2017. október 19., csütörtök

Zöldet pirosra

Vagyis ezt erre:



Vagyis a nászajándékomat egy nagy családi autóra (a csere kereskedőnél autóbeszámítással történt). Chevrolet Cruze, 1.6 benzines, mindenféle extra felszereltséggel. Márti mondta, mikor mutattam neki, hogy ezt már megérdemeltem, és azt hiszem igaza van. Csak annyit módosítanék, hogy megérdemeltük (ti. Zsoltival), mert az utóbbi időben rengeteget dolgoztunk azért, hogy a megélhetéshez szükségesnél több pénzünk legyen, amit eddig a házunkra költöttünk, hogy egyáltalán élhetőbb, komfortosabb legyen, de most eljött az ideje az autócserének. A kis pözsóm már öregedett, folyton előjöttek a motorikus hibák, nem keveset költöttünk rá, mindig azt hittük, hogy majd most jó lesz, de nem lett. Meg hát kicsi is volt már nekünk, kinőttük. Nyáron még hármasban úgy mentünk el nyaralni, hogy néhány táskát anyuék autójába pakoltunk.

Az új autó baromira tetszik, bár első körben lehangolt, hogy pont piros, elég felvágós ezzel a színnel, de már kezdek vele megbarátkozni. Tegnap hoztuk haza a kereskedésből, első útján én vezethettem, de hát borzasztóra sikeredett. :S Ádám mellettem ordított, Adél hazáig halandzsát szövegelt semmi szünettel, Zsolti a hátsó ülésről közölte, hogy ide fog hányni, amiért nem éreztem sokáig a kuplungot, a városban iszonyatos dugó volt, és még azzal is szembesültem, hogy ezt mennyivel másabban kell vezetni, mint egy dízelest, mert a dombon csak 80-nal sikerült felmennem. :/ Szokni kell még, de amúgy nagyon kényelmes, tágas, könnyű kezelni. :)

Pár sorban még emlékezzünk meg a pözsómról, mennyi élményben volt már részünk vele:
- nászútra mentünk vele
- melóba menet hajnalban nem vettem észre egy faágat, átrongyoltam rajta és elhagytam a rendszámot
- ennek intézése közben kiderült, hogy a korábbi tulaj simliskedett vele, így végzés volt érvényben, hogy ki kell vonni a forgalomból - elintéztük, hogy ne tegyék
- Pécs belvárosában egy körforgalomban lerobbantam vele, ezután 2 hónapig nem láttam, míg megjavították
- Nyírbátorba mentünk vele Zsolti nővéréékhez babacuccokért, ahol úgy megpakoltuk, hogy csak a 2 első ülés maradt szabadon
- hazahoztuk vele Adélt a kórházból, miután megszületett
- nekigurultam vele (és ezáltal bezúztam) egy kaput, de ebben az autó nem sérült meg
- hazahoztuk vele Ádámot a kórházból: a hátsó ülésen én már csak féloldalasan fértem el, miután mindkét gyerek ülését betettük
- 2 hete Zsolti vásárolt a nagybanin, ahol egy erősebb széllökés műanyag rekeszeket borított a parkoló autóra, így behorpadt az eleje.

Most hirtelen ennyi jutott eszembe az elmúlt 4 évből, élvezetes volt, de most már megértünk a változásra. :)

2017. október 15., vasárnap

Ádám 2 hónapos

14-én jutott csak eszembe, hogy Ádám 13-án 2 hónapos lett, ugyanis kicsit káosz van a mindennapjainkban, mert Adél beteg, és itthon van a bölcsi helyett. Amikor beteg, nagyon kiakasztó tud lenni: nyűgös, fáradt, hisztis és szándékosan szófogadatlan. A legjobban engem visel ez meg (nyilván nekem is szól), pár nap alatt szellemileg totál elfáradok benne, és házisárkány anyuka leszek, ami utálok lenni. :( Ádámot is megviseli, mert egyrészt érzi az én feszültségem, másrészt Adél miatt nem tud aludni (folyton hangoskodik, zajong, kérésre sem marad csendben), emiatt persze ő is nyűgös és rengeteget sír - ez persze megint csak nem tesz jót az idegeimnek. :/ Mondjuk Zsolti a héten szabadságon volt itthon, így legalább le tudta tenni délután az Adélt aludni, de amúgy sokat dolgozgatott, rohangált, emiatt tönnnyire velük hármasban voltam.

Na, de elkanyarodtam a témától, ami Ádám lenne. :) Jelenlegi mérés alapján 6060g és 59 cm. Ezek kb. a 90 és a 97-es percentilis közötti értékek, de ezen még a mellkaskörfogata is túltesz, mert az bőven a 97-es fölé esik (42cm). Most már kezdem is érezni a hátamon és a derekamon, hogy megterhelő őt tartogatni. Szerencsére már azért egyre kevesebbszer igényli, van egy kis babaszéke, amiben nagyon szeret ringatózni, és sokat nézegeti az így himbálózó lógókat.

