyira fájni/begörcsölni/beállni, hogy sokszor egy-egy rossz lépésbe belerogyok, mert kihagy a működése. :S Elég érdekes panaszok ezek, tudom, Adéllal ilyen nem is volt, de gondolom, hogy ez azért lehet, mert túl közel van egymáshoz a két terhesség, és még nem tudtam úgy regenerálódni, ahogy kellett volna. Arra már rájöttem, hogy ha esténként csinálok egy nagyon minimális, de nekem már nagyon is megterhelő tornát, ami ezt a tájékot mozgatja meg, akkor másnap egész jól mozgok. Volt olyan, hogy elaludtam este, így kimaradt a mozgás, és másnap nem kicsit szívtam emiatt. :S Viszont ez egy nagyon minimális torna, a legtöbb gyakorlatot nem is tudom megcsinálni, mert olyankor iszonyatosan fáj ez a tájék, remélem ez majd nem lesz nagy hátrány a szüléskor.

Ja, mert kitaláltam ám, hogy most nem leszek olyan tunya, mint amilyen az Adélnál voltam. Igaz, hogy már 7 hónapos vagyok, de a nehéz dolgok emelgetésének kivételével minden munkát ugyanúgy elvégzek, mintha nem lennék terhes. Még füvet is nyírok. Mondjuk ez vicces téma, mert a babakocsit már nem tudom tolni, mert annyira befeszül a hasam közben, de a fűnyíró tolásától semmi bajom nincs. :D Biztosan máshol kell fogni. (Hmmm, ahogy ezt leírtam, dejavu-m lett, ezt már írtam itt???) Mondjuk ezekben a munkákban az is segít, hogy még nem vizesedek, még csak most jön a meleg, ami majd meghozza ezt nekem, félek, hogy akkor majd nehezemre esik sok minden. Adéllal ugyebár már 6 hónaposan durván fel voltam dagadva, ráadásul nagyon meleg nyarunk volt, egész nyáron szabadságon voltam, így ráértem a kanapén kúrálni magam, ami biztosan nem segítette elő a könnyű szülésemet - és mint a példa mutatta, nem is volt könnyű. Meg hát most Adél is rendesen karban tart, mert nem sokszor lehet olyan, hogy 'anya most kicsit rosszul érzi magát, ledől pihenni, te pedig csak játsszál'. Elő szokott fordulni, de akkor is jön a nyakamra, terülj-terülj asztalkát csinál nekem a játékokból, hogy legalább így is foglalkozzak vele. 

Ilyen, hogy le kell dőlnöm, többnyire csak a frontok okozta rosszabb napokon van, amiből mostanában sajnos rendesen kijutott. Volt olyan nap, amikor szinte használhatatlan voltam. Ilyenkor a vérnyomásom sem az igazi, és a fentebb említett csípőtájéki fájdalom is sokkal erősebb, minden mozdulatnál érzem. Meg ilyenkor a visszerem is nagyon meg tud fájdulni, győzöm fáslizni. 

Sokan meglepődnek amúgy, hogy az emeletre karban viszem fel Adélt, de azt leszámítva, hogy felérve kicsit pihegek, egyáltalán nem megerőltető. Szerencsére a karom már hozzászokott az ő súlyához (nem mintha ez az izmom megformáltságában látszódna), így igazából karból emelem, meg a csípőmre ültetem, ráadásul szoktam kérni, hogy kapaszkodjon a vállamba, ezzel is könnyít a súlyán. Lehet, hogy közvetlenül a szülés előtt már nem fogok tudni ilyet csinálni, de most még abszolút nem nehéz. Persze ott van az a lehetőség is, hogy Adél lépcsőzik, amit szeret is gyakorolni, de ezzel több probléma is van: 1) ő nem tud lépcsőn mászni, mert nagyon keveset mászott világéletében, csak állva tud menni rajta, 2) a korlát abszolút nem áll neki kézre, hiába próbál rajta mindig fogást találni, 3) nagyok a lépcsőfokok még neki, és túl magasan van a lépcső teteje, totálisan kifullad a végére. Néha azért próbálkozunk, mert muszáj ezt is megtanulni, de ő még elég kicsi ehhez. 

Nem tudom, hogy sikerült-e megfelelően körüljárnom a témát, most kicsit kifogytam a mondanivalómból, de ha valaki valamilyen témáról szívesen olvasna, akkor azt írja meg hozzászólásban. :D

Egy friss infó: a cukorterhelésem eredménye fantasztikusan jó lett, mármint ami a vércukrot illeti, viszont elég sok felkiáltó jelet kaptam más értékekre. :S A legtöbb mondjuk olyan, hogy éppen átlépem a határt, de viccesen néz ki a papír. Dokihoz pedig nem kaptam időpontot 8-ára, csak 15-ére, így addig várunk majd ennek kiértékelésére. A legközelebbi esemény amúgy a 6-ai ultrahang lesz, ami nekem már a 30. heti, nem is emlékszem, hogy később lesz-e még. 

2017. május 16., kedd

Vizsgálatok, utazás, kultúra, Adél, miegymás

A múlt hét nagyon élmény- és eseménydúsra sikeredett, úgyhogy érdemes itt megörökíteni. :) Hétfőn az érettségi miatt az egyik tanítványomhoz nem kellett mennem korrepetálni, ezért helyette a Tescoban kötöttem ki, ahol olyan jót vásároltam! Hülyén hangzik, de végre úgy tudtam vásárolni, hogy nézelődni, ruhát próbálni is volt időm, ami ritka nagyon.

Kedden hajnalban gyorsan készítettem egy kis krumplistésztát, aztán Adélt fel kellett ébresztenem, és vittem anyukámékhoz, ahol ő a délelőttöt töltötte, mert én mentem Pécsre vizsgálatokra. Az autóm már megint rossz, mostanában nincs túl jó szériája, ezért busszal kellett mennem és megállapítottam, hogy kb. 4 éve nem ültem buszon. :D Kicsit féltem a pécsi csatangolásaimtól, mert olyan helyekre kellett mennem, amik busszal nem túl könnyen megközelíthetőek, ezért gyalog kellett megoldanom, és ez szerintem több km sétálást jelentett. Mivel hidegfront volt erősen (11°), ezért féltem, hogy terhesen nem fogom könnyen bírni, de végül is nem volt vele baj, csak hazára már nagyon elfáradtam. Először fogorvoshoz mentem, ahova fél 10-re volt időpontom, de úgy volt csak buszom, hogy már 9.05-kor odaértem, szinte rögtön be is hívtak, és 9.10-kor már ki is jöttem! :O Ennyire gyors eredményre azért nem számítottam. Azért mentem amúgy, mert terhesen meg kell nézetnem a fogaimat, és ezt be kell íratni a kiskönyvembe is. Azt hittem, hogy semmi sem lesz, de végül egy hirtelen fogkő-eltávolításon estem át, amin még megijedni sem volt időm. De most legalább már ez is rendben van. Mivel maradt egy kis időm, elsétáltam az órás bácsihoz, aki kicserélte az elememet, majd pisiltam az Árkádban, betértem egy bioboltba, ahol elköltöttem egy rakás lóvét olyan termékekre, amiket terhesen érdemes használni, majd a vásárcsarnoknál vettem szép kis virágokat, mert kellett pótolnom néhányat az udvaron. Innen szemészetre mentem, mert rendetlenkedett a kontaktlencsém, és kiderült, hogy az egyik szemem romlott egy negyed dioptriát, meg azért sem láttam jól, mert terhesen a hormonok következményeképpen nem termelődik úgy a könny, ahogy kellene, úgyhogy kaptam jó drága (terheseknek is használható) műkönnyet. Innen még elmentem tintapatront venni, mert már kb. 1 hónapja kifogyott, de sem pénzem, sem időm nem volt ezzel foglalkozni. Hazafelé a buszon Öcsémet boldogítottam, aki pont akkor végzett a suliban. :D Otthon becserkésztem Adélt és végre hazamehettünk. Amúgy ez a délelőtt egy kicsit a régi szép időket juttatta eszembe, mikor egyetemistaként kb. oda mentem ahova szerettem volna, és rengeteg mindent volt időm elintézni. :)