Nem tudom, pontosan miért, de ő még mindig nagyon sokat sír. Talán már annyira nem a pocakja miatt, hanem inkább azért, mert "így maradt", megszokta, hogy sokat sír: sír éhesen, puki miatt, kaki miatt, álmosan (így rengeteget), sír amikor felébredt, sír unalmában, vagy csak azért, mert új tesrhelyzetet szeretne felvenni. Esténként rendszeresen sír, bár közvetlenül fürdés előtt abbahagyja és csak utána zendít rá megint. Mondjuk, ha nyugisabb napunk van, akkor ez az esti sírás egészen minimális tud lenni. A sírás mellett amúgy most már nagyon sokat mosolyog, már kezd társasági lény lenni, sokat 'beszélget' is.

Igazából az alvással vannak gondjaink. Szerencsére nem az éjszakával, mert ott minden rendben, többnyire csak enni kel fel, azt is csak 1-2x. Szóval ha nincs valami különösebb probléma, akkor tudok aludni is. :) Ezzel ellentétben a nappalok kriminálisak. Nappal egyszerűen nem tud aludni. Próbálok neki rendszert kialakítani, megfelelő körülményeket, de semmi sem segít. Ha csak ketten vagyunk itthon, akkor fél órákat talán alszik, de azt is nyűglődve. Vagyis nehezen alszik el, sokszor felriad álmában, még ha nem is történik körülötte semmi, és persze sírva ébred, mert ugyan aludna még, de már nem tud. Ami fix lett, hogy délután, amikor megyünk az Adélért a bölcsibe, akkor csak berakom a babakocsiba és már alszik is. Ezzel csak az a bajom, hogy a rossz időjárás, vagy a betegség simán keresztül húzhatja a tervünket, nem babakocsizunk, és akkor lőttek a délutáni alvásnak. Amúgy próbáltam már mindent: csendben, monoton zajban altatni, világosban, sötétben, kiságyban, kézben, ringatva, járkálva, cumival, összebújva, egyszerűen semmi sem használ. Rengeteg időmet elveszi az altatása, és bosszantó, de még eredménye sincs. :( Várom a csodát, hogy majd magától rendeződik a dolog, de szerintem már kellene. Meg egyszerűen az nem fér a fejembe, hogy éjszaka magától nagyon ügyesen képes aludni, akkor napközben miért nem???

2017. október 3., kedd

Nagylány és nagyfiú

Pár hete figyeltem meg Adélon, hogy mennyit nőtt. Kb. 2 hónap alatt egy ruhaméretet ugrottunk, győzöm neki venni a ruhákat, hogy tudjam miben járatni bölcsibe. De nem csak fizikailag nőtt (és változott), hanem szellemileg is nagyot fejlődött - gondolom ennek Ádám születése az okozója. Hirtelen már nem babás, hanem kisgyerekes lett: élvezi és kiélvezi a gyerektársaságot, próbálgatja a határait, pedig korábban mindig csak a biztosra ment, szerepjátékozik (de erről már írtam), illetve megtanult egyedül játszani. Sokszor csak ámulunk rajta, hogy milyen ügyes, tartalmas és értelmes játékokat játszik egyedül. Most kezdte el érdekelni a mese, úgyhogy hozzánk is beköltözött Bogyó és Babóca, valamint Pihe, mert ő a kedvenc, mert ő könyvben is megvan nekünk. Eddig csak a pozitívumait írtam ennek a változásnak, de nyilván negatívumai is vannak. Legfőképpen az, hogy Adél most már képes szándékosan rosszalkodni, vagyis azért, hogy (többnyire) engem bosszantson. Így persze sok-sok vitát generál, mert mostanában az idegeim sincsenek kötélből. Az is előfordult már, hogy szándékosan félrevezetett valamivel (ezt még mondjuk nem nevezném hazugságnak), aztán meg jól kinevetett. 

Ádám pedig nem tudom hova siet! Nem elég nekem a rohamos hízása, de még el is éri, hogy tartogassuk a fenekét, nagyon rafkós. A fejét már majdnem teljes biztonsággal megtartja, ha beszélek hozzá, simán az arcomba nevet, sokat gügyög, tök sok időt elüldögél a babafotelben, ahol figyeli és hintáztatja a lógókat, ráadásul tegnap óta elkezdte nézegetni a kezét: rendesen az orra elé tartja és nézegeti. Tudtommal ezt jóval később kell tudnia. Kicsit örülök neki, hogy ilyen rohamosan fejlődik, mert könnyebb dolgom lesz egy olyan babával, akit már játékokkal le lehet majd kötni, emellett viszont nagyon ijesztő is, hogy mennyire elszaladnak mellettünk a pillanatok.

2017. szeptember 23., szombat

Szerepjáték

video

Ez most az utóbbi idők legcukibb videója Adélról. Ráadásul sokszor beszélget is a macikkal/babákkal, illetve sokat anyáskodik felettük. Imádom <3

2017. szeptember 18., hétfő

Ádám 1 hónapos

Valójában már jó pár napja betöltötte az egy hónapos kort, csak nem jutottam el a blogolásig. Ez az egy hónap amúgy elég kemény volt, főleg a sok hasfájás miatt. Ilyenkor az ember nagyon dühös tud lenni, mert a gyerek csak ordít, akár órákon keresztül is, majdnem szétfeszülnek az idegszálaid, de ráadásként nagyon tehetetlen vagy, mert hiába minden erőfeszítésed, nem használ semmi, csak az idő. Az pedig csak vánszorog ilyenkor.

Ádámnál mi is próbálkozunk mindennel: masszírozzuk, tornáztatjuk, gyógyszerezzük, melegítjük a pocakját, döcögtetjük, hogy a buborékok mozogjanak, egyéb praktikákat is bevetettünk, de sokszor semmi sem használt. Volt is egy huzamban 4-5 nap, amikor csak ordított, nem tudtam tenni semmit, és ettől nagyon kikészültem, szellemileg nagyon lefáradtam. Aztán valami történt, és egyik napról a másikra Ádám elkezdett jobbakat aludni (bár azért napközben még mindig nem viszi túlzásba), egyre többet mosolyog, és most már nem csak olyankor, ha teli a pocakja és félálomban van, hanem olyankor is, ha rám figyel én pedig beszélek hozzá. Sőt kb. 1 hete elkezdett gőgicsélni is, ami nagyon cuki. ^^ (mondjuk, ha jól tudom, ennek inkább 2-3 hónaposan kellene jönnie)

Még csak 1 hetes volt, mikor egyik éjszaka a hasfájós sírás alatt jobb ötletem nem lévén hasrafektettem, hátha az jó a pocakjának, és legnagyobb megdöbbenésemre láttam, hogy nagyon ügyesen megtartja már a fejét. Azóta pedig még inkább ügyesedett: kézben tartva alig kell támasztani a fejét, ha meg kitámasztjuk valahova, akkor emelgeti. Durva!

Amúgy Ádám is nagyon szereti a bölcsit, mert rájöttem, hogy sok még neki Adél, nem tud mellette pihenni. Egyrészt túl sok impulzus éri ilyenkor, amitől besokall és sír, másrészt Adél nem tud sosem csendben maradni, amikor ő aludna. Emiatt a hét vége (csütörtök-péntek) felé már nagyon kiegyensúlyozott baba, mert addigra sikerül kiheverni a hétvégét és megszokni a csendet. Ilyenkor egyébként én is sokkal jobban tudok őrá koncentrálni, jobban figyelem a jelzéseit, ami nyilván jót tesz neki. :)

Ma voltunk az 1 hónapos státuszmérésen a védőnőnél és megállapítottuk, hogy Ádám nagyon szépen növöget, tartja a növekedési ütemet, ami ilyenkor a normális lenne. Most már 5430 gramm, ami 97-es percentilist jelent, de ilyennel is született. Adélon is meglepődtem, mert neki meg most 2 éves státusza volt, és ő is szépen összeszedte magát, 13,6 kg és 90 cm, ami szintén átlag feletti, neki 80-as percentilis ez. Durva, mert azért még emlékszem arra, mikor kishíján elfogyott, annyira alacsonyak voltak az értékei. De ezek szerint most már megnyugodhatunk. :)

Ezt nem tudom, kitől látta :D
Csíz!

Sosem sikerül lefotóznom, mikor úgy igazán felemeli a fejét, így csak ilyen félig megemelt állapotban kapjátok :)

2017. szeptember 14., csütörtök

Szülinévnap

A minap megállapítottam magamban, hogy valószínűleg a szeptember 9-e lesz a kedvenc napom az évben, mert ekkor egyszerre ünnepelhetem mindkét gyerekem, és ez tök jó érzés! :) Adélnak születésnapja, Ádámnak pedig névnapja van aznap. Nem szándékosan alakítottuk így a dolgot, sőt én egy darabig elleneztem is (mármint hogy a fiunknak ezt a nevet válasszuk), de rájöttem, hogy ez egészen jó móka. :) Például ha majd nagyobbak lesznek, akkor direkt jó lesz valamilyen meglepi programot szervezni erre a napra, amit majd mindketten értékelni fognak. :)

Idén volt az első egybe szülinévnap, ahol Ádámot egy kicsit háttérbe szorítottuk. Egyrészt nem csak emlékezni nem fog rá, sőt fel sem fogja a dolgot, másrészt szerettük volna, ha egy ilyen húzós időszak után most csak Adélt ünnepelje a család, hadd élvezze, hogy most csak vele foglalkoznak. :) A felkészülés a bulira rohadtul nehéz volt a 2 gyerek mellett, de megoldottam: sült hús készült, a tokányt előző nap megfőztem, a tortát pedig megint úgy rendeltük. Meg anyu segített még egy adag húst megsütni, hogy legyen elég.