Szerdán csak annyi újdonság történt, hogy egy új-régi tanítványom jött, ezért anyuval kitaláltuk, hogy az Adél kivételesen náluk fog aludni délután, hogy szokja a helyzetet, sosem lehet tudni, hogy miután megszületik a kistestvér, nem leszünk-e rászorulva ilyen szituációkra, de Adél olyan hülyére vette anyukámat, ahogy csak kell. Nem ez volt az első ilyen alkalom, de már régen volt ilyen, és olyan izgatott volt, hogy mindent kitalált, de aludni nem tudott. :S

Csütörtökön szegény Adélt még korábban kellett keltenem, háromnegyed 7-kor - ez neki nagyon korán van, 8 körül szokott ébredni -, és annyira nem esett jól neki, hogy még sírdogált is, sajnáltam is, de nem volt mit tenni. Most a másik mamához és papához vittem, akik bevállalták délelőttre, mert az aznapi vizsgálatoknál féltem, hogy viselné. A mama 10 órára ment dolgozni, úgyhogy megreggelizni még tudott vele, aztán pedig sétáltak és játszottak a papával, meg bevitte a bölcsibe is, ami Adélnak mindig hatalmas élmény, szerencsére nagyon szereti, úgyhogy ez egy jó ötlet volt a papától. Én Sellyére siettem, ahol először egy enyhe cukorterhelés várt rám. Már előre féltem tőle, mert emlékszem, hogy Adéllal nagyon rosszul voltam, a második óra végére már alig éltem, csak támolyogtam, de most semmi ilyesmi nem volt, még olvasni is tudtam, pedig 2 éve az volt az első, amire rájöttem, hogy még agyam sincs az olvasáshoz. Félek is egy kicsit, hogy ez rossz eredményt fog jelenteni, mert Adéllal jók voltak az értékeim. Mondjuk az nagyon nem jött be, hogy egy órát kellett várnom a folyosón, mire egyáltalán behívtak az első vérvételre, és lötty-ivásra, mert akkor már eléggé korgott a gyomrom, ugyebár éhgyomri vizsgálat, de próbáltam lazán venni. A két órás várakozásban volt időpontom a nőgyógyászhoz is, aki most nagyon jó híreket mondott: teljesen zárt vagyok, a baba (vagyis ezentúl Ádám - ha nem gondoljuk meg magunkat) szívverése tökéletes, fejvégűen fekszik, magzatvíz tökéletes, fejméret tökéletes, úgyhogy minden oké. :) A vizsgálatok után még a munkahelyemre is be kellett térnem, ahol előadtam a főnökömnek a tervemet, hogy szeretném Adélt bölcsibe adni, ehhez viszont szeretnék kivenni a szabadságaimból, hogy ne maradjak itthon egy forint nélkül. Ahogy számítottam, nem tudott rögtön választ adni rá (neki ez a taktikája, mikor ismeretlen vizekre kell eveznie), úgyhogy még várom a válaszát, de közben már intézett nekem munkáltatói igazolást, mert azt a bölcsiben úgy is fognak kérni (ő mondta). Nem értem őt, remélem nem húzza keresztül a számításaimat. Innen rohantam haza, hogy felváltsam a papát, felnyaláboltam Adélt, és igyekeztünk haza, ahol ebédeltünk, és Adél mehetett aludni, nem is keveset aludt, biztosan jól lefárasztották délelőtt. :)