A vacsit szoptatással kezdtem, mert pont így jött ki a dolog, aztán meg Ádám végigordította az egészet, valószínűleg túl sokan voltunk neki. :S Adél viszont nagyon élvezte, hogy vendégek vannak nálunk, így nem nagyon hatotta meg Ádám viselkedése. És annyira jó ajándékokat kapott! Sportcipőt, pólókat, esernyőt, virágcsokrot (ezért nagyon odavolt), építőkockákat, hátitáskát a bölcsibe, törölközőt, könyvet. Tőlünk kapott egy tanyás könyvet (hónapok óta odavan a 'Józsi bácsi a tanyán, ijáijáó' kezdetű dalért, mindenre rá van kattanva, ami kapcsolatba hozható vele), csináltattam neki egy Pöttyös Panni babát, amit szintén nagyon szeret, valamint varrattam neki egy baglyos, pihe-puha takarót, mint amilyen volt is már neki, csak kinőtte. Ez utóbbi nagyon betalált, aznap már vele is aludt, nem is kicsit. :)

Adél tortáján a sünik übercukik voltak :)


Itt látszik, hogy szorongatta a virágcsokrot :)

Ádám és az ünneplés :D


2017. szeptember 11., hétfő

Képek az első hónapról

Babafotózás is volt :)






Hazaérkezéskor az első közös kép, Adél nagyon szerette volna megfogni :)

Bori kérés nélkül vigyáz rá :)

Döbrögi

A látszat néha csal :D

A nagy babakocsi-dilemma: mit csinálok, amikor már kinőtte a mózest, de még nem tud ülni, hogy úgy használhassuk a babakocsit???

Családi ejtőzés (igen, Adél épp az orrában turkál...)


2017. szeptember 10., vasárnap

Ádám itthon

Sajnos nem sikerült hamarabb idejutnom, pedig szerettem volna, emiatt lehet, hogy nem lesz már túl precíz a beszámoló, mert rendesen kopnak az emlékek, olyan sok minden történik.

Szerdán hoztuk haza Ádámot a kórházból, és Zsolti már aznap magamra is hagyott a 2 gyerekkel, mert meg kellett öntöznie a kajszifákat. Mivel a család be-benézett, ezért kb. csak egy órát voltam egyedül velük, de az elég fárasztó volt. Adél mindenre kíváncsi volt, mindent szeretett volna kipróbálni, úgyhogy kb. pajzsként működtem amellett, hogy próbáltam ezt Adél előtt titkolni. Csütörtökön Zsolti már ment is dolgozni, Adélt a mama vitte a bölcsibe, a papa meg hozta délben, ezalatt én aludtam Ádámmal. Nagyon rám fért, mert itt még nagyon sűrűn kellett Ádámhoz kelnem.

Tudniillik egy óriáscsecsemővel nem olyan egyszerű az élet. Mivel nagy baba, ezért rengeteg kajára van szüksége, hogy fent tartsa magát, de mivel még nagyon újszülött, ezért egyrészt a gyomra is túl kicsi, másrészt hamarabb kifárad az evésben, mint hogy jóllakna. Ez azt eredményezte, hogy mindig sírt, mert éhes, de hamar elfáradt benne, ezért sűrűn igényelte, kb. óránként. Sejtettem én, hogy ennek nem lesz jó vége, de nem tudtam mit csinálni, próbáltam 2 etetés közben húzni az időt, de nem nagyon tudtam.

Emiatt meg is lett a baj, vasárnapra nem gyenge mellgyulladást kaptam. Reggel felment a lázam, és egész nap kitartott, gyógyszerekkel sem tudtam lenyomni 38 alá. Már gyerekkorom óta nem voltam ennyire rosszul láztól. Amint feljebb ment, semmit sem tudtam csinálni, csak feküdni, amikor a gyógyszer vitte lejjebb, úgy izzadtam, hogy patakokban folyt rólam a víz. Ilyenkor egy kicsit magamhoz tértem, de nem tartott sokáig, mert a gyógyszert csak 6 óránként szabadott bevenni, ennyi ideig pedig nem tartott ki a hatása. Este, mikor megfürdettük a gyerekeket, akkor egyszer csak indokolatlanul elkezdtem izzadni, kb. 2-3 órán keresztül és végre lement a lázam. De a láz csak az egyik tünet volt, a mellem brutálisan kikészült, egy hét volt, mire az meggyógyult. Nagyon fájt, duzzadtak voltak a tejmirigyek, a gyulladt mellem 2x akkora volt, mint a másik, és hiába fájt iszonyatosan, folyton fejni kellett, hogy a mirigyek ürülhessenek. Kedden végre a mellfejő készülékem is megjött, ami sokat javított a helyzeten, mert nem kézzel kellett nyomorgatnom. Amúgy folyamatosan borogattam, amitől emberek közé nem is mehettem, mert a pólóm folyton átázott, és a nap végére már mindig nagyon büdös voltam.

Szerencsém volt, hogy ez amúgy vasárnapra esett, mert így Zsolti itthon volt, rengeteg házimunkát elvégzett helyettem, és Adélt is elvitte itthonról, hogy tudjak pihenni. Úgy sajnáltam szegényt! Amióta hazajöttünk a kórházból, folyton csak le volt rólam passzolva, mert állítólag nagyon csúnyán sápadtnak néztem ki. Valóban sok vért vesztettem, emiatt nem voltam túl energikus, és ennek Adél itta meg a levét.

Következő héten viszont jött a mélyvíz, ugyanis 2 hétre bezárt a bölcsi festés miatt (az időzítés nekünk brutális volt), így teljesen egyedül maradtam a 2 gyerekkel, bár délutánonként Adélt mindig elvitte valaki, hogy fellélegezhessek, de addigra már tényleg mindig ki is buktam. Ugye a mellemmel rengeteget kellett (volna) foglalkoznom, hogy javuljon, de még abban sem volt rutinom, hogy hangoljam össze a 2 gyerek ellátását, a sajátomról már nem is beszélve. Ádámról kiderült közben, hogy ő is hasfájós baba, ezért már az elején mindenféle készítményeket kapott, hogy javuljon a helyzet. Valamivel jobb lett, de teljesen nem szüntek meg a panaszai, emiatt rengeteget sírt, és napközben szinte semmit nem aludt - szerencsére már pár napos korától tudta, hogy mikor van éjszaka és olyankor aludt, persze miután túl voltunk az esti több órás síráson. Minden este ez volt a program. Ilyenkor viszont mindig az volt a para, hogy Adélt ne ébressze fel a sírással, mert az elején még nagyon érzékeny volt rá, így Zsoltival konkrétan folyamatosan ügyeletet tartottunk.

Adélt egyébként nagyon frusztrálta az elején, hogy Ádám itt van velünk, de emellett nagyon tetszett is neki és büszkén mutogatta mindenkinek, aki jött hozzánk (azóta meg az utcán is). Próbáltam őt bevonni a baba körüli teendőkbe, és ő nagyon boldogan segített is nekem, mégis van egy kis féltékenység benne, ami időnként váratlanul kitör belőle és olyankor hiszti van és anya-anya-anya (igen, már megtanulta mondani). Ennek a féltékenységnek a legdurvább következménye, hogy Adél leszokott a délutáni alvásról. Az elején még próbálkoztam a lerakásával, de mindig csak veszekedés volt belőle, mert amint magára hagytam az emeleten, jött a rosszalkodás (Ádám persze mindig ilyenkor zendített rá egy kiadós sírásra, vagy épp szoptatnom kellett): villanykapcsolgatás, ruhák kipakolása a szekrényből, redőnyhuzogatás, wc lehúzása stb. Nyilván a negatív figyelem is figyelem. Úgyhogy több napnyi veszekedés, ordítozás, sírás után úgy döntöttem, hogy ez nem ér ennyit, ezért ha csak 3-an voltunk itthon, akkor le sem raktam aludni. Persze ilyenkor estére már mindig hisztis és szófogadatlan volt, de inkább hozzászoktunk. A féltékenységnek amúgy egy másik tünete az, hogy Adél direkt mindig olyankor játszott hangos játékokkal, amikor Ádámot altattam, sőt még az éneklésre is ráazokott, pedig ezelőtt sosem hallottam tőle.

A szeptember viszont újra kinyitotta a bölcsit. :) Kicsit féltem, hogy majd hogyan fogom Adélt vinni-hozni Ádám kaotikus napirendje mellett (már fixen 3 óránként eszik, de nincs két egyforma napunk), de néhány esettől eltekintve megoldottuk, olyankor pedig a mama segített. Adélnak jót is tett a bölcsi, és természetesen ott alszik, még dícsérik is, én pedig örülök neki, hogy délután kapok egy nyugodt, kedves, mosolygós kislányt, akivel öröm együtt lenni. Ádám is örül a bölcsinek, mert picit sok neki az Adél, sokkal kiegyensúlyozottabb, mikor csak ketten vagyunk, így kicsit én is tudok haladni a házi munkával és így én is kiegyensúlyozottabb vagyok. :) Nem mellesleg Adélnak a bölcsi bezárása is nagyon jót tett, sikerült összeszoknia velünk, most már nem bántja a babasírás, nem keresi a bajt, hogy felhívja magára a figyelmet, és annyira már nem is látom féltékenynek sem - az más kérdés, hogy én jó pár évet öregedtem ezalatt a két hét alatt. :)