Szombaton jöttek az újabb élmények, mikor is délelőtt füvet nyírtam, de a közelgő eső miatt nem tudtam befejezni, sajnos emiatt azóta sem, talán majd holnap. Meglepő amúgy, hogy babakocsit már nem tudok tolni, annyira feszülnek a szalagok a hasamban olyankor, de füvet minden fájdalom nélkül tudok nyírni (gondolom más magasságban kell fogni, de nem mértem le). Ebédre Zsoltiékhoz mentünk, ahol megtartottuk a nővérének, Timinek a névnapját, jól bezabáltunk, majd néhány házimunka elintézése után készültem az esti programomra, mert kivételesen esti programom volt. Tündi hívott színházba, amire Zsoltival egyeztetve igent mondtam, így most először történt az, hogy egyedül hagytam Adélt és Zsoltit az esti feladatok alatt: fürdetés, fogmosás, mesélés, alvás. Csütörtök este tartottunk egy főpróbát, ami annyit jelentett, hogy én csak beszélgetőtárs formájában voltam jelen, de amúgy még annyit sem segítettem Zsoltinak, hogy a villanyt felkapcsoltam volna. A próba abszolút pozitív volt, főleg Adél fogadta nagyon jól: semmi szokásos ellenállást nem tanúsított, sőt még egyszer váratlanul Zsoltihoz is bújt. :) Ez Zsoltinak annyira megrendítő volt, hogy másnap másról sem tudott beszélni: ő nem gondolta, hogy ennyire hiányzik Adélnak, mert ugye szinte egész nap nincs itthon. Na, de a szombat este is nagyon jól sikerült, semmi anya-után-sírás nem volt, jót mókáztak. :) Őszintén szólva hatalmas kő esett le a szívemről, mert itt is már arra gondolok, hogy mikor 3 napig minimum kórházban leszek a szüléskor, akkor ők hogy fognak boldogulni egymással - a jelek szerint nagyon jól. :) A színház amúgy nagyon jól esett, bár több negatívum is volt benne. Mivel nagyon változó időjárás volt aznap, nem tudtam, hogyan öltözzek, végül egy egyberészes kismamaruhánál kötöttem ki, bevállalva, hogy éjszaka majd megfagyok hazafelé. Ez egyáltalán nem így történt, mert mint megtudtam, a színházban elromlott a fűtés, nem tudták kikapcsolni és legalább 28-30 fokban néztük végig a több mint 3 órás előadást. Folyt rólam a víz végig, és ezalatt úgy felvizesedtem, mint ahogy nyáron fogok majd a hőségben. Több napba telt, mire lement rólam. :S Amúgy arra számítottam, hogy majd a hosszú egy helyben ülés lesz rossz, egyrészt a sok rugdosás miatt, másrészt a januári esésem miatt, mert ilyenkor még mindig fáj, de ezt a részét egész könnyedén vettem. A darab amúgy zseniális volt (A párnaember), csak annyira felkavaró, hogy megbántam, hogy terhesen bevállaltam. Én nem láttam a leírásában, hogy gyermekgyilkosságokról fog szólni, ráadásul kettőt végig is nézettek velünk. Pont a szünet előtt volt az egyik, és nagyon feldúltan rohantam ki, el is gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán visszamenjek-e.


Maga a színház már eszméletlenül hiányzott, és végre értelmes felnőtt társasággal voltam, ami szintén nagyon hiányzott, úgyhogy örültem, hogy elmentem. Viszont este 11-re értem haza, ahol még muszáj volt letusolnom a sok izzadás miatt, úgyhogy jó későn kerültem ágyba.

Vasárnap pedig már 6-kor keltem (mondjuk minden nap, csak 'éjszakázni' nem szoktam előtte), mert 8 körül indulni akartunk Bajára és addigra össze akartam készíteni mindent. Bajára a Mártiékhoz mentünk, mert már februárban megszületett a kisfiuk, Olivér, akit még nem láttunk, most tudtunk rá időt szánni. Nagyon kíváncsi voltam már, mert a képek alapján kis édibédi kisbaba várt minket. :) Meg az is fontos volt, hogy Adélnak tágítsam kicsit a kisbaba-fogalmát, mert sokat beszélünk a mi kisbabánkról, aki a hasamban van, de az nem olyan, mint élőben látni. Márti volt olyan rendes, hogy egy szoptatásra be is engedett minket, ami Adélra nagy hatással volt, azóta is sokat beszélünk róla. :) Természetesen ebédeltünk is, Attila fincsi bajai halászlét főzőtt, amiből jól bezabáltunk a hazafelé indulás előtt. Ez rendesen el is nyomott minket, mert amúgy nagyon fülledt meleg is volt (27°), de sajnos ez Adéllal nem volt hatással. Direkt úgy terveztük a hazautat, hogy ő aludjon az úton, erre inkább hazáig elszórakoztatta magát és nem volt hajlandó aludni. Itthon még Húgom is meglátogatott minket és játszott Adéllal egy kis időt, aztán pedig mi még a játszótérre is elsétáltunk, így este már olyan fáradt volt, hogy csak nagy hiszti árán sikerült megfürdeni és hajat mosni, de sajnos az utóbbit sem lehetett elnapolni, mert az autóban rendesen megizzadt, hiába vetkőztettem már le nagyon minimálisra.