Amúgy még Ádámot 2 hetes korában el kellett vinni fejlődésneurológiára. A kórházban kérték is az időpontot nekünk, azt mondták, erre azért van szükség, mert túl nagy baba, figyelni kell. Öcsém elvitt minket (én még nem voltam százas, ráadásul a mellgyulladás kellős közepén voltam még), de rendesen kiakadtunk: 1 és negyed órát ültünk a váróban, mire behívtak. Még szerencse, hogy Ádám többnyire aludt. Bent azt mondták, hogy a reflexei rendben vannak, viszont koponya csontosodási zavara van. Ez azt jelenti, hogy túl kicsi a kutacsa, és ha hamar benőne és megcsontosodna, akkor (hülyén hangzik) nem lesz elég hely az agyának. Elég ijesztőnek hangzik, emiatt ráadásul egy évig kontrollra kell járnunk, ahol figyelik a kutacs nagyságát és ha túl hamar benőne, akkor majd biztosan csinálnak valamit, de azt senkiből nem tudom kihúzni, hogy mi lesz akkor. :/ Viszont azt is megtudtam, hogy olyan eset is van, mikor a születéskor összébbcsúsznak a koponyacsontok,  és azért lesz olyan kicsi a kutacs. Nos, Ádám ma 4 hetes és szép ütemben nő a feje, 35 cm-es volt születéskor, most pedig már 38, és a kutacsa nem változott azóta, úgyhogy bizakodó vagyok. :) Amúgy már több, mint 5 kg, és iszonyatosan durván megtartja a fejét. Egy hetes korában vettem észre, hogy hasra fordítva fel tudja emelni, mára pedig sokat fejlődött már. Igaza volt a 36 hetes ultrahangon a dokinak: erős, szívós gyerek. :)

(Képeket is terveztem mutatni, de egy következő bejegyzésre maradnak, mert szoptatások közben, telefonról pötyögtem be ezt is, különben ki tudja, mikor írtam volna meg.)

2017. augusztus 27., vasárnap

Ádám születése

12-én este nagyon éreztem, hogy jön a hidegfront, mert iszonyatosan fájt a fejem, ettől nagyon feszült voltam és nyúzott. Hamar le is feküdtem aludni, de az éjszaka arra ébredtem (3-kor), hogy fáj a hasam. Félálomban nem tudtam eldönteni, ez milyen fájás, először hasmenésre gyanakodtam, de hamar rájöttem, hogy ez bizony szülési fájás. Telefonáltunk anyunak, hogy jöjjön át Adélhoz, mi pedig bepakoltunk és indultunk Szigetvárra, ugyanis a második gyerekemet itt szándékoztam megszülni.

Sok jót hallottam erről a kórházról, főként azt, hogy nem olyan nagyüzem van ott, mint a pécsi klinikán, és gondoltam, megpróbálok itt gátvédelemmel szülni úgy, hogy nincs fogadott orvosom. Mint kiderült, nagyon-nagyon jól döntöttem, hiszen ez a szülés össze sem volt hasonlítható a pécsivel, márcsak ha az emberi oldalát nézzük, ahogyan hozzáálltak az emberhez.

Odafelé az autóban is folytatódtak a fájások, úgyhogy már egészen biztos voltam benne, hogy Ádám a kiírt napon, azaz 13-án már velünk lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire gyorsan. Reggel 8.20-kor már a kezemben tartottam, pedig nem volt egy egyszerű menet, hiszen hatalmas baba lett. 4490 g és 59 cm lett, és olyan mellkasa volt, hogy ott folyton megakadt. Na, de ne rohanjunk ennyire előre. Odaérve felvették az adataimat, megvizsgált a doki, mondta, hogy 2 ujjnyira nyitva vagyok (ami haladás, mert eddig csak 1-re voltam). Csináltak egy NST-t, azon látták, hogy vannak fájások, de nem túl erősek, pedig én már nem úgy éreztem. Közben Zsolti is rosszul lett. A hidegfront és a hajnali ébresztés annyira kikészítette, hogy hányingeres migrén tört rá, ráadásul szereztem neki a nővérektől gyógyszert, de azt már nem tudta bevenni, lement a földszintre wc-re, hogy kihányja magát. Itt viszont történt egy kis baki, ugyanis közben bezáródott a wc-be, mert belül nem volt kilincs rajta, így meg kellett várnia, míg valaki jár arra és kiszabadítja. Elég vicces sztori, így utólag, de én meg csak vártam őt ott fönt és nem tudtam már, hogy mi történik, közben már hívtak, hogy menjek, mert kaptam szobát és lezuhanyozhattam. Addigra már nagyon erős fájásaim lettek és mikor indultunk a szülőszobára, akkor már útközben meg kellett állnom többször is, pedig nem volt egy hosszú táv. Ott a szülésznő megvizsgált, megállapította, hogy 4 ujjnyira nyitva is vagyok, és a magzatburok már nagyon meg van feszülve, de valamiért nem reped meg. Közben ülve vajúdhattam még, miközben megtudtam, hogy érzéstelenítőt / fájdalomcsillapítót már nem tudnak adni, mert annyira gyorsan haladunk. 7.40-kor megjött a délelőttös doki, aki megvizsgált, burkot repesztett, és közölte, hogy nyomjak. Akkor ránéztem, hogy MIT CSINÁLJAK? Fel voltam készülve mindenféle hosszas procedúrára, de arra nem, hogy már nyomni kell, nem is éreztem erre késztetést. Mondta, hogy nem baj, 5-10 perc múlva itt már eggyel többen leszünk. Meg is nyugtattak, hogy biztosan gátvédelem lesz, szóljak, ha úgy érzem, jön. Mondtam, hogy nem tudom, az milyen érzés, mert az első szülésem olyan volt, hogy nem nagyon emlékszem dolgokra, többek között erre sem. A lényeg, hogy mikor már éreztem, amit mondtak, akkor lefektettek és ugyan mindenféle manuális segítséggel, de kinyomtam Ádámot, bár több részletben, mert a feje hiába jött ki, olyan mellkasa volt, hogy az elakadt. A közben lévő fájdalmat szerencsére már most felejtem, de azt tudom, hogy nem is a gyerek kijövetele fájt, hanem a szeméremcsontom, azt hittem, hogy el fog törni, vagy legalább is szétnyílni. És itt még csak azért sem szóltak rám, hogy ordítottam, sőt, mondták, hogy nyugodtan (Pécsen csúnyán leszúrtak miatta).