Zsoltival megállapítottuk, hogy ez a babalátogató arra volt csak jó, hogy mindketten bepánikoltunk egy kicsit, mert olyan könnyen megszokja az ember, hogy már ilyen kis önálló gyereke van, erre meg újra jön a kicsi, aki majd magatehetetlen és nyűgös lesz (Adélból kiindulva). De azért várjuk már eléggé Ádám érkezését. :)

Főleg a hétvége annyira fárasztó volt nekem, hogy hétfőn alig tudtam magamhoz térni, brutális mázolmányom volt, és még a fülledt levegő is rátett egy lapáttal, hogy elég szarul legyek, ebéd után muszáj is volt aludnom egyet - mondjuk így pont átaludtam azt a hatalmas vihart, ami nálunk volt. Délután még mentem Pécsre korrepetálni, de este már zuhantam is az ágyba. Ezzel szemben ma meg annyira jól vagyok, hogy már 6-kor kipattantam az ágyból, egész nap meg sem álltam, rengeteg mindent elpakoltam, elrendeztem itthon, és még most is aktív vagyok, pedig már 10 óra. Ki érti ezeket a frontokat és a terhességet. :D

2017. május 2., kedd

Harmadik trimeszter

Jelenleg 25 hetes és 2 napos terhes vagyok, elkezdődött már a harmadik trimeszter, ami kicsit sokkhatásként ért, ugyanis nem kicsit változnak a dolgok. Még kb. 1-2 hete állapítottam meg, hogy milyen jó a terhességnek az a szakasza, mert tele vagyok energiával, semmi sem okoz nehézséget, a hasam hiába hatalmas, nem zavar, simán összegörnyedhetek tőle, hajolgathatok, stb. Mondjuk a csípőm tájéka már nem mozog úgy, mint kellene, sok mozdulat fáj, de igazából csak be kell járódnia egy-egy pihi után, és akkor mehet minden ugyanúgy.

Másfél hete viszont átvészeltem egy enyhébb visszérgyulladást, mert úgy jött össze, hogy nem tudtam annyit pihenni, mint kellett volna, bár szerintem nem is hajtottam túl magam, mégis ez lett a vége. Szerencsére azért lábra tudtam állni, de borzasztóan fájt, és erre terhesen tudtommal sem gyógyszer, sem kenőcs nem ajánlott. Jobb híján 2 napig az egész lábam be volt fáslizva, hogy jól leszorítsa, meg persze figyeltem a sok pihenésre, és magától elmúlott hál' istennek!

Aztán valamelyik nap nagyon nagy aktivitás volt a hasamban, de annyira, hogy Adéllal elmentünk sétálni a nyuszimotorral, ez volt az első kiruccanása ilyen komoly járgánnyal, de alig tudtam tartani a lépést. Nem azért, mert ő úgy száguldozott volna, hanem mert olyan forgolódás volt a hasamban, ami jó kényelmetlenné tette a sétát. Ezt követő naptól már nem éreztem olyan kényelmesnek sem, most már nehezemre esik a hajolgatás is, sőt a lépcsőn lefelé jövet már nem nagyon látom a lábaimat sem.



Ami egyébként a legmegdöbbentőbb, hogy most elkezdtem vizesedni. Már most! Még igazán melegek sincsenek, csak most jön a 30 fokos nyár, de én már most nehezen bújok bele a cipőimbe, szorít a zokni és a kezemen az ujjaim és folyton dagik. :S Így simán át fogom lépni a 100 kg testtömeget, ami elég brutális adat szerintem. És itt most nem azon parázok, hogy húúú, de meg fogok hízni, mert ez majd utána lemegy (vagy ledolgozható), hanem azon, hogy ezt a szervezetemnek bírnia kell: a szívemnek, az ízületeimnek és a visszereimnek. Most egy kicsit beparáztam ezen. Azt pedig Adél mellett nem nagyon tudom megtenni, hogy a napom felében fekszek, hiszen szinte egész nap kettesben vagyunk, kell neki a mozgás és a foglalkozás - na meg persze a főzést, a mosást és a takarítást sem tudom másra hagyni. Zsolti nagyon sokat dolgozik, vagy a munkahelyén, vagy a kajszisban, így keveset látjuk, a mostani hosszú hétvégén is, csak reggel-délben-este, a kajálásoknál láttuk. :S

2017. április 9., vasárnap

Dobpergééééés!!!


Bizony, a második gyerekünk fiú lesz. :)
Ma voltunk egy 4D-s vizsgálaton, amit igazából ajándékba kaptam (magunktól nem mentünk volna ilyenre, Adélnál sem voltunk), mert járok egy családhoz korrepetálni a középiskolás fiukat és lányukat, ahol az apuka a szigetvári kórház szülész-nőgyógyásza. Ugyan már az Adélos terhességem alatt is jártam hozzájuk, de valamiért most gondolták úgy, hogy megérdemlem ezt a kis ajándékot. :) Örültünk is neki, mert a pécsi klinikán mindig 5 perc alatt lezavarják az ultrahangot, és eddig még a nemét sem tudták (vagy akarták) megmondani.

Azért vasárnapra esett a vizsgálat, mert a doki így lett beosztva ügyeletbe, és mondta, hogy itt majd lesz ideje megcsinálni. Mikor odaértünk, akkor pont műtött, és már 4-5 pár várakozott előttünk a folyosón, úgyhogy mi is várhattunk másfél órát, mire sorra kerültünk, már elég nyűgösek lettünk a végére, de a bent töltött percek kárpótoltak minket. :) A doki nagyon rendi volt, mindent, amit megnézett, elmagyarázott, megmutatott, bár igazából a felét sem értettük, mert annyira nem vagyunk pro-k anatómiából, de azért igyekeztük követni. A lényeget sikerült leszűrnünk, hogy kisfiunk lesz, mert láttuk a fütyijét, ami egész egyértelműen fütyi volt. :) Láttuk azt is, hogy miért érzem én mindig azt, hogy szétrugdos belülről: mert szétrugdos belülről. Konkrétan a szemünk láttára páros lábbal ugrált a hasfalamon. Vicces fiú. :) És még azt mondják, hogy a fiúk lusták... Aztán elidőztünk a csípőjénél, ahol a csípőlapátok egy kicsit másabb szögben állnak, mint ami a normális lenne, és ha kislány lenne, akkor csípőficamra lenne hajlamos, de így, hogy fiú, nem sok ok van aggodalomra, mert fiúknál nagyon ritka. Ez amúgy jelenthet még Down-kórt is, de megnéztük a combcsontját, ami nagyon egyértelműen kimutatta, hogy nem az (korábban egyébként a vérvizsgálat is azt mutatta ki, hogy nagyon alacsony a kockázat). Ha baj lenne, akkor a combcsontja kisebb lenne, mint a normális, de neki jóval nagyobb: 22 hetes pont a mai napon, amit minden testrészének mérése igazolt is, ám a combcsontja 23,5 hetes nagyságra utal. :O Csoda, hogy rugdos???

Most egyébként Zsolti a fellegekben jár, mert mindig is nagyon szeretett volna fiút, bár megbeszéltük, hogy simán kinézzük belőle, hogy csak lánya lesz. :) Szerencséjére nem így lett, azóta amúgy nem is lehet vele bírni. :) Én úgy voltam vele, hogy mindegy, mert mindkettőre egyformán vágyom, de most, hogy már tudom, egy kicsit pánikolok. :D Azt hittem, majd jobban fogok örülni neki, de ezek szerint legbelül másodikra is lányt vártam: egyrészt lányos anyukának tartom magam, másrészt könnyebb lenne a ruhák és nagyjából minden miatt. Pár nap múlva már valószínűleg megbarátkozom a dologgal, de most még vegyes érzelmeim vannak. :)
Akinek eddig elmeséltük, mind azt kérdezték, hogy mi lesz a neve, de előre szólok, hogy még nem tudjuk! :) Szándékosan nem gondolkodtunk rajta korábban, mert hajlamos vagyok meggondolni magam, de majd most belevetjük magunkat a gondolkodásba. :)