De aztán megláttuk Ádámot, aki nagyon csúnya kis újszülött volt, nagyon gyűrött volt az arca, de iszonyatos megkönnyebbülés volt, hogy ott volt velünk. Zsolti pedig folyton csak azt hajtogatta a fülembe, hogy egy hős vagyok. :) Igazából azóta a faluban is így emlegetnek, de őszintén szólva nem nagyon volt más választásom, ez az egész csak így alakult. Csináltam, amit a doki (Kerner Gábor) és a szülésznő (Bálint Renáta) mondtak, de annyira jól végezték a dolgukat, hogy ez lett belőle. Végül tényleg gátvédelem lett, egy picit repedtem csak, egy db öltésem van, de azt nem is érzem. Szóval azért is írtam ki a nevüket, mert nagyon hálás vagyok nekik ezért!

Abban a 2 órában, míg ott voltunk hármasban, folyton nyomkodták a hasam, ami kicsit sem volt kellemes, mert állítólag nagyon véreztem. Határeset volt, hogy kapnom kell vért, helyette inkább kaptam még egy oxitocin injekciót, ami végül megállította. A doki úgy mondta, hogy nagy legénynek nagy lakás kell. Aztán Ádámot Zsolti kezébe nyomták, itt láttam őket utoljára, én pedig a saját lábamon visszamentem a szobába, hiszen az egész szülés alatt semmilyen műszer és injekció nem volt rám kötve, igazából teljesen természetes szülés volt. Ez a napom nagyon fura volt, mert Ádám a születése után átaludta a napot az újszülött osztályon, és emiatt szinte nem is láttam, olyan volt, mintha meg sem történt volna a dolog. Ráadásul annyira jól éreztem magam, hogy el sem tudom mondani! Nem voltak fájdalmaim (csak a csípő- és szeméremcsontom fájt), így csak egy iszonyatos megkönnyebbülést éreztem, mert Ádámot már nagyon nehéz volt cipelni.

Aztán a következő napoktól kiderült számomra, hogy az a tény, hogy Ádám óriáscsecsemő, nem könnyíti meg a dolgunkat, ugyanis emiatt egészen más táplálási szabályok vonatkoznak rá. Például mikor még nem indult meg a tejem, nyilván az előtej nem volt neki elég, ezért teáztatnom kellett, nehogy leessen a vércukra. Ráadásul folyton éhes volt, amint kifáradt a szopizásban, megböfiztettem volna, de már újra kereste a cicit, és ezt órákon keresztül tette. Emiatt 2 napig nem volt kakija, 1 napig pedig pisije sem, elég ijesztő volt, úgyhogy jobb híján adtak neki tápszert. Akkor pedig szegénykém annyira bealudt, hogy 5-6 órás regenerálódása volt a mellemnek, ami alatt a tej is megindult és minden adott volt hozzá, hogy végre szedjen magára egy kis súlyt és hazajöhessünk időben. A kórházban még annyi történt csak vele, hogy valamiért begyulladt a szeme, ezért csúnyán váladékozott, mikor hazajöttünk. Cseppentettek bele, de nem adtak semmit, így itthon kellett szereznünk szemcseppet, ami miatt több napig is elhúzódott a dolog, de már szépen meggyógyult. :)



Kórházas szelfi :) (nem kicsit voltam már felvizesedve)
 A kórházas napokon egyébként sokszor nagyon unatkoztam, hiszen otthon mindig pörgés volt, itt meg hirtelen semmi, amikor Ádám aludt. Ráadásul Adél már iszonyatosan hiányzott. Direkt nem hoztuk be a kórházba, nehogy túl nehéz legyen az elválás, de így nagyon nehéz volt, az utolsó napok már neki is. Ezért azt találtuk ki, hogy ő is jön majd értünk, amikor megyünk haza, hogy együtt hazavigyük a kisbabát, és már nagyon vártam a találkozást, folyton arról ábrándoztam. De hát ember tervez, gyerek végez: Adél elaludt a kocsiban, mire ideértek, de annyira, hogy alig tudtuk idővel felébreszteni, de azért a nagy találkozásukat megpróbáltuk lefotózni. :)


Itt még alvás :D

Már mosolyog az ébredős sírás után



2017. augusztus 9., szerda

Kemény

Múlt héten voltam először NST-n, ahol a papíromba leírták, hogy otthonában jóslófájásokat észlelt. Röhögtem is, hogy ezt honnan vették, mert én semmi ilyesmit nem mondtam, nem is éreztem. Aztán a védőnővel megnéztük a görbémet és mondta, hogy ezt abból vették, hogy ott produkáltam jóslófájásokat, amiket valószínűleg még nem érzek. Aztán csütörtökön este már jött is egy olyan keményedés, ami elég egyértelmű volt, meg is ijedtem kicsit, mert a korábbi tapasztalatom az volt, hogy amikor elkezdődött ez nálam, másnap már mehettem is szülni. De pénteken is csak 2 keményedésem volt egész napra, szombatra talán 3.

Mint a messiást, úgy vártam a vasárnapi frontot. Egyrészt hogy már tényleg vége legyen a nagy melegnek, mert totálisan ki voltam ütve tőle. Éjszaka nem tudtam aludni, még ventillátor mellett sem, mert ömlött rólam a víz, napközben pedig egyéb dolgok miatt, de a nappalokat is csak a lakásban, meztelenül, ventillátor előtt tudtam túlélni. Másrészt reménykedtem benne, hogy ez a nagy front kihozza Ádámot. Egész jól alakultak a dolgok amúgy, mert délelőtt már kezdődtek a keményedések és valójában egész nap tartott, sőt voltak időszakok, amikor nagyon be is sűrűsödtek, úgyhogy reménykedtem benne, hogy estére alakul valami. Annyi azért alakult, hogy estére már meghozta az ilyenkor szokásos hasmenést is, úgyhogy totálisan biztosra vettem, hogy menni fogunk. Mindent elrendeztem a lakásban, teendői listát írtam Zsoltinak, anyukájának, elpakoltam a konyhában, bepakoltam a bőröndjeimbe, megborotválkoztam, az ágyunkat kibéleltem, hátha elfolyna a magzatvíz, és még Adélt is próbáltuk rá felkészíteni, hogy esetleg reggel nem anya fogja ébreszteni és a bölcsibe vinni. Ebből pedig az lett, hogy semmi!!! Éjszaka egyszer csak elmúltak a keményedések, mintha mi sem történt volna (nem is tudtam, hogy ilyen van :O), de annyira, hogy másnap egész nap 2 db-ot produkáltam. :S

Szegény Adélt viszont rendesen megviselte a dolog, mert az esti mese után, miszerint lehet, hogy jön a baba, szegénykém bepánikolt és szinte nem aludtunk semmit. 2-3 órán keresztül nyűglődtünk, mire végre volt valami alvás, aztán meg reggel olyan fáradt volt, hogy alig tudtam felébreszteni, hogy indulnunk kell a bölcsibe, ott sem volt a toppon, ahogy elmesélték. Mondjuk ugye éjszaka jöttek a viharok is, esett az eső, valószínűleg az is bekavart nála, pláne, hogy múltkor kidőlt a szembe szomszéd egyik fája a viharban, ami Adélt nagyon mélyen érintette, még mindig naponta meg kell beszélnünk, pedig már nem mostanában volt az előző vihar.

Kedden újra NST-re kellett mennem, de nagyon szerencsétlenül alakultak ott a dolgok. Mire odaértem, pont elkérhették az ott várakozók kiskönyvét, így az enyémet nem vették be egy csomó ideig, ráadásul közben az egyik kismamával gondok is voltak, jöttek a dokik, meg minden, úgyhogy egy órát várakoztam, mire bemehettem, pedig ez az a vizsgálat, amire mindig pontosan behívják az embereket, vagy még talán előbb is. Már odafelé az autóban volt egy jó kis keményedés, ott a váróban volt 2, aztán pedig a vizsgálat alatt is volt 2, amiből az egyik egészen nagy is volt, a gép szerint is (szép kis hegyet rajzolt nekem a görbe), de sajnos nem mondták, hogy feküdjek be, megindítják a szülést. :D Pedig titkon abban reménykedtem, hátha már túl leszek rajta, mert ez a várakozás nagyon rossz, de Ádám nagyon jól érzi magát bent. Csak ne lenne ennyire nehéz a hasam, nem is panaszkodnék annyit. Mondjuk próbálom hasznosan eltölteni az időt, ami még visszavan, csomó mindent megcsináltam már a lakásban, amivel azt hittem, nem leszek kész, úgyhogy most ebben próbálom kiélni magam jobb híján. :)