Kaptunk képet is, de az elmosódott babafejen kívül nem sok mindent látok rajta :D

2017. április 5., szerda

Végre gyógyultan

Az ultrahangos bejegyzés után sajnos még egy kicsit tartott a betegeskedés. Nekem ugyanis újra megfájdult a torkom, és vele együtt a fülem is. Mivel minden nap csak egy kicsit lett rosszabb, ezért gondoltam, hogy nem egy új betegséget kaptam el, hanem néhány baci túlélte az antibiotikum-kúrát, és most azok rendeznek partit bennem. Találtam itthon még egy kis gyógyszert, abból 2-3 napig szedtem még, amitől egyik pillanatról a másikra jobban lettem (szó szerint éreztem, amint a fülemben kiegyenlítődik a nyomás), és azóta gyógyultnak mondhatom magam. Szerintem lassacskán az orvosira is beiratkozok. ;)

Adéllal viszont csütörtökön mehettünk vissza a doktornénihez, de akkor már teljesen úgy tűnt, hogy gyógyult, hiszen semmi sem látszott rajta, a kedve és viselkedése is kezdett normalizálódni. Sajnos a doktornő azt mondta, hogy nem ilyen rózsás a helyzet, mert még mindig váladékos a füle, így még 3 napig kellett szednie az antibiotikumot. Ez pont szombatra esett, és vasárnaptól láttuk azt rajta, hogy na, most már tényleg gyógyult. Hihetetlen jó kedve volt, mindenen nevetett, mindenkit megnevettetett, bohóckodott, élvezte az anyán kívüli társaságot is, és öröm volt vele lenni. :) Szerencsére a jókedve azóta is tart. :) Ma voltunk a második kontrollon, ahol azt mondták, hogy jól sejtettük, teljesen meggyógyult, úgyhogy végre nem kell a 25 fokban is fülvédős sapit ráadnom, járhat olyan normális ruhákban, mint a többi gyerek. :D

Nemrég múlt amúgy másfél éves, és valamiért ez megint egy vízválasztó volt a fejlődésében. Egyik napról a másikra elkezdett sokkal jobban kommunikálni, mint azelőtt. Sokat mutogatott, kivárta, mire kitalálom, hogy mire gondol, és a legjobb, hogy elkezdett elmesélni dolgokat. Ha nem vagyok vele egy szituációban, amikor valami történik vele, akkor megkeres, és elactivityzi. Gondolom ez már annak is a jele, hogy nem tekint minket egy testnek, hanem ő már önálló kis lény. Ezt az is bizonyítja, hogy elkezdte megnevezni magát. Már kb. 3 hete mondogatja megállás nélkül, hogy DIDE vagy DEDE, de sosem értettem, hogy mire gondol - azért nem, mert nem feltételeztem volna, hogy ilyen elvont fogalomra kell gondolni! De igen, ez az ADÉLt jelenti, vagyis ha ő akar valamit csinálni, vagy az övé valami, vagy vele történt valami, vagy ő csinált valamit. Mióta amúgy rájöttem erre, azóta még bőszebben használja, és persze még jobban ki tudja fejezni magát. Új szavakat ezen kívül nem tanult meg mondani, továbbra is mindenki mama, de ugye most már engedi kitalálgatni, hogy az valóban mamát jelent-e, vagy esetleg apát, papát, nénit, akárkit. Engem nem nevez sehogy, pedig egy időben nyenye voltam, de az is csak akkor, mikor szólt nekem, de szerintem ez nem anyát jelentett, hanem csak a szólást. :)
Ja, és a gyógyulás eredménye lett az is, hogy már keresi az apja társaságát, imád vele játszani megint, és imádja a közös programokat, például hogy együtt szoktak begyújtani a kandallóba. :